Tudomány
Érdemes lesz az eget kémlelni, hétfőn tetőzik a Perseidák meteorraj
Betűméret:             

Hétfőn tetőzik a Perseidák meteorraj, ekkor figyelhető meg az égbolton a legtöbb hullócsillag - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel. Akár 75-100 „hullócsillag” is felvillanhat óránként.

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16:00 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni - írták a közleményben. A szakemberek szerint a legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.
A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható.

A Hold idén első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak - olvasható a közleményben. A Perseidák hullása már július végén elkezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még Perseidák egészen augusztus végéig.

Egy üstökös porszemcséi alkotják a látványos Perseida-rajt

A Perseidák meteorraj meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak. Ez az üstökös átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből "kipöfékelt" porszemcsék az üstökös pályája mentén eloszlanak, és az üstököshöz hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a Föld légkörével.

Az apró ütköző testek rendkívül nagy sebességük miatt ionizálják a felsőlégkör gázmolekuláit, amik látványos felfénylést, ioncsatornát képeznek. Ez látható a földről, akár sok tíz kilométeres távolságból hullócsillagnak - magyarázták a közleményben.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Alapvetően változtathatják meg a világ legmagasabb hegyén zajló expedíciókat a drónok, amelyek felszerelést szállítanak a serpáknak. A szakértők szerint ez az innováció a hegymászás természetes evolúciójának része. A Mount Everest jégmezőin idén új technológia jelent meg: drónok szállítanak létrákat, köteleket...
2025. ÁPRILIS 21.
[ 19:11 ]
Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A Roszkoszmosz orosz űrügynökség közölte, hogy kozmonautáit, Alekszej Ovcsinyint és Ivan Vagnert, valamint a NASA amerikai...
2025. ÁPRILIS 20.
[ 18:28 ]
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon. A „verseny” sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny. A robotok...
2025. ÁPRILIS 19.
[ 10:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó