Gazdaság
Újabb egy héttel elhalasztják a NIS elleni szankciókat
Betűméret:             

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók bevezetését egy héttel elhalasztják – erről ma reggel tájékoztatták a vállalat vezetőit.

A Nova ekonomija értesülései szerint a NIS felső- és középvezetői számára tartott reggeli értekezleten közölték, hogy az Egyesült Államok további egyhetes haladékot adott a szankciók életbe lépésére, és jelenleg a szerb kormány hivatalos megerősítésére várnak.

Időközben a horvátországi Janaf, amely a NIS számára a kőolaj-ellátást biztosítja, szintén bejelentette, hogy egy héttel elhalasztják a korlátozások alkalmazását. A Nova ekonomija forrásai szerint a vezetők utasítást kaptak arra is, hogy közöljék a dolgozókkal: a vállalat nem tervez elbocsátásokat.

Ez különösen fontos annak fényében, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök tegnapi nyilatkozata korábban ennek ellenkezőjére utalt.

„Remélem, hogy a NIS nem fog nagy számú munkavállalót elbocsátani. Mindenesetre tárgyalni fogunk az oroszokkal, de az amerikaiakkal már nincs miről beszélni – ők elérték, amit akartak. Az európaiak támogatni fogják az amerikai szankciókat, és biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül a Janaf leállítja az olajszállítást” – mondta Vučić kedden.

A NIS-nél ma reggel tartott megbeszélésen arról is szó esett, hogy a vállalat intenzíven dolgozik a szankciók kezelését célzó megoldásokon. Hogy ezúttal valóban előrelépés történhet, azt az is jelzi, hogy Andrej Plenković horvát miniszterelnök kijelentette: bízik abban, hogy a NIS tulajdonosi kérdése hamarosan rendeződik.

A vállalat tágabb vezetése arról is értesítést kapott, hogy várhatóan néhány napon belül ismét kifizetik a béreket, noha az utolsó fizetésre alig két hete, szeptember 25-én került sor.

A NIS elleni, már többször elhalasztott szankciók eredetileg holnap reggel léptek volna hatályba. Vučić elnök korábban úgy fogalmazott, hogy a helyzet megoldása akár a vállalat államosítása is lehetne, ám hozzátette: ez „az utolsó lépés lenne, amit megtenne”.

Az Egyesült Államok a szankciókat a NIS-ben lévő orosz tulajdonrész miatt vezette be, és a teljes orosz kivonulást követeli a vállalat tulajdonosi szerkezetéből.

A Balkán Energiája portál főszerkesztője, Jelica Putniković úgy vélte, hogy Szerbia ebben az ügyben a geopolitikai játszmák áldozata, ugyanakkor hozzátette: az országban jelenleg három–hat hónapra elegendő üzemanyagkészlet áll rendelkezésre, és a Szerbiában működő nyugati vállalatok már létrehozták saját tartalékaikat, így üzemanyaghiány nem várható.

A szakértő az RTS-nek elmondta, hogy az Egyesült Államok eddig többször is elhalasztotta a szankciók életbe léptetését, hogy időt biztosítson Szerbia és Oroszország számára a tulajdonosi viszonyok rendezésére, ám eddig nem történt érdemi előrelépés.

„Olyan információk is keringenek, hogy Oroszország átadhatja a NIS-ben lévő részesedését amerikai befektetőknek. Amíg azonban nem érkezik hivatalos dokumentum az Egyesült Államokból, nem tudhatjuk, milyen döntés születik. Ez az állandó bizonytalanság mindenkit próbára tesz” – fogalmazott Putniković.

Hozzátette, hogy a NIS töltőállomásain átmenetileg előfordulhat, hogy csak készpénzzel lehet fizetni, de az üzemanyag-ellátás nem fog megszakadni. A valódi probléma akkor kezdődhet, ha a nyersolaj-készletek kimerülnek – figyelmeztetett.

A szakértő szerint, amennyiben Oroszországból nem érkezik pénzügyi támogatás, a NIS akár csődhelyzetbe is kerülhet. Ugyanakkor rámutatott, hogy Szerbia nem támaszkodhat kizárólag az üzemanyagimportokra, mivel hiányzik a megfelelő infrastruktúra, ezért az államnak körültekintően kell mérlegelnie a szállítási költségeket, hogy elkerülje az üzemanyagárak hirtelen megugrását.

A NIS elleni szankciókat az év elején vezették be az orosz tulajdonrészek miatt, ám azok tényleges alkalmazását eddig minden alkalommal elhalasztották.

Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, 2026 végére pedig számuk várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók óránként nyomon követhetik majd áramfogyasztásukat, a Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS) pedig az év végéig új fogyasztáskövető portál elindítását is tervezi – nyilatkozta az...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 12:21 ]
Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat adataiból. Éves szinten augusztusban 18...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 10:54 ]
A horvát kormány az üzemanyagárak emelkedésének fékezésére a napi üzemanyagár-képzés bevezetését mérlegeli, hogy a kiskereskedelmi árak gyorsabban kövessék a világpiaci változásokat. Eközben újabb, egy hétre szóló szabályozott üzemanyagárak léptek életbe Horvátországban - írta a Jutarnji List című horvát...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó