Belgrádból jött – szerintem – napjaink legfontosabb május elsejei üzenete, aminek mentén haladva hasznos dolgokat cselekedhetnének az egész térség, s nem csak Szerbia politikusai. A szakszervezetek szervezésében tartott felvonulás mondandója a legtalálóbban foglalja össze a hétköznapi emberek élethelyzetét és az elvándorlás problémáját, aminek lényege ez lenne: a munkás keressen annyit, hogy megéljen idehaza, mert ha van megélhetés, akkor nincs elvándorlás.

A belgrádi szakszervezeti felvonulás szervezői számára adott volt a szerb fogalmak nyelvi játéka, hogy üzenetüket megfogalmazzák, amikor a következő mottóval vonultatták fel tagjaikat: Nagyobb béreket a megmaradásért és az itt maradásért! („Veće plate za opstanak i ostanak”). A különbség csak a "p" hang, mintha jelezné, hogy mennyire kevés kellene ahhoz, hogy teljesüljön az, ami most nincs: hogy a bérekből lehetővé váljon a boldogulás és az itthon maradás. Most ugyanis az átlagbér nem elég a megélhetéshez, 40 százaléka csak annak, amit a statisztika alapvető fogyasztói kosárnak nevez, s már ebből világosan látszik, hogy mennyire nehéz itt az élet, arról nem is beszélve, hogy a munkaadók közül még mindig van, aki feketén, vagy „félig feketén” dolgoztat embereket, megfosztva tőlük az alapvető egészség- és nyugdíjbiztosítást is.

Mindezek tudatában lényegében nem kell csodálkozni, hogy elmennek a fiatalok és hogy már a szakszervezeti felvonulásokon is csupa idős arc látható – pedig csak méltó munka és méltó megélhetés kellene mindenkinek. Azt nem mondták ki, hogy mekkora fizetés kellene hozzá, de az elmúlt hetek politikai történései során minimumként egyre többen az 500 eurót jelölték meg.

A munkások, a munkájukból élni és megélni akaró emberek térségünk-beli pillanatnyi helyzetéről szóló leírással itt akár meg is állhatnánk, ha lényegében nem hasonlót mondtak volna Németországban is az ottani szakszervezetek képviselői május elsejei, csaknem 500 helyszínen szervezett felvonulásukon, ahol úgyszintén a munkavállalók helyzetének javítását követelték. Miközben a belgrádi nem mondható rendkívül tömegesnek, a német munkások eme megmozdulását már intő jelként is minősítethetnénk arra vonatkozóan, hogy az alacsony bérszínvonal miatt növekvőben van a munkások elégedetlensége. Az arányok mások, de a munkavállaló kiszolgáltatottsága hasonló. A mi számunkra jó fizetésnek vélt, a német palettán az alsó szinteken levő keresetek már nem elegendőek a méltó élethez ott sem, különösen azok számára, akik magas lakbéreket kénytelenek fizetni.

S miközben még a közelmúltban is az Európai Unió tagállamaiban tartott parlamenti választások alkalmával kifejezett volt a migráció ellenes, illetve a migráció visszaszorítását szorgalmazó pártok előretörése – az AFD sikerei is ezt jelezték a német tartományi választásokon -, a mostani szakszervezeti üzenetek jelzik, hogy a szociális kérdések egyre nagyobb súllyal jelennek meg (talán éppen a szociálpolitikára szánt pénzeknek a bevándorlás miatti elköltésének okán) a most éppen aktuális uniós parlamenti választások tükrében. A bérek alacsonyan tartása a piaci versengés egyik eszköze az uniós tagországokban is, de úgy látszik, most már eljött az ideje, hogy a munkavállalók kiszámolják, mi az a minimum, ami méltó életet biztosít a számukra az EU országaiban. Hogy a domináns munkaadók haszna mekkora, azt úgysem tudjuk meg.