Nem elég nekünk a menekültáradat és állandó, lerázhatatlan nyűgként Koszovó, hanem még egy fegyverkezési versenyre is felkészülhetünk! Legalábbis ilyen aggasztó kilátásokkal kecsegtetnek bennünket újabban a médiakommentárok.

Az ezzel kapcsolatos találgatások Aleksandar Vučić múlt heti moszkvai látogatása kapcsán kaptak lábra, különösen a miniszterelnök azon bejelentése nyomán, hogy Szerbia fegyvereket, „de kizárólag védelmi jellegű fegyvereket” kíván vásárolni Oroszországtól. Erre azért van szükség, hangzott az indoklás, mert „szomszédaink már javában fegyverkeznek, katonai helikoptereket, harckocsikat és ballisztikus rakétákat szereznek be”. A miniszterelnök nem mondta ki, de nyilvánvalóan Horvátországra célzott. Minek nekik a rakéták, tette fel a kérdést, amikor minden oldalról szövetséges NATO-országokkal határosak, egyedül Szerbia képez kivételt? Ezért szerinte a szerbek sem maradhatnak tétlenek, az ország védelme miatt sürgősen orosz fegyverekre van szükségük. Orosz lapértesülések szerint nem kevesebb, mint ötmilliárd dollár értékű fegyvervásárlási szerződésről van szó!

A hazafias beállítottságú belgrádi lapokban is állandó téma a horvát fegyverkezés ezekben a napokban. Az ismert esti lap ugyancsak feltette a kérdést, hogy mi szükségük van a horvátoknak 300 kilométeres hatótávolságú rakétákra? Majd rögtön le is vonta az ebből adódó következtetést, hogy ezt Szerbiának sem szabad válasz nélkül hagynia, mert a lap jegyzetírója szerint „a rettegés egyensúlya a legjobb szavatosság arra, hogy ne következzen be a támadás”. Igaz, hogy a fegyverek sok pénzbe kerülnek, de az ország polgárainak biztonsága mindennél többet ér, véli a kommentátor.

Természetesen nem maradt el a horvát reagálás sem, a Jutarnji list a hétvégén azzal a bombasztikus címmel tudósított Vučić moszkvai látogatásáról és annak céljairól, hogy „Szerbia fegyverkezési versenybe kezdett”, és hogy a most aláírt fegyvervásárlási egyezmény következtében „Szerbia Oroszország balkáni katonai bástyájává alakul”. A horvát lap szerint a látogatás fő célja éppen az ötmilliárd dollár értékű fegyverbeszerzés volt, aminek következtében „alapvetően megváltozhatnak az erőviszonyok Délkelet Európában”. Zágrábban úgy látják, hogy Moszkva nem tudja megakadályozni Montenegró felvételét a NATO-ba, ezért megtalálta a módját, hogyan tegye ezt Szerbia esetében.

Zágráb már korábban is azzal dicsekedett, hogy nem félnek az esetleges szerb agressziótól, mert a NATO megvédi őket, a Pentagon pedig tizenhat darab rakéta-sorozatvetőt és ballisztikus rakétákat adományoz Horvátországnak, amelyek hatósugara „bőven eléri Ništ”. Hogy miért pont ezt a szerb várost? Valószínűleg azért, mert ott van az oroszok által működtetett, a rendkívüli helyzetek kezelésére létesült regionális központ, amelyet Nyugaton egyfajta titkos orosz katonai bázisnak tekintenek.

Egyszóval ismét áll a bál a két legnagyobb egykori „testvérnemzet” között. És közben, a viszálykodás egyik velejárójaként, Szerbiában fokozódik a Nyugat-ellenesség és az EU-szkepticizmus. Az egyik internetes portálon a napokban végzett, reprezentatívnak nem tekinthető, ám mégis elgondolkodtató felmérés szerint mindössze 16 százalék támogatja Szerbia uniós csatlakozását, míg 64 százalék az Oroszországgal való egyesülés híve, 22 százalék pedig a teljes semlegességben látja a kiutat.

Független belgrádi elemzők azonban óva intenek egy esetleges irányváltástól, az uniós felzárkózásnak, mint „alternatíva nélküli” stratégiai célnak a feladásától és a Moszkva melletti fokozottabb elkötelezettségtől. Nem kétséges ugyanis, hogy Moszkvának saját stratégiai érdekei azt diktálják, hogy aláássa Szerbia uniós integrációját. A sokat hangoztatott katonai semlegesség pedig (ami alatt lényegében a NATO-tól való elzárkózást értik) veszélyes tévút, ami csakis az orosz befolyás erősödését vonhatja maga után. Így vélekedik Čedomir Jovanović, az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője is a Danasban megjelent szerzői cikkében. Mint írja: ennek következménye csakis az európai felzárkózás megtorpanása lehet.

„A katonai semlegesség politikája a régió országainak fegyverkezését, az orosz ágyúkkal való hősködést, a NATO-tag Horvátországgal való szembeszegülést jelenti, vagyis állandósítja a bizonytalanságot térségünkben”, hangoztatja Jovanović, majd hozzáteszi: ezzel a politikával magunk ellen fordítjuk Európát, amelyhez felzárkózni szeretnénk, és visszatérünk a kilencvenes évekbe, megsemmisítjük a demokratikus intézményeket, káoszt teremtünk…

És ha az unióhoz való közeledés helyett az oroszok által kínált katonai egyezményeket, a háborúsdit választjuk, akkor ez nemcsak a térség destabilizálását és a szomszédokkal való viszony kiéleződését fogja eredményezni, hanem az eurointegráció végét is, mutat rá Čedomir Jovanović. Pedig Szerbia számára csakis a teljes jogú uniós tagság hozhatja meg a stabilitást és a gazdasági fellendülést.

A legfrissebb események tükrében nem csoda, hogy ismét hódít az oroszimádat, az oroszpártiak úgy látják: eljött az ő idejük. Újvidéken is megjelentek a „Koszovó és Oroszország” szövegű falfirkák annak a sokak által hirdetett tévhitnek a kifejezéseként, hogy „az EU elveszi tőlünk Koszovót, Oroszország pedig segít visszaszerezni”. Egy nemrég alakult szélső jobboldali csoport a napokban azzal a fura javaslattal rukkolt elő, hogy Szerbia engedje át Koszovót 99 évre Oroszországnak, és ők majd a muzulmán kozákok segítségével rendet tesznek a szeparatista albánok között… Putyint amolyan védőszentként emlegetik, Oroszország pedig a megbízhatóság, a jóságos, odaadó barát szimbóluma annak ellenére is, hogy ezt az önzetlen segítőkészséget semmilyen kézzel fogható adat nem bizonyítja.

Még az üzleti életben is gyakran kihasználják a példátlan ragaszkodást és ámulatot, amit a közvélemény egy része a nagy keleti testvér iránt táplál: egy leleményes pékipari vállalkozó azzal a mesével dobta piacra új termékét, egy különleges kenyérfajtát, hogy az az orosz akadémia receptje szerint készül, és egyenesen gyógyhatású: még a legsúlyosabb betegségekből is képes kigyógyítani fogyasztóját. Egy csalódott vásárló feljelentése nyomán azonban kénytelenek voltak kihagyni a reklámszövegből az orosz akadémiát és a gyógyító hatást, mert erre semmi bizonyíték sincs.

A szóban forgó kenyérfajta legfeljebb azoknak lehet gyógyír és malaszt, akik szentül hiszik, hogy áldás minden, ami Orosz Anyácskától érkezik. A rakétákat is beleértve.

J. Garai Béla