Tűlevél
A monarchia bűvöletében
Betűméret:             

ETIKETT. Egy szó panasz sem érheti a kormány háza táját a múlt héten Szerbiába látogató brit trónörököspár részéről! Valóban igyekeztek minden tiszteletet megadni az előkelő vendégeknek, és szigorúan ügyeltek a hercegi látogatásoknál kötelező etikett betartására is. A nagyfokú udvariasságot talán az magyarázza, hogy errefelé olyan ritka a magas rangú külföldi vendég, mint a fehér holló, és azok a hollók is rendszerint csak kelet felől szállingóznak… Ezért örülni kell mindenkinek, aki idejön, még ha csak trónörökös is. Valahogy nem elég fényes a vezetők hírneve ahhoz, hogy a külföldi államférfiak tárgyalópartnernek tekintsék őket a világproblémák megvitatásakor.

Most aztán megvolt az igyekezet a vendéglátók részéről a bizonyításra, amint a tévéfelvételeken is láthattuk. Nemcsak a gardróbjukon látszott ez a szándék - az előkelő vendégek tiszteletére az állami vezetők a legdivatosabb öltönyökben feszítettek, mintha maguk is egy virágzó gazdaságú országot képviselnének, feleségeik úgyszintén a legutolsó divat szerinti ruhadarabokban parádéztak, akárha valamelyik szigetországi grófságból származnának -, hanem azon is, hogy gondosan ügyeltek az ilyenkor szokásos diplomáciai protokollra. Még a közszolgálati rádió is bemondta, hogy mit nem illik tenni a hercegek jelenlétében: nem szabad kezet nyújtani Károlynak, ezt csak ő kezdeményezheti, nem lehet kezet csókolni Camillának és túl közel menni hozzá… Ekkora igyekezet láttán már-már egy visszaállított monarchiában érezhettük magunkat. Azt ugyan nem lehetett látni a tévéhíradásokban, hogy a politikusfeleségek pukedliztek is Károlyék előtt, ahogy Angliában szokás, de különben minden a legnagyobb körültekintéssel és alapossággal zajlott, mint a királyi udvarokban.

Mint ahogy azt sem láthattuk, hogy A. Vučić kormányfő a hercegi pár tiszteletére rendezett díszvacsorán találkozott-e a magát ugyancsak trónörökösnek tituláló Karađorđević Sándor herceggel, akit két nappal korábban dorongolt le nem kimondottan a kékvérűekkel szembeni etikett szellemében. Az egykori főúri házaknál a kocsissal sem szoktak így beszélni. A felvetésre, hogy Sándor beperelheti a szerb államot, visszakövetelve a kommunisták által elvett családi vagyonát, Vučić sajtóértekezletén a maga érdes stílusában a következő szavakkal reagált:

„Ti, genije, prvo plati struju, sto dugujes, pa onda mozemo razgovarati…”. (Szabad fordításban: „Zsenikém, előbb törleszd az áramtartozásodat, és akkor beszélgethetünk…”).

A fölényes kioktatásról remélhetőleg nem tájékoztatták az érkező brit trónörököst, mert akkor ki tudja, hogyan reagált volna. A gúnyos felhanggal használt zseni jelzővel Vučić feltehetően arra utalt, hogy az Angliában nevelkedett és a hazájába csak 2000 után visszatért Sándor sohasem tanult meg rendesen szerbül, kiejtése alapján akár csantavérinek is gondolhatnánk. Az adósság pedig a villanygazdasággal szemben keletkezett a Fehér házként emlegetett egykori királyi palotában, ahol mostanában tengetik napjaikat a volt uralkodói dinasztia tagjai, arról ábrándozva, hogy egyszer talán fordul a kocka.

Ezt a reményt táplálhatta bennük a walesi herceg látogatása, akiről kiderült, hogy szoros szálak fűzik Sándorhoz: Károly nagyapja, VI. György angol király keresztelte, és együtt jártak iskolába Károllyal. A szerbiai monarchisták egyik honlapján megjelent fotók egyikén Sándor éppen II. Erzsébettel keringőzik… Lehet, hogy ennek hatására kapcsoltatták vissza az áramot, vagy azért, mert megtudták, hogy az angol trónörökös be fog ugrani ötórai teára a komájához… Hogyis nézett volna ki, ha a főméltóságú vendégeknek gázrezsón kellett volna főzni a Royal Earl Grey-t.

Most már csak arra lenne szükség, hogy a rojalisták is induljanak a választásokon, és meg is nyerjék azt. Az említett honlap állítása szerint erre lenne is némi esély, mert a szerbiai polgárok 32 százaléka még mindig a királyságot sírja vissza. Valamiért nem lelkesednek a mostani hatalomért.

AFFÉR. Ne lepődjünk meg, ha ezekben a napokban egyes, a kormánnyal szemben kritikus bulvárlapok gyalázatos hazugságok jelentetnek meg széles körben imádott miniszterelnökünkről. Azt az aljas hazugságot fogják róla terjeszteni, hogy családtagjai gyanús körülmények között nagy értékű ingatlanok birtokába jutottak. E fondorlatok mögött narkóbárók és szolgálatukba szegődött bértollnokok állnak, akik állítólag a bűnözés és a korrupció leleplezésére alakították KRIK nevű oknyomozó újságírói szervezetüket, de valójában a haladópárt vezető kádereit akarják befeketítetni a választások előtt. Elsősorban azért, mert nagyon is jól tudják, hogy A. Vučić a családtagjait ért támadásokra a legérzékenyebb.

A legújabb összeesküvés-elméletről a kormány iránti kritikátlan odaadásáról ismert Informer c. tabloid számolt be, mégpedig első oldalán ezzel a szenzációs címmel: „A maffia csapásra készül a Vučić-család ellen!”. Értesülésük szerint a szóban forgó zsurnaliszták lázasan kutatnak a Vučić-família ingatlanjai tárgyában, és azt akarják bizonyítani, hogy a kormányfő ezer négyzetmétert is meghaladó lakásállománnyal rendelkezik Belgrádban, családtagjai pedig további milliós értékű ingatlanokhoz jutottak. Még a telekkönyvekbe is bekukkantottak, csakhogy leleplezzék a kormányfő állítólagos csalását, és bebizonyítsák, hogy hamisan tüntette fel vagyonnyilatkozatában, hogy 2012 óta mindössze egy 30 négyzetméteres garzonlakást szerzett.

Az Informer szerint egy Szarajevóban működő oknyomozó újságírói szervezet vezetője, egy bizonyos A. Sulliwan nevű amerikai tervezi a Vučićék elleni hadjáratot azzal a céllal, hogy lejárassák őt a kampányban, és rákényszerítsék, hogy elálljon a miniszterelnöki poszttól a következő kormányban. A lap a következő napokban újabb szenzációs részleteket ígér a leleplezett összeesküvésről.

Közben egy szóval sem cáfolják a vagyongyarapodásra vonatkozó vádakat. Ez is hatásos módja a kormánypártnál való behízelgésnek és a példányszámnövelésnek.

MINDENT A FOTELÉRT. Nem is tudjuk, hogy mennyire előnyös kisebbséginek lenni Szerbiában! Persze, nem úgy, általában, hanem pártalakítás szempontjából. Annyira előnyös ez a pozíció, hogy többségiek is szívesen élnek vele.

A legújabb példa: Dragan Todorović, a radikális párt volt magas rangú funkcionáriusa, több mandátumban parlamenti képviselője - aki néhány hónapja összekülönbözött Šešelj vajdával, majd kilépett - új pártot alakított. Igen, kisebbségi, méghozzá orosz kisebbségi pártot „Szerb-orosz mozgalom” elnevezéssel. Ahhoz képest, hogy az öt évvel ezelőtti népszámlálás szerint Szerbiában összesen 2200-an vallják magukat orosz nemzetiségűnek, meglehetősen bő választékuk lesz a soron következő választásokon, mivel Todorovićé már a harmadik orosz kisebbségi párt. Az újdonsült pártvezető nyilván arra spekulál, hogy így sokkal könnyebben juthat honatyai fotelhez (és fizetéshez), mintha régi pártjával indulna, ugyanis ide elég az úgynevezett természetes küszöb átlépése, ami (a korábbi szavazási adatokat figyelembe véve) nagyjából 14 ezer voksot jelent, szemben a többségiek számára szükséges 200 ezerrel.

Todorović is a Putyin-lapra játszik: az orosz vezető hallatlan itteni népszerűségét igyekszik kihasználni. Még akkor is lehet esélye, ha tudjuk, hogy több mint fél tucat párt szintén az oroszbarátságra alapozza képviselőházi reményeit, a radikálisok mellett a Szerbiai Demokrata Párt, a Dveri, az Államteremtő Mozgalom (Državotvorni pokret), a Szerb Néppárt, a Harmadik Szerbia, a Naši valamint a „Keleti Alternatíva”.

Hogy vannak-e a volt radi funkcionáriusnak orosz gyökerei, ha már kisebbségi pártot alakít? Aligha valószínű, legfeljebb lélekben érezheti orosznak magát. Azt a körülményt használja ki, hogy ezt a kérdést nem szabályozza a választási törvény, és különben is mindenki annak vallja magát, aminek akarja. Ha most nem sikerülne bejutni a parlamentbe, nem lepődnék meg, ha új pártot alakítana, mondjuk, Szerb-belorusz Szövetség elnevezéssel. Az is jól hangzik patrióta körökben.

J. Garai Béla

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó