Levelek a Rózsa utcából
Kikapcsolás és hatalom

Rég elmúlt már az az idő, amikor az aggódó szülő nagy titokban elolvasta gyermeke naplóját, majd széles körű elővigyázatosság közepette visszahelyezte azt a rejtekhelyre, és minden lelkierejét összeszedte, hogy véletlenül se sejtesse az információi eredetét, de azért tegyen olyan lépéseket, amelyekkel segíti a gyereket a lelki bajokon túllépni és megoldani a kortársakkal történt konfliktusokat, eközben enyhítsen az esetleges szorongásokon és megerősítse gyermeke megingott önbizalmát.

Ma már nem a titkos naplók jelentik a tájékozódás egyik forrását a szülők számára. Az otthoni rejtett zugokból a lelki élet vonatkozásainak jelentős része áttelepült a közösségi oldalakra, ahol közvetett úton sok mindent megtudhatnak egymásról gyerekek és felnőttek egyaránt. A gyerekpszichológiában és pedagógiában jártas szakemberek szinte kötelezővé teszik egy szülő számára, hogy figyelje ezeket az oldalakat, mert hogy a mobbing – vagyis a különféle bántalmazás – melegágya a gyerekek számára éppen ezeken az oldalakon található, s itt lehet következtetni sok mindenre, ami netán veszélyforrás is lehet. Így derülhet ki, például, hogy apró piszkálódások, esetleg kiközösítések szenvedő alanya-e a gyermekünk, ami egyben jel is a szülőnek, hogy tennie kell valamit és utat is mutat, hogy milyen irányban keresse a megoldást. Szakemberek szerint a legfontosabb, hogy a közösségi oldalakról visszatereljük a gyereket a való világba, és abban segítsük, hogy ott, a való világban építsen barátságokat és ott szerezzen közösségi élményeket,

A fentiekhez hasonlóan a felnőttkori sérelmek közül is számos kapcsolódhat a közösségi oldalakhoz. A „mindenhol fent lenni, minden időben jelen lenni, mindenről véleményt mondani, stb.” kényszere elér bennünket felnőtt korban is, és a „lájkgyűjtésről” felnőttek is tudnának igen sokat mesélni. Mint a legtöbb esetben, a közösségi oldalak használatában is az arany középút mutatja a legjárhatóbb utat, hiszen a modern világban a közösségi oldalak egyszerűen megkerülhetetlenek, valóban jelen kell lennünk, hogy értesülhessünk arról, mi történik közeli és távoli barátainkkal. Sőt, eljutottunk odáig, hogy a friss híreket előbb tudjuk meg ezeken az oldalakon, mint a hírportálokon, pedig hozzáértő kollégák percekkel, másodpercekkel vívnak harcot, hogy egy-egy fontos hírt vagy szenzációt felhelyezzenek internetes újságjuk fő oldalára. Marad a tény, hogy a politikusok Twitter- vagy Facebook-bejegyzéseiből előbb és egyszerűbben informálódnak az újságírók és az olvasók egyaránt, mint a sajtótájékoztatókból, illetve az újságokból, hiszen gyakran elég egy rövid mondat a politikus-döntéshozó részéről: a testület elfogadta ezt vagy azt, találkoztam ezzel-azzal és ezt közöltem...

És ezzel az utóbbi mondattal „hogy ezt közöltem...” spontán eljutottam odáig, ami ma reggel arra sarkallt, hogy a közösségi oldalaknak az életünkben betöltött szerepéről gondolkodjak. Már mindenki tudja a hírt, hogy a magántulajdonban levő közösségi-oldal-szolgáltatók egy része közölte: lekapcsolta a még aktuális amerikai elnököt, Donald Trumpot. Történt ez a washingtoni, emberéleteket is követelő tüntetések után, mintegy bírói ítélettel felérően megnevezve a felelőst, illetve előre vetítve, hogy az elnök szavai újabb bajt hozhatnak. A világ politikai elitje máris elítélte a Twittert (és az elnököt szintén blokkoló Facebookot is), hiszen egy fontos szabadságjogtól fosztották meg, a szólásszabadság jogától, attól, hogy elmondhassa a Capitoliumban történtekkel kapcsolatos saját változatát és mindazt, amit üzenni szeretne. Következtek újabb letiltások és kikapcsolások, mígnem január 13-án eljutottunk addig, hogy a YouTube is letiltotta a még aktuális elnököt állítólag előbb (csak) egy hétre, utána határozatlan időre, hiszen úgy vélte, ártóak a kijelentései.

Így hát láthatjuk, hogy országvezetőknél is vannak nagyobb hatalmak, akikről lepereg a politikai elit bíráló reagálása és utalása, miszerint azt képzelik, hogy hatalmasabbak az államnál. Lepereg, mert a lekapcsolások és kiközösítések hatalmát igenis gyakorolhatják, egyelőre igen vitatott szabályokat követve.

Olyan cégóriások tulajdonosairól van szó, akik immáron nem csak a pénz mozgását, hanem az információs csatornákat is igazgatják és felhatalmazottnak érzik magukat a hírek feletti uralomra is. S ez a felhatalmazás egyenlő a kirekesztések feletti hatalommal is. Akit akarnak, kikapcsolnak, akinek pedig teret akarnak adni, teret adnak akkor is, ha netán ugyanolyan kizárólagos, mint akire ők mondják, hogy ártó. Őket sokkal nehezebb megközelíteni, mint a legrangosabb politikusokat, sőt, ha akarják, egészen láthatatlanná válhatnak a közvélemény számára. Mondják is orvosi és pszichológusi berkekben, hogy ha újságírók nem is, ők azért kellenek ezeknek a háttérbeli hatalmasságoknak is, hiszen azok is lehetnek betegek, és a gyerekeik is érezhetik magukat kirekesztettnek, félhetnek a kortárs közösségektől, szoronghatnak... Emiatt a háttérhatalmasságok is arra kényszerülhetnek, hogy az elképzelt hatalmuk felhőjéből „visszacsússzanak” a való világba, ahol rájönnek, hogy mindent – például a betegséget és gyógyulást – ők sem uralhatják korlátlanul. Addig is, ahelyett, hogy erre várnánk, a felnőttek számára marad az arany középút és a több forrásból való informálódás, de mindenek előtt az éber figyelem, hogy a gyerekeket a lehető legkevesebb veszély érje ebben a manipulálható virtuális térben, ha viszont veszélybe kerülnek, meg is tudják védeni magukat.

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Koronás esztendő - illusztráció
2020. DECEMBER 31.
[ 11:54 ]
Oltás előtt - illusztráció
2020. DECEMBER 18.
[ 16:30 ]
Hívogatás - illusztráció
2020. DECEMBER 9.
[ 17:00 ]
Van egy rendkívül inspiráló barátnőm, aki sajátos módon oldja meg a külső negatív ingerektől való védekezést. Azt mondja, nem figyel a hírekre, nem gondolkodik el a vitaműsorok üzenetén – nem is nézi ezeket a tévében, csakis azokat, amelyek az élet szépségeiről szólnak. A fontos rossz híreket úgyis meghallom az...
2020. NOVEMBER 20.
[ 16:34 ]
Nem megyünk szinte sehova. Nem csak a felülről hozott előírások és javaslatok, hanem valamiféle belső kényszer miatt sem, amikor pedig emberek között vagyunk, a maszk, a kézfertőtlenítés, a kellő távolság az elsődleges, és maga a cél is másodlagossá válik, hogy éppen kenyérért indultunk... Ilyen körülmények között...
2020. NOVEMBER 12.
[ 12:42 ]
Meggyőződésem, hogy senki sem szereti, ha idegenek járkálnak az udvarában. Különösen, ha minden zegzugot felmérnek, feljegyeznek, mintha bűnösök lennénk, amiért éppen ott áll a nyúlketrec, a csirkeól vagy épp a kecskék számára primitív eszközökkel kialakított, ám a célnak megfelelő akol... Nos, a szerbiai sajtó egy...
2020. OKTÓBER 30.
[ 17:35 ]
Beolvasás folyamatban