Dečanitól az Erdei Köztársaságig

Idén is minden napunk Koszovóval fog kezdődni és azzal is fog végződni – a jelek szerint ezt aligha ússzuk meg.
Úgy lesz, ahogy már megszokhattuk: hogy a média többet foglalkozik az elszakadt déli tartománnyal, mint az európai integrációval vagy mindennapi gazdasági gondjainkkal-bajainkkal.
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy jönnek a választások, és a legbefolyásosabb pártok továbbra is Koszovó visszaszerzésének imaginárius ígéretével próbálják majd magukhoz csalogatni a hazafias érzületű voksolókat.
Már az újév első hete is erről szólt.
Boris Tadić elnök a pravoszláv karácsony alkalmából a Visoki Dečani kolostorban tett magán-, és vallási jellegű látogatását is igyekezett arra felhasználni, hogy megnyugtassa a konzervatív köröket: rá továbbra is számíthatnak – a brüsszeli és berlini intelmek ellenére politikája mit sem változott.
A kolostori látogatás során tartott rögtönzött sajtóértekezletén üzenetét ezzel a sokat mondó retorikai fordulattal fejezte ki: Visoki Dečani nemcsak a szerbek számára szent hely, hanem mindazok számára, „akik ellátogatnak a mi Koszovónkba”.
Arra a kérdésre pedig, hogy Belgrád mikor fogja elismerni Koszovó függetlenségét, így válaszolt: „Ismerik álláspontomat, ami rövid és világos: soha!”.
Ha ezt itthon mondja, akkor se maradt volna el a nemzetközi visszhang, tekintettel a hamarosan folytatódó brüsszeli tárgyalásokra Pristinával, amelyeken mindenáron, akár komoly engedmények árán is eredményt kell elérni – ha azt akarjuk, hogy az uniós külügyminiszterek legközelebbi találkozóján végre rábólintsanak Szerbia tagjelölti státusára.
A Dečani környezetben azonban még nagyobbat reccsent a szerb vezető kinyilatkozása, nem csoda, hogy ideges reagálásokat váltott ki Pristinában. Hajrudin Kuci miniszterelnök-helyettes szerint Tadić megszegte ígéretét, hogy nem ad politikai nyilatkozatokat, és nyomban ki is jelentette: kormánya a jövőben nemkívánatos személynek tekinti Tadić elnököt, és nem fogja engedélyezni koszovói látogatását.
Az 1999-es dicstelen koszovói háború után kitiltották a déli tartományból a szerb katonai és rendőri erőket, felszámolták a szerb hatalmi szerveket – most pedig azt is megértük, hogy a szerb elnöktől is megvonták a látogatás lehetőségét.
Igaz, ami igaz: a dečani vizit csak a legnagyobb jóindulattal volt tekinthető vallási jellegűnek. Boris Tadić elvégre Belgrádban is elmehetett volna a bazilikába, hogy a Juliánus kalendárium szerinti szentestén együtt imádkozzon felekezeti testvéreivel, ehhez nem volt okvetlenül szükség Koszovóba utazni. A kolostori látogatás sokkal inkább azt a célt szolgálta, hogy a legkonzervatívabb egyházi vezetők és a minden patrióta rendezvényen elmaradhatatlan orosz nagykövet, Alekszandr Konyuzin társaságában demonstrálhassa, hogy Szerbia továbbra is elutasítja a realitások elismerését.
Mit sem változtat ezen az a körülmény, hogy az Önrendelkezés nevű albán ellenzéki mozgalom harcos aktivistái végül is meghiúsították Konyuzin és Vlagyimir Csusev belorusz nagykövet dečani látogatását, így kénytelenek voltak visszafordulni.
A radikális albán szervezet tagjai különben barátságosnak aligha nevezhető fogadtatást rendeztek Dečaniban magának Tadić elnöknek is: a koszovói rendőrség szigorú biztonsági intézkedései ellenére kővel dobálták meg a szirénázó rendőrautókkal kísért elnöki gépkocsosort, néhány kő el is találta az eminens vendégek autóit.
Mindezekért a kellemetlenségekért azzal vígasztalódhatott, hogy két nap múlva Banjalukában viszont igazi díszvendégként fogadták a boszniai Szerb Köztársaság fennállásának huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen. Szívbéli jóbarátja, Milorad Dodik elnök a felvételeken – teljesen protokollmentesen – úgy ölelgeti belgrádi vendégét, mint rég nem látott atyafiát, ráadásul legmagasabb állami érdemrenddel tüntette ki a „köztársaságával” való gyümülcsöző együttműködés előmozdításárt.
Igaz, kicsit levon a kitüntetés értékéből, hogy a „Šumska Republika” (az Erdei Köztársaság, ahogyan sokan nevezik Radovan Karadžić és Ratko Mladić népirtás árán született létesítményét) egyáltalán nem tekinthető önálló államnak, lévén Bosznia-Hercegovina egyik entitása. És azért se illene dicsekedni jobb körökben a kitüntetéssel, mert ugyanakkor megrögzött csetnikek nyakába is akasztottak ilyen érdemrendet.
Mondani sem kell, hogy a banjalukai vizittel sikerült kivívni a szarajevói kormány kemény bírálatát. Boszniai körökben felrójják Boris Tadićnak, hogy tüntetőleg a nacionalista Dodikkal barátkozik, és nem határolja el magát a Bosznia-Hercegovina széthullását propagáló és a „Srpska” elszakadását hirdető nyilatkozataitól. És ezzel, enyhén szólva, cseppet sem segíti a szomszéd állam biztonságának megszilárdítását.
Ez az év is jól kezdődik, mondhatnánk az első tíz nap történései alapján. Még szerencse, hogy Dodikra és Konyuzinra mindig számíthatunk.
J. Garai Béla

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban