Gazdaság
Október elején teljes terheléssel tesztelik a Budapest–Belgrád vasútvonalat
Betűméret:             

Október 3-án és 4-én teljes terhelést modellező próbát tartanak a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán. A vonatok utasok nélkül, de a nappali csúcsidős menetrendet követve, órákon át közlekednek majd, és elérik a 160 kilométer/órás sebességet. A rendszeres személyforgalom indulásáról csak a teszt eredményeinek kiértékelése után születik döntés.

Vitézy Dávid magyar közlekedési és beruházási miniszter közlése szerint az elmúlt hónapokban folyamatosan zajlottak a biztonsági vizsgálatok és az előkészületek. A tesztek során kisebb hibák is előkerültek, ezek többségét már kijavították, néhányon még dolgoznak. A MÁV, a kivitelező, az üzemeltető, a független szakértők és a vasúti hatóság képviselői ugyanakkor azt jelezték, hogy a legátfogóbb vizsgálatok során sem találtak olyan hibát a vonatbefolyásoló rendszerben, amely biztonságkritikusnak minősült volna.

A miniszter szerint a személyforgalom elindítása már „láthatáron belül van”, ugyanakkor hangsúlyozta: az utasokat csak akkor engedik majd fel az új vonalra, ha valamennyi biztonsági ellenőrzés sikeresen lezárult, és ezt a hatóságok, valamint a független szakértők is megerősítették.

Az október eleji próba során a vasútvonal mentén található utasforgalmi létesítmények még munkaterületnek számítanak, ezért ott a tesztben részt vevő szakembereken és dolgozókon kívül más nem tartózkodhat. Vitézy arra is figyelmeztette a lakosságot, hogy a vasúti átjáróknál fokozott óvatosságra lesz szükség, mert októberben a megszokottnál jóval több szerelvény közlekedik majd a vonalon.

Az N1 szintén arról számolt be, hogy a két októberi napon a teljes üzemi terhelést szimulálják. A próbajáratok több órán keresztül 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd, és csak ezt követően dőlhet el, mikor indulhat meg a menetrend szerinti személyszállítás a magyarországi szakaszon.

A Budapest–Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának jelentős része már korábban elkészült és forgalomba állt, a teljes nemzetközi kapcsolat megnyitásának azonban továbbra is feltétele a magyarországi szakasz műszaki és hatósági átadása. A most bejelentett októberi teszt ezért az egyik utolsó fontos lépés lehet a teljes Budapest–Belgrád személyforgalom elindítása előtt.

Szerbia bruttó hazai terméke (GDP) 2026 első kilenc hónapjában reálértéken mintegy 3,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. Ezzel az ország Európa leggyorsabban növekvő gazdaságai közé tartozik – állapítja meg a belgrádi Gazdaságkutató Intézet és a Szerbiai Gazdasági Kamara által kiadott...
2026. NOVEMBER 6.
[ 11:55 ]
Miközben a Szerb Nemzeti Bank szerint elegendő euró áll rendelkezésre a lakosság igényeinek kielégítésére, egyes belgrádi pénzváltókban már néhány száz eurót sem tudnak eladni az ügyfeleknek. Az N1 televízió helyszíni riportja szerint az euró iránti kereslet jelentősen megnőtt, amit a pénzváltók alkalmazottai az Alta...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:38 ]
A dinár pénteken az idei év eddigi legalacsonyabb árfolyamára gyengült az euróval szemben. A Szerb Nemzeti Bank (NBS) hivatalos középárfolyama szerint egy euró 117,6089 dinárt ér – közölte a Beta hírügynökség. Csütörtökön még 117,6018 dinárt kellett fizetni egy euróért, vagyis a szerb fizetőeszköz értéke egy nap...
2026. NOVEMBER 6.
[ 9:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó