Ha verbászi lennék, most főhetne a fejem a vasárnap esedékes helyhatósági választások miatt! Nehéz lenne eldöntenem, hogy mit válasszak a kecsegtetőnél kecsegtetőbb ajánlatok közül. És hogy a szívemre, vagy az eszemre hallgassak-e.

Olyan versengés zajlik a pártok között, mintha az egész ország sorsa függne az eredményektől. Az utóbbi napokban több vezető politikus fordult meg Verbászon, mint évekre visszamenően. Még a legbefolyásosabbnak tartott első miniszterelnök-helyettes, Aleksandar Vučić is időt tudott szakítani bokros teendői közepette, hogy felkeresse ezt a szerény vajdasági mezővárost. Figyelmeztette ottani híveit, hogy október 13-án a változásra kell szavazniuk, és el kell kergetniük azokat, akik rosszul dolgoztak (azaz a jelenlegi hatalmat), hogy helyüket azok foglalhassák el, akik jobban fognak dolgozni, és akikben megbíznak. Vagyis az ő emberei, a haladók.

Hogy rögtön demonstrálják, mennyire szívükön viselik a verbásziak gondjait - szemben a demokraták vezette eddigi hatalomtartókkal -, megszervezték az ingyenes vérnyomásmérést, egy rászorulónak pedig tolókocsit adományoztak. Hadd lássa a szisztoléval és diasztoléval bajlódó lakosság, mit jelent majd az igazi gondoskodás. Vučić azt is megígérte, hogy velük soha nem látott gazdasági fellendülés, egy igazi balkáni gazdasági csoda fog beköszönteni, rengeteg munkahellyel. Igaz, néhány nap múlva kénytelen volt beismerni, hogy az ország csőd elé került („Srbija je pred bankrotom, u pravom smislu reči” – Tanjug, október 6.), ezért drasztikus takarékossági intézkedésekre lesz szükség. A tolókocsit azért talán nem veszik vissza.

Ivica Dačić kormányfő sem hagyta ki a kínálkozó alkalmat, hogy megmagyarázza a verbásziaknak, miért kell az ő pártjára, a szocialistákra szavazniuk. Azért – mutatott rá szombati beszédében -, hogy valóra válthassák a jobb életről szóló álmokat, „amit a fiatalok hiába vártak a Milošević-rendszer megbuktatóitól”. (Csak úgy, mellesleg, azok kedvéért, akik elfeledték volna: Miloševićnek ő maga volt a buzgó szóvivője, vagyis ő is vele együtt bukott meg.) Hogy aztán egy merész logikai bukfenccel arra a következtetésre jusson, hogy ezeket az álmokat éppen ők – mármint az akkor megbuktatott, most pedig ismét hatalomra jutott politikusok - fogják valóra váltani.

A szoci vezető kampánybeszédének csimborasszója azonban az volt, amikor egy régi időket idéző szólást módosítva így fejezte be felszólalását: „Erős Szerbia nélkül nincs erős Verbász!”. Hogy ez mit jelent, ezt a helybelieknek kell eldönteniük, mielőtt karikázásra adják fejüket.

A demokraták sem tétlenkedtek, ők viszont a felújított egészségügyi létesítményekre, az öntözőcsatornákra és arra hívták fel a figyelmet, hogy kormányzásuk alatt 2,7 milliárd dinárt fektettek be a község területén. Bojan Pajtić tartományi kormányfő a vegyes lakosságú község polgárait emlékeztetette arra, hogy pártja az elmúlt húsz évben a kisebbségek védelmezője volt (szemben a haladó-szoci riválisokkal), és eldicsekedte, hogy pártlistájukon szerepelnek az összes kisebbségiek és a civil szervezetek, és velük együtt lépnek fel az Egyesült Régiók (URS) képviselői is.

A belgrádi kormányból kitessékelt Mlađan Dinkić (URS) volt gazdasági miniszter ugyanis nem kis meglepetésre választási szövetségre lépett a demokratákkal, és Verbászon megpróbálják együttesen kivédeni a haladók rohamát. Dinkić pártja vajdasági vezetőségének tisztújító értekezletén azt hangoztatta, hogy a tartománynak ismét Szerbia gazdasága motorjává kell válnia - valószínűleg arra számítva, hogy az emberek már elfelejtették, hogy éppen ő volt az a belgrádi kormánytag, aki minden eszközzel hátráltatta a tartománynak járó pénzek átutalását.

Mondom, nehéz lenne döntenem, ha verbászi lennék, nehogy a bőség zavarával küzdve azokat segítsem hatalomra, akiket különben akkor látok szívesen, amikor a hátam közepét.

Különösen magyarként lennének dilemmáim. Egyrészt, ugye, ott vannak a mesés felvirágzást ígérő belgrádi kormánypártok, másrészt ott vannak a kisebbségeket védelmező demokraták. És végül ott van a VMSZ is, amely szintén kiveszi a részét a tanácstagi mandátumokért folyó küzdelemből. Természetesen ők lennének a kézenfekvő megoldás, mert milyen jó lenne bejuttatni néhány nemzettársat is a képviselőtestületbe!

Csak az zavarna egy picit, bevallom, hogy a párt a számomra nem túl rokonszenves szocikkal lépett választási koalícióra. Igaz, hogy Pásztor István két hete még azt nyilatkozta napilapunknak, hogy a VMSZ egyedül lép fel Verbászon, ám a múlt héten már azt olvashattuk, hogy: „A Vajdasági Magyar Szövetség a Szerbiai Szocialista Párttal, az Egységes Szerbiával és a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjával (PUPS) koalícióban indul a vasárnap megtartandó verbászi helyhatósági választáson”. Ezt közölték a pártban.

Akkor hogy is van ez? A tartományban a demokratákkal és a ligásokkal kormányoznak, Verbászon pedig azokkal fognak össze, akik a tartományi kormány megbuktatására készülnek? A fene se tud elmenni ezen a fifikás választási taktikán.

De minek is törném a fejemet, ha verbászi lennék? Egy egyszerű mezei választónak nem kell mindent megértenie. Azért vannak a politikusai, hogy eligazítsák őt az ilyen gubancos helyzetekben. Mielőtt tolókocsira szorulna.

J. Garai Béla