Levelek a Rózsa utcából
Ott, ahol vagyunk/vannak...

A minap mondta egy szerb ismerősöm - aki néhány évvel ezelőtt részt vett egy budapesti szakmai konferencián, ahol a magyar miniszterelnök is beszédet tartott -, hogy sokáig emlékezni fog Orbán Viktornak a jól megfogalmazott, a hallgatóságot találóan megcélzott, fordulatokkal és fontos üzenetekkel teli mondataira, és mindenütt terjeszteni fogja, hogy a sok ellenséges hangvételű kritika ellenére az ő szemében a magyar kormányfő egy igazi államférfi marad. Talán ennek hatására, talán a média elkerülhetetlen vonzásának következtében különösen odafigyeltem Orbán Viktor január 9-ei évnyitó sajtótájékoztatójára. (Nem is volt nehéz, hiszen a tévében többször is ismételték az elhangzottakat, csokorba szedve a témákat.)

S mi vésődött be leginkább?

A mondat, amely szerint arra kell törekedni, “hogy mindenki ott tudjon maradni, ahol most van”!

Rengeteg igazság van ebben a mondatban. Nem csak korunk nagy kihívása, és a vidékünkön egyre félelmetesebbé váló, már-már ellenőrizetlen és a hatóságokat és a törvényeket egyértelműen kijátszó idegenek valóságos népvándorlása miatt, hanem egyrészt a mi magunk által kreált sors, másrészt a történelem vihara által ránk kényszerített családi tragédiák hátulütői miatt is. Kedves barátnőm ismétli sokszor, hogy a legirigyebb azokra az ismerősökre, akiknek a lányai a szomszéd utcába, a fiai a szomszéd városba nősültek, mert ők harminc perc alatt átugorhatnak szeretteikhez egy kávéra és tele lehet a lelkük családi szeretettel, miközben ő maga csak gondolatban simogathatja távol élő gyermekeit, mert a jobb élet reményében már több évtizede külföldön élnek.

Ha jól átgondoljuk, tényleg irigylésre méltóak azok, akiknek közeli vagy távoli rokonsága viszonylag kézelfogható távolságra él. Akinek sikerült (családtagjaival együtt) – Orbán Viktor szavaival élve - ott maradni, ahol van (és eközben méltó életet élni), az az ember lehet közöttünk a legboldogabb, hiszen minden ott van körülötte, ami érzelmi szempontból az életben fontos lehet. Ugyanakkor ne feledjük, hogy az ilyen élethelyzetek nem csak az egyes embereken múlnak, hiszen – s ez már történelem – a családok kényszerű szétválasztása folytán (Trianon, háborúk, vérbosszú, menekülés, elvándorlás, kivándorlás) maradandó sérelmeket is elszenvedtünk, amit gyarló emberként nem tudunk áthidalni, hanem csupán szembesülhetünk azzal, hogy unokatestvéreink, például, ezer kilométerekre élnek tőlünk, miközben milyen jó lenne legalább hetente átölelni őket… Negatív életérzések, amelyek sokunkat kísértenek és nem törölhetők ki, csupán enyhíthetők, ha a környezet kellő empátiával viszonyul az érintetthez.

Nem tudhatom, hogy ezekkel az élethelyzetekkel és a belőlük fakadó életérzésekkel korunk vándorai, a migránsok, szembesülnek-e egyáltalán. Vajon számukra is fontos lehet a tudat, hogy fél órán belül találkozhassanak legközelebbi hozzátartozóikkal, illetve nekik mennyire fájhatnak az ezer kilométeres távolságok, amelyek leküzdhetetlen akadályt jelentenek köztük, és rokonaik között? Vajon tényleg az életüket mentik azok a fiatal férfiak, akiket nap mint nap láthatunk a médiában és akikkel például Zomborban vagy Magyarkanizsán nap mint nap találkozhatunk, miközben a veszélyhelyzetekben – ha tényleg az életüket mentik – könnyűszerrel magukra hagyták a legközelebbi hozzátartozóikat? Ilyen nagy tömegek gondolkodnak-e így egyáltalán, vagy valóban a számunkra egyelőre érthetetlen “magasabb” érdekek hatalmasodtak el rajtuk?

A világ 97 százalékára érvényes is, hogy ott szeretne maradni, ahol van – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a migráció lényegében a világ népességének mindössze 2-3 százalékára vonatkozik. “Nem olyan lehetetlen a fejlett államok összefogásával segíteni a helyben maradást ennek a 2-3 százaléknak” – üzente.

Ha el lehetne mondani ennek a 2-3 százaléknak, hogy mit jelent a családok – a jobb élet reményében tudatosan vállalt, illetve a történelmi kényszer alatt elszenvedett – általunk megtapasztalt szétesése, talán másként lenne. A fejlett államokban meg is vannak az eszközök erre, de sehogy sem találják.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Nagy Bata Károly
2020. JANUÁR 13. [ 10:38 ]

Uraim, úgy látom, egyesek nem értenek magyarul! A fönti cikk írója Orbán szövegét idézve, leszögezi: " . . . a migráció lényegében a világ népességének mindössze 2-3 százalékára vonatkozik." Tehát, a "maradék" 97-98 % otthon marad - de nem biztos, hogy hazaszerető!


pontosító
2020. JANUÁR 12. [ 23:06 ]

A 2 - 3 % nem vonatkozik az embercsempészek ígéreteitől elbódított /elindított tömegekre!


istván
2020. JANUÁR 12. [ 18:55 ]

Fehér Péter, ... lehet így is gondolkodni, talán részben igaza is lehet, de csak részben. Ha az egyén hasonló kultúrájú országba költözik, akkor nem lesz gondja a beilleszkedés. A politika ösztönzi a bevándorlók beilleszkedését, az elfogadását, de nem működhet jól a különbségek miatt, amik nagyon hangsúlyosak. Hogy tudnak családot alapítani? Jut nekik "nyugati feleség"? Kétlem ... Az pedig feszültséget szíthat a befogadottak és befogadók között. Nem annyira egyénfüggő ez, ahogy ön gondolja.


Fehér Péter
2020. JANUÁR 12. [ 16:25 ]

Ez egy olyan kérdés, ami teljesen egyénfüggő. Nem látom értelmét mások helyett megmondani,hogy nekik mi a jó,amikor ők úgy érzik,hogy máshol jobb élet várhat rájuk. Kapcsolatokat bárhol ki lehet alakítani és az már egy új élet kezdete is lehet,ahol a gyerekek már ott fogják otthon érezni magukat,ahol születtek,nevelkedtek. A helyben maradni szándék fogalma meg nagyon tág és a 97%-ot én nem is hiszem el. Sztem az ember sokkal individuálisabb alapvetően,h csak 2-3% legyen a "hazaszerető"


Johanna
2020. JANUÁR 10. [ 19:59 ]

Remek írás, bölcs meglátás.


Háborúk árnyékai - illusztráció
2020. FEBRUÁR 6.
[ 16:15 ]
Az új esztendőbe lépve elárasztanak bennünket a jóslatok, jövendölések, amelyek – okos óvatossággal – sok jót ígérnek, ám a körülmények alakulására hivatkozva csalódásokat is kilátásba helyeznek, s így lényegében azt üzenik, hogy nem leszünk felhőtlenül boldogok. Nem kell túl nagy bölcsesség mindehhez,...
2020. JANUÁR 1.
[ 19:27 ]
A karácsonyi nagy bevásárlások idején mindig eszembe jut az a régen volt osztályfőnöki óra, amikor a tanár néptárs megkérdezett bennünket – még felnövőfélben levő gyerekeket -, hogy mit hozott a Jézuska? Akkor, mondanom sem kell, a karácsonyi ünnepről az iskolában hivatalosan senki sem beszélt, a kérdés is nagy...
2019. DECEMBER 18.
[ 14:59 ]
Vannak dolgok, amiket jobbnak látunk elfelejteni, illetve jobb nem felidézni a hozzájuk kötődő érzelmeket. A tizenöt évvel ezelőtti december 5-e is ilyen, amely kapcsán a sajtóban és a közösségi oldalakon is több hosszabb-rövidebb szöveg emlékeztet mostanában a külhoni magyarok magyar állampolgárságával kapcsolatos...
2019. DECEMBER 6.
[ 12:27 ]
Beolvasás folyamatban