Levelek a Rózsa utcából
Összetartozás és trauma

A magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás bizottságának a javaslatára június 18-án elfogadott egy határozatot, amellyel 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. Minden részletezés nélkül a magyarok életét egy kicsit is ismerő ember tudhatta, hogy miről is van szó: a trianoni békeszerződés évfordulójáról, arról hogy száz évvel ezelőtt a magyar népesség egy harmada az anyaországának a határain kívül rekedt és kisebbségi sorsba jutott. Ezt a traumát próbálja most az anyaország a 2010-ben indított nemzetpolitikájával oldani és gyógyítani a határok feletti nemzetegyesítés eszméjével és gyakorlatával, többek között a nemzeti összetartozás évével is.

Ennyi lenne talán az információ, ami kapcsán normális körülmények között inkább a programokra illene fókuszálni, azt is inkább jövőre. Jött azonban két reagálás azon nyomban Szlovákiából és Romániából, amelyeken bizony érdemes elgondolkodni. A magam részéről egy fogalmat, a traumát ragadnám ki, s a végére hagyom, hogy miért. Előtte egy kis ismertető, a tények kedvéért.

Az Országgyűlés ötpontos határozata finoman fogalmaz, nem azzal a szándékkal, hogy bárkinek is szúrja a szemét. A szöveg alig húsz sor, és jövőbeli programokra fókuszál. Arra, hogy az összetartozás évében az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza olyan rendezvények és megemlékezések szervezését, továbbá oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik amagyarság országhatárok feletti összetartozásának a tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét mindenütt, ahol magyarok élnek. Támogatja továbbá a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmeinek, kulturális, szellemi, tudományos, gazdaság sikereinek a bemutatását kiállítások formájában, konferenciák szervezésével, ismeretterjesztő anyagok készítésével. Ennyi a lényegi határozat, amelynek bevezetőjéből és záróüzenetéből lehet némi politikai vetületet is kiolvasni, de ezek sem lépnek túl a tényeken és az őszinte együttműködés szándékán. Az egyik azt mondja ki, hogy “az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza az állami szuverenitás elvét és a nemzeti közösségek önazonossága iránti jogos igényeket egyaránt tiszteletben tartó új közép-európai együttműködés megteremtését, amellyel a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára meghaladható a nemzeti kirekesztés, jogfosztás és korlátozás múltbéli öröksége”. A másik a történelmi múlhoz nyúl vissza és az összetartozás évének meghirdetését indokolja ily módon: “(…) a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100.évfordulójára emlékezve, számot vetve a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítés politikai eredményeit, a 2020.évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítja”.

Szóval, a szövegben nincs területi igény, nem kérdőjelezi meg a másik állam szuverenitását, csupán a magyar nemzet traumáiról (lélektani problémáiról) beszél és annak áthidalását is az egyűttműködésben és a határon átívelő nemzetegyesítésben látja. Szlovákia szerint mégis ez a magyar határozat régi sebeket tép fel (ugye, a magyarokét?) és a történelmi traumák állandó életben tartása károsítja a kölcsönös bizalmat és jószomszédi kapcsolatokat. Románia reagálása hasonló, az MTI magyar hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint olyasmit üzen, hogy elfogadhatatlannak tart minden próbálkozást, amelya történelem átírására meg revizinosti álláspontok hangoztatására irányul, továbbá hogy Trianon nem trauma, mert a békeszerződés, amely Románia és Magyarország határait is kijelölte, nem jelent megoldandó problémát sem tragédiát, miként Budapesten állítják.

A trauma a tudományos meghatározás szerint olyan hirtelen jött esemény az ember életében, amely megzavarja testi és lelki működését, és tartós következményt okoz. Traumatikus élmény minden olyan élethelyzet, amelyben az ember halálfélelmet él át, illetve amelyben úgy véli, hogy ketté tört addigi élete, elveszítette biztonságát és jövőjét, egzisztenciáját jelentő vagyonát, rokoni- és kapcsolatrendszerét stb, és emiatt úgy érzi, veszélybe került maga az élete is. A háborús helyzet ilyen, s a holokausztot túlélt zsidók traumáit tanulmányozva a pszichológusok megállapították, hogy az ilyen helyzetre leadott emberi válaszok –lecsupaszítva- egyformák, függetlenül a trauma természetétől. Ha nem gyógyítják, a traumát átélt emberek többsége (függetlenül a nemzetiségtől) képtelen a normális életre. A holokauszt-tanulmányok azt is megállapították, hogy ha nincs terápia és nem hidalják át a következményeket, a traumák az utódok életét és normális funkcionálását is gátolják, több generáción át – s ez érvényes az emberiség minden közösségének tagjaira.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Így állunk - illusztráció
2019. JÚLIUS 17.
[ 13:03 ]
Alternatíva vonaton - illusztráció
2019. JÚLIUS 10.
[ 18:20 ]
Óda? Öröm? - illusztráció
2019. JÚLIUS 2.
[ 14:51 ]
Teszt - illusztráció
2019. JÚNIUS 18.
[ 16:03 ]
Az utóbbi egy hétben magyar vonatkozású fotók járták be a világot két témában is. Az egyik képsor a Budapesten, a Margit hídnál szerencsétlenül járt Hableány turistahajó június 11-ei kiemeléséről és az áldozatok mentéséről, illetve kereséséről, a másik az úzvölgyi katonatemető kapcsán a június 6-ai...
2019. JÚNIUS 12.
[ 15:03 ]
Nálunk a szélesebb családban nagyon fontos kapocs volt a nyelv, a magyar nyelv ismerete. Enélkül a szétszakított család még apróbb részeire bomlott volna és fájó módon pontosan az a nemzedék nem kommunikálhatott volna egymással, amely számára még élőek voltak a családi kapcsolatok, és fontosak voltak a rokoni...
2019. JÚNIUS 4.
[ 16:00 ]
Voltam a Ruszwurmnál. Turistát játszottam, s budapesti tartózkodásom alatt egy délután fogtam magam, és fellépcsőztem a budai várba. Nem voltam egyedül, a sok külföldi nyomába szegődtem, alkalmanként meg-megálltunk és a látványban gyönyörködtünk, ahogy alattunk elhalkul a Clark Ádám tér forgalma, de még jól láthatók...
2019. MÁJUS 29.
[ 15:56 ]
Beolvasás folyamatban