Világ
Korrupció miatt halálra ítéltek egy volt minisztert Kínában
Betűméret:             

Kenőpénz elfogadásának és bűnözők segítésének vádjával halálra ítélték a volt igazságügyi minisztert Kínában, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette csütörtökön a kínai állami televízió.

Hszi Csin-ping elnök 2012-es hatalomra lépésével kezdetét vette a vezető tisztségviselők korrupciója elleni harc, a 67 éves Fu Cseng-hua esete a legutóbbi a hosszú sorban. Fu bűnösnek vallotta magát abban, hogy visszaélt hatalmával miniszterként, valamint 2005 és 2021 között a kínai főváros rendőri vezetőjeként, amikor segített fivérének és másoknak „bűnös tevékenységük elrejtésében” – jelentette hírportálján a CCTV kínai állami televízió.

Cserébe Fu pénzt és vagyontárgyakat kapott 117 millió jüan (6,8 milliárd forint) értékben – írta júliusban a China Daily című állami újság. Sem a csütörtöki híradás, sem a korábbi jelentések nem közölték, milyen bűncselekmények elkövetésével vádolták a volt miniszter fivérét, Fu Vej-huát.

A felfüggesztett halálbüntetést általában hosszú börtönbüntetésre változtatják, ha úgy ítélik, az elítélt megváltozott. Fu esetében életfogytig tartó börtön lehet az ítélet feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül – közölte a CCTV.

Az Amnesty International igyekszik nyomon követni, hogy hány embert végeznek ki azokban az országokban, ahol erre a jogrend lehetőséget ad. A szervezet korábban közölte, Kínában államtitok, hány embert ítéltek halálra és végeztek ki, emiatt lehetetlen pontos számot mondani, de feltehetőleg minden évben több ezer embert végeznek ki. Emberölés mellett kábítószerrel való bűncselekmények, illetve korrupció miatt is vesztőhelyre küldenek elítélteket.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Lengyelország Ukrajnába érkező vezetői szombaton telefonbeszélgetést folytattak Donald Trump amerikai elnökkel – közölte az ukrán külügyminiszter a Reuters szerint. Macron francia elnök, Merz német kancellár és Tusk lengyel...
2025. MÁJUS 10.
[ 14:13 ]
A német alkotmányvédelmi hivatal alkotmányellenesnek minősítette az Alternatíva Németországért (AfD) ellenzéki pártot, amely a legutóbbi, áprilisi felmérések szerint a legerősebb pártnak számít Németországban. Bár a minősítést felfüggesztették, amíg a kölni bíróság nem dönt az AfD panaszáról, egyáltalán nem...
2025. MÁJUS 10.
[ 11:31 ]
Az elmúlt napokban tovább fokozódott a feszültség India és Pakisztán között, miután mindkét ország kölcsönös rakéta- és dróntámadásokkal vádolja a másikat. A konfliktus jelenlegi állása szerint mindkét nukleáris hatalom hadseregei fokozott készültségben vannak, és a diplomáciai rendezés lehetősége egyre...
2025. MÁJUS 10.
[ 9:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó