Magyarország
Lázár: Budapesti holokauszt-emlékmű felállítását javasolja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
Betűméret:             

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megnyitó beszédében.

Lázár János a tanácskozásra tett napirendi javaslatát ismertetve számolt be a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kezdeményezéséről.

A kerekasztal résztvevői közül Vadász Magda, a B'nai B'rith Budapest Páholy alelnöke ugyanakkor jelezte, több holokauszt-túlélő sem szeretné, ha új holokauszt-emlékművet állítanának fel, mert az szerintük nem a zsidóság érdekeit szolgálná, csak tovább szítaná az antiszemitizmust Magyarországon. Felvetette, hogy az erre szánt pénzt inkább az ifjúságra, oktatásra költsék, illetve a túlélőknek adják. Kezdeményezte, hogy a javaslat ne is szerepeljen a csütörtöki tanácskozás napirendjén.

Lázár János válaszában azt indítványozta, beszéljék meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kezdeményezését a kerekasztalon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bármilyen döntést is hoz a plénum, azt a kormány támogatni fogja, "semmiféleképpen nem szeretnénk mi diktálni".

A Zsidó Közösségi Kerekasztal napirendjén emellett szerepel például a magyarországi zsidó közösségek és intézmények biztonsági helyzetének megtárgyalása a januári párizsi merényleteket követően, valamint a szegedi zsinagóga költségvetési támogatásának ütemezése is.

A tanácskozáson elhangzottakról koradélután sajtótájékoztatón számolnak be. (MTI)

A magyar kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A modell megegyezik a 13. havi nyugdíj korábbi visszaépítésének ütemezésével: a juttatás négy részletben érkezik majd, az első negyedet februárban folyósítják, egyszerre a rendes havi összeggel és a...
2025. NOVEMBER 13.
[ 17:19 ]
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szegénységi adatrevíziója 2025 őszén zárult le, és nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben a statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között ingadozott –...
2025. NOVEMBER 13.
[ 14:07 ]
Az Egyesült Államokkal kötött egyetemi és kutatási megállapodás tovább erősítheti az elmúlt időszakban intenzívebbé és dinamikusabbá vált amerikai–magyar felsőoktatási kapcsolatokat – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős...
2025. NOVEMBER 13.
[ 11:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó