Gazdaság
Đedović Handanović: Az atomerőmű építésének előkészítése négy évig tarthat
Betűméret:             

Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter kijelentette, hogy a tervek szerint jövő év közepéig lezárul az első szakasz, amely teljes körű elemzést tartalmaz arról, milyen jogszabályi módosításokra és feltételekre van szükség ahhoz, hogy megkezdődhessen egy atomerőmű építésének előkészítése Szerbiában.

A miniszter szerint ekkorra válik egyértelművé, milyen műszaki, biztonsági, szakemberképzési és piaci követelményeknek kell megfelelni, bevonva valamennyi érintett felet, köztük a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) és a szélesebb nyilvánosságot is. Az első fázis végén átfogó jelentés készül, amely összegzi az eredményeket, és javaslatot tesz az ország nukleárisenergia-alkalmazásával kapcsolatos nemzeti álláspontra.

Ezt követi a második szakasz, amely már az atomerőmű megépítésének előkészítését is magában foglalja. A teljes kezdeti, előkészítő folyamat várhatóan mintegy négy évet vesz igénybe.

A miniszter elnökölt annak a tárcaközi szakértői munkacsoportnak az első ülésén, amely a nukleárisenergia-fejlesztéshez való csatlakozás indokoltságát vizsgálja. A testület a minisztériumon belül létrehozott, a nukleárisenergia-program előkészítéséért és végrehajtásáért felelős egységgel együtt alkotja majd a nukleárisenergia-program végrehajtásáért felelős nemzeti testületet (NEPIO), amelynek megalakulása a következő hetekben várható.

Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
A Nova ekonomija szerint a szerb kormány azon törekvése, hogy a választási kampányban mindenáron a választók kedvében járjon, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt kötelezettségek többszöri megszegéséhez vezetett. A lap kiemelte, hogy a kormány vállalta: nem hagy jóvá egyszeri kifizetéseket a nyugdíjasok...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 21:40 ]
A 60 szerbiai távhőszolgáltató közül hét nyújtott be kérelmet az önkormányzatokhoz a fűtési díjak emelésére, de eddig egyetlen kérelmet sem hagytak jóvá. Milutin Tasić, a kruševaci kommunális közvállalat igazgatója ma közölte, hogy idén nem emelik a fűtés árát, a rendszer működési próbája pedig a hét...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó