Az alaposságról
Betűméret:
Szerbia Canossát járó köztársasági elnöke tévéinterjújának írott változatát olvasom az elektronikus sajtóban. Az egyik kérdésre adott válaszából többek között megtudom, hogy állítólag megismerkedett a „temerini fiúk” ügyével, s cáfolja a sajtóhíreket, „amelyek szerint elutasítja az egyik elítélt, Máriás József kegyelmi kérvényét.”Nos, nem tudom, mennyire vegyem komolyan az elnök úrnak és tanácsadóinak az alaposságát, ugyanis ebből a tárgyból Tomislav Nikolić egy alkalommal már elbukott a vizsgán, igaz, még parlamenti képviselő korában. Emlékeztetőül: szinte már a temerini eset másnapján a parlamenti szószékről elhintett téves információival nagy mértékben hozzájárult a szerbiai közvélemény magyarellenes irányú hiszterizálásához. Ezek olyan tények, amelyek az egész ország nyilvánossága előtt játszódtak le. Szándékosan nem idézem most akkori szavait, mert a köztársasági elnöki tisztséget megilleti a védelem -- még gyakorlójával szemben is. Ettől azonban még nem kell sem vakokká, sem feledékenyekké válnunk.
Mármost ami Máriás József kegyelmi kérvényét illeti, ahhoz nem sokat lehet hozzátenni.
Csupán annyit, hogy a Petrović összeveréséért börtönbe került temeriniek közül a legtöbbet – 15 évet -- kapott rabot nem Józsefnak, hanem Istvánnak (!) hívják. Hogy Máriás József ki lehet, nem tudom.
Ámde akkor kinek a kegyelmi kérvényéről nyilatkozott a köztársasági elnök úr?
Csorba Béla
Két nagy tábor, sok bizonytalanság és egy minden eddiginél élesebb kampány
Aligha volt az elmúlt másfél évtizedben olyan szerbiai parlamenti választás, amelynek kimenetelét ennyi bizonytalanság övezte volna. Az október 25-ére kiírt előrehozott választáson nem egyszerűen pártok mérik össze erejüket: két, egymással...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 9:46 ]
Ratko Mladić belgrádi temetése nemcsak a térségben váltott ki heves reakciókat: a világsajtó vezető lapjai és hírügynökségei is kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a népirtásért, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt egykori boszniai szerb katonai...
2026. SZEPTEMBER 8.
[ 16:31 ]
Szerbiában az élelmiszerárak már az európai uniós átlag 96,6 százalékánál tartanak, miközben az átlagos jövedelem még az EU-s átlag felét sem éri el. Az élelmiszer ráadásul drágább, mint Közép- és Kelet-Európa 11 országában – derül ki a Fiskális Tanács legfrissebb tanulmányából, amelyet a Forbes Srbija...
2026. SZEPTEMBER 7.
[ 12:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

