Komolyan aggódom a miniszterelnökért. Nehogy valami baj érje ilyen fiatalon, tele lelkesedéssel és energiával, hatalmas gazdasági és egyéb sikerekkel a háta mögött. Nem tudom, hogy viselném el, ha egy este már nem az ő nyilatkozatával vagy valamilyen jeles cselekedetével kezdődne az esti tévéhíradó.

Egy ilyen sajnálatos helyzet több okból kifolyólag is előállhat. Például amiatt, hogy lemond minden tisztségéről, mert a választók megvonják tőle a bizalmat. Olvasom legutóbbi, a Belgrádot Bánáttal összekötő új Duna-híd felavatásán elhangzott kijelentését, és erős szorongás fog el. Úgy látszik, tényleg lesznek előrehozott választások, amikor ez a drámai fordulat bekövetkezhet. Ő ugyanis, mint mondta, már intenzíven gondolkodik a választások kiírásán. Ha a kiírás mellett dönt, akkor nyilván azért fogja ezt megtenni, hogy elébe menjen a dolgoknak és szembenézzen a veszéllyel! És vállalja a súlyos kockázatot: azt, hogy, mondjuk, az ellenzéki riválisok több szavazatot kapnak, mint ő. Például Pajtić, Čanak, Tadić, Živković, vagy a koalíciós partnerek közül Dačić, Pásztor, esetleg valaki más.

Valójában nem neki kellene a választásokról gondolkodnia, hanem a parlament elnökének, ahogy az alkotmány előírja, de amilyen áldozatkész, ezt is magára vállalja, nem akarja megterhelni barátait.

Lelki szemeimmel látom, amint gondterhelt ábrázattal ül kabinetjében dorćoli diófából faragott íróasztala mögött, a fikuszok árnyékában, és intenzíven töri a fejét: legyen választás, ne legyen választás? Miközben miniszterei folyton a nyakára járnak holmi piszlicsáré ügyekkel, mint amilyen a több ezer közhivatalnok elbocsátása, vagy a migránsok esetleges visszaküldése Horvátországból. „Mit kezdünk majd velük, főnök?”. „Hagyjatok, most a választásokon gondolkodom”, küldi el őket.

Igaz, hogy a felmérések szerint az ellenzéki pártvezetőknek vagy bárki másnak nagyjából annyi esélyük van pillanatnyilag a választási győzelemre, mint nekem a lottó főnyereményre - vagyis semennyi, mert nem is lottózom -, és miniszterelnökünk nyugodtan hátradőlhetne a bársonyszékében, de hát egy megfontolt és előrelátó vezető minden eshetőséget számba vesz.

De ami igazán aggodalomba ejtett, az az a bejelentése, hogy ha netán, netán nem kapná meg a kormányfői tisztség betöltéséhez szükséges bizalmat, akkor nemcsak ettől a fontos poszttól válik meg, hanem „az általa vezetett pártot sem fogja terhelni jelenlétével”. Elképzelem, hogy a haladópárti káderek mekkora tragédiaként élnék meg távozását, legodaadóbb híveiben akár még az öngyilkosság gondolata is felmerülne. Zorana Mihajlović építésügyi miniszter bánatában többé nem tündökölne szőke hajtincsekkel, hanem a gyász jeleként egyszerű, átlagpolgári barna fürtökkel jelenne meg.

Pedig ő csak Szerbiáért él és dolgozik, és csak az ország sikerére vágyik, vallotta be fenti nyilatkozatában. Mégis kész arra, hogy félreálljon, mondta akkora bánattal a hangjában, mintha hozzátartozója halálhírét jelentette volna be. Szem nem maradt szárazon a tévés auditórium hölgytagjai körében!

Igaz, hogy pályafutása során már többször is kilátásba helyezte távozását, például négy évvel ezelőtt is, amikor szó szerint ezt mondta: „Ha féléven belül nem javul a helyzetünk, akkor szedem a cókmókom és elmegyek”. A helyzet nem javult, sőt romlott, ő mégis maradt, de csak csupán azért, mert félő volt, hogy távozása mély megrázkódtatást okozna a széles néptömegekben. Amit azért mégsem kockáztathat egy lelkiismeretes vezető.

Különben az átadott híd azért fontos – olvasom egy bánáti portál lelkes tudósítójának tollából – mert Nagybecskerek olyan közel kerül Belgrádhoz, mint Újvidékhez! Ezt is miniszterelnökünknek köszönhetik a derék bánátiak, közülük is többnyire azok, akiknek a szíve mindig is inkább Belgrád felé húzott. Igaz, pontosabban a kínaiaknak köszönhetik, merthogy ők finanszírozták a projektumot, a kormánynak ugyanis festékre se lett volna pénze, amivel a korlátokat befújták, nem hogy egy egész hídra. De valakinek kezeskednie is kellett az ügyben, és ez megint csak a miniszterelnök volt.

Ám nem csak a választási vereség veszélye forog fenn a kormányfő esetében, hanem még ennél is súlyosabb veszedelmek! Nem mese, maga a belügyminiszter, Nebojša Stefanović nyilatkozta a minap, hogy komolyan aggódik Aleksandar Vučić életéért. Azért, mert az összes vezető közül ő kapja a legtöbb fenyegetést, és mert egyesek olyan sorsot szántak neki, mint Moamer Kadhafi meggyilkolt líbiai elnöknek. Még rágondolni is borzalmas!

Hogy miért pont Kadhafi balsorsára gondolt a belügyminiszter, nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy kik azok az „egyesek”, akik vezetőnk életére akarnak törni? Minderre azokból a szerinte minden alapot nélkülöző vádakból következtet, hogy a kormányfő teljhatalomra tör és ellenőrzést gyakorol a sajtó felett. Állítólag ezzel a vádaskodással akarnak olyan atmoszférát teremteni, mármint a galád összeesküvők, amely elősegítené, hogy megismétlődjön Kadhafi likvidálása forgatókönyve. A belügynek ugyanis értesülései vannak arról, hogy bizony akadnak emberek ebben az országban, akik készek lennének ilyen gyalázatos cselekedetek elkövetésére. A biztonsági szolgálat azonban éberen ügyel, és elejét fogja venni minden ilyen kísérletnek.

Stefanović nem világított rá közelebbről, hogy kik ezek a gaz delikvensek, de a szövegkörnyezetből kiderült, hogy egyes ellenzéki politikusokra gondol. Például Bojan Pajtić vajdasági kormányfőre, aki a napokban azzal riogatja a hazai közvéleményt, hogy a biztonsági szolgálatok lehallgatják a rezsim ellenfeleit. Állítólag őt is lehallgatták, amikor a szélerőművek vajdasági telepítéséről tárgyalt egy érintettel. Erről írásos bizonyítéka is van, de Stefanović szerint ez színtiszta hazugság. Nem fognak talán egy ellenzéki pártvezérnek hinni, amikor ő az ellenkezőjét állítja?

De még ezzel sem merül ki a miniszterelnök veszélyeztetése forgatókönyveinek listája! A héten Tiranában kerül sor a szerb-albán EB-selejtező focimérkőzés visszavágójára, amelyre Vučićot is meghívták. Még nem ismeretes, hogy elfogadja-e a meghívást - ha igen, akkor ez halált megvető bátorságra utal! Mert mindannyian tudjuk, hogy mire képesek eme galád balkáni szomszédok: láttuk a belgrádi találkozón, amikor egy távirányítású drón albán zászlót vitt körbe a stadionban, a patrióta nézősereg bosszantására. Belegondolni is szörnyű, mekkora lelki megrázkódtatást okozna politikusunknak, ha Tiranában is megjelenne egy zászlós drón, és elhúzna a feje felett!

Reméljük, ez nem fog bekövetkezni. Beszámolók szerint az albánok példátlan biztonsági intézkedésekkel készülnek a visszavágóra, a tiranai stadion egész környékét lezárják, kivonul az összes rendőr, egy veréb se szállhat a vendégek feje fölé, nem hogy egy drón.

J. Garai Béla