Levél ålandi barátomhoz
Betűméret:
Kedves Lars!Jó ideje nem kaptam hírt rólatok, ezért is örülök, hogy ismét megkerestél leveleddel. Köszönöm érdeklődésedet: magam is, családom is jól van, nagyon remélem, hogy nálatok sincs baj az egészséggel. A munkádból adódó gondjaid és kínzó lelkiismeretfurdalásod miatt azonban őszintén egyetérzek veled, bár innen, e távoli balkáni szegletből, sajnos, nem áll módomban segíteni neked. Elhiszem, hogy e gondok miatt nyugtalanok az éjszakáid, a mai világban főszerkesztőnek lenni sehol sem leányálom! Gondolom Ålandon sem. Különösen azóta, hogy mindenhol gondok vannak a lapeladással, és úgyszólván lasszóval, vagy ahogy nálatok mondanák: hálóval kell fogni az olvasókat. Hiszem, hogy a takarékos ålandiak bevásárláskor inkább a mindennapi betevő füstölt heringjüket részesítik előnyben, és nem az unalmas újságot, amit ma már a ti szigorú uniós szabványaitok miatt csomagolópapírként sem használhatnák a halkereskedők.
Ám bevallom, azért kissé csodálkozom helyzeteden, mert szűkebb hazátokat, a balti tengeri kies Åland szigetet mifelénk úgy tartják számon, mint a ritka kivételt, ahol példásan demokratikus megoldást találtak a kisebbségi kérdésre. A finn kormány ugyanis nagylelkűen rátok, kisebbségi svédekre bízta a magatok ügyeiről való gondoskodást, s ezt a feladatot több éve már az úgynevezett Ålandi Svéd Nemzeti Tanács (ÅSNT) látja el sokak, de legfőképpen a tanácstagok legnagyobb megelégedésre.
Kisebbségügyi szakértők az egész világon titeket állítanak példának, ti vagytok a sikeres ålandi modell megvalósítói!
Az is példamutató, ahogyan az ÅSNT-re bízták az összes ålandi sajtótermék alapítói jogát, náluk ugyanis képzett, tudós médiafelelősök gondoskodnak arról, hogy a szorgos ålandi svédek semmiben se szenvedjenek hiányt, már ami a tájékoztatást illeti.
Azt írod, hogy ez mind szép és jó is lenne, ha a legerősebb helyi politikai formáció, az Ålandi Igaz Svéd Szövetség, vagyis az ÅISSZ (amely atyai gondoskodással viseltetik a nemzeti tanács, vagyis az ÅSNT iránt) nem próbálkozna folyton azzal, hogy a legfondorlatosabb módszerekkel ráerőszakolja pártpropagandáját a lapra. Hol úgy, hogy egyik-másik vezető pártfunkci önzetlenül felajánlkozik interjúalanynak, és aztán nem adja alább egy-két oldalnyi terjedelemnél, hol pedig úgy, hogy pártépítései sikereiket úgy próbálják a lapban elsütni, mintha az lenne az egész ålandi svéd közösség legfontosabb ügye.
És nem pedig az, hogy teszem azt, megépüljön-e az új halfeldolgozó üzem Maarianhaminában, ami a ti gyönyörűszép székvárosotok.
Írod, hogy a közelgő választások kapcsán különösen nagy nyomás nehezedik a lapra. Legutóbb például azzal a baráti felajánlással kerestek meg, hogy ha netán anyaghiányban szenvednél a hétvégi számban, lenne egy teljes két oldalnyi interjújuk az ÅISSZ-vezérrel. Nem is kell sokat bajlódnod a kérdések megfogalmazásával, mert véletlenül van nekik a főbizottságban egy médiaszakértőjük, aki a kellő szakszerűséggel már előkészítette a frappáns fordulatokban bővelkedő anyagot, a címekkel és az aláhúzásokkal egyetemben. Neked csak az a dolgod, hogy az egészet beszerkeszd.
Nem, attól nem kell tartanod, nyugtattak meg, hogy a naiv ålandi olvasó netán rájön a csízióra, szerintük az anyag annyira érdekfeszítő, hogy zabálni fogják, mint egy krimit. Ha ettől nem lendül fel a példányszám, akkor semmitől!
Mint tapasztalt szerkesztő természetesen berzenkedtél a dologtól, hogy nem lesz-e azért mégis egy kicsikét túlzás a két oldal terjedelem? Egy közszolgálati újságban, amely azért mégse pártlap. Arról nem beszélve, hogy a kevésbé öntudatos olvasó már az első bekezdésnél abbahagyhatja, és inkább elmegy sörözni valamelyik ålandi kiskocsmába. Ráadásul most, amikor a kampány még meg se kezdődött. Akkor mi lesz még a finisben? Nyolc oldal?
De ők megnyugtattak: bízzad csak rájuk, mert ez pártstratégia. Tudják, hogy mitől döglik a légy, vagyis a szavazó. Aki pedig eme magvas megállapításokat végigolvassa, az tuti, hogy az ÅISSZ-re fog szavazni!
Igaz, hogy azon a két oldalon eredetileg az ålandi fiatalok elvándorlásáról és a kisnyugdíjasok körében előforduló gyakori öngyilkosságokról akartatok cikkezni (unalmukban teszik, belefásultak a jólétbe), de hát ember tervez, főbizottság végez, ahogy az ölandiak szokták mondani.
Teljesen megértem a lelki vívódásaidat! Hiszen ott vannak a rivális ålandi pártok is, meg plusz az örökké akadékoskodó civilek. A riválisok - de elsősorban az Ålandi Még Igazabb Svéd Demokratikus Párt (ÅMIDP) - azt vetik a szerkesztőség szemére, hogy az ÅISSZ szekerét toljátok, csak őket állítjátok rivaldafénybe, pedig ők is nagyon szeretnek szerepelni, de még mennyire! Nekik is vannak ám magvas gondolataik, mégse szerepeltetik őket. Legfeljebb akkor, ha finn huligánok beverik valamelyik irodájuk ablakát.
Ha viszont a riválisoknak is ugyanannyi helyet adnátok, mint az ÅISSZ-nek, akkor már a meterológiának meg a nyugdíjas-gyászjelentéseknek se maradna hely.
A civilekről ne is beszéljünk, sorolod a gondokat leveledben. Azok aztán nagyítóval lesik a hibákat, és mindenbe belekötnek. Ők olyasfajta újságot szeretnének, ami fütyül a pártokra, csak simán tájékoztat, jelzi a tengeri széljárást, és ismerteti a halpiaci árakat.
Hát nem könnyű a helyzeted, kedves barátom, Lars! Sose hittem volna, hogy abban a példás balti paradicsomban ilyen gondok adódhatnak. Mindenesetre én együttérzek veled, osztozom a gondjaidban innen a távolból, bár tudom, hogy ez neked annyit ér, mint ålandi halásznak a lyukas háló.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




