Szerbia
Rubio: Az Egyesült Államok elmélyítené stratégiai partnerségét Szerbiával
Betűméret:             

Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok szeretné elmélyíteni stratégiai partnerségét Szerbiával, ugyanakkor szerinte az ország több olyan kérdésben is érintett, amely potenciálisan problémás és kiélezett, valamint nemzetközi figyelmet von magára.

Rubio New Yorkban újságíróknak nyilatkozva azt mondta, Washington a lehetséges problémák rendezésével párhuzamosan kívánja továbbfejleszteni kapcsolatait Belgráddal.

Az amerikai külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a külügyminisztérium és más amerikai kormányzati szervek képviselői már jártak Szerbiában. Hozzátette, reméli, hogy neki is lesz lehetősége ellátogatni az országba.

Az Egyesült Államok és Szerbia júliusban – a Washingtonban tartott stratégiai párbeszéd keretében – egyetértési megállapodást írt alá az energetikai infrastruktúráról és a regionális energiabiztonságról.

Augusztusban ugyanakkor republikánus és demokrata képviselők törvényjavaslatot terjesztettek az amerikai képviselőház elé, amely intézkedéseket sürget Szerbiával kapcsolatban. A kezdeményezők egyebek mellett a demokrácia és a jogállamiság helyzetét, valamint Szerbia Oroszországgal, Kínával és Iránnal fenntartott kapcsolatait kifogásolták.

A törvényjavaslat szerint Szerbiában jelentős problémák vannak a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a médiaszabadság és a korrupció területén.

Szerbia uniós tagjelölt ország, ugyanakkor csaknem öt éve nem nyitott meg újabb tárgyalási fejezetet. Ennek okai között a jogállamiság terén tapasztalt elégtelen előrelépést, valamint a szerb külpolitika és az Európai Unió külpolitikája közötti eltéréseket is említik. Belgrád az ukrajnai háború kezdete óta nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni uniós szankciókhoz.

Aleksandar Vučić szerb elnök New Yorkban kijelentette, Szerbia feladata, hogy megőrizze a békét és a stabilitást, valamint hogy mindenkivel párbeszédet folytasson. Az RTS-nek nyilatkozva António Guterres ENSZ-főtitkárnak a világszervezet Közgyűlésén elmondott beszédére reagált. Úgy fogalmazott, a világban korábban...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 9:51 ]
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közölte, hogy New Yorkban külön-külön találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel. Mint elmondta, felhívta figyelmüket arra, hogy előrelépésre van szükség a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 9:01 ]
Szerbiában tegnap véget ért a nyár, ma hajnali 2 óra 5 perckor pedig hivatalosan is megkezdődött az ősz. Ezzel egy időben a déli féltekén kezdetét vette a tavasz. Ma van az őszi napéjegyenlőség is, amikor a nappal és az éjszaka hossza megközelítőleg azonos. Az őszi napéjegyenlőség nem minden évben ugyanarra a napra...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 7:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó