Tűlevél
Messze van még Amerika?

Elhangzott a kormányfői expozé, lezajlott a miniszterek bemutatkozása, és most valamennyien kíváncsian várjuk, hogy miként fog teljesíteni az új csapat a tettek mezején. Remélhetőleg mindenki bírja majd az energikus Aleksandar Vučić diktálta iramot, nem csak a kormánytagok, hanem a képviselők is, akiket szokatlan módon arra szólított fel, hogy teljes erőbevetéssel dolgozzanak, „aludjanak, étkezzenek és tisztálkodjanak itt”, mármint a képviselőházban, mert július 15-éig, ha törik, ha szakad, el kell fogadniuk a reformtörvények csomagját. Vegyenek példát róla, aki „egész nap nem evett, nem ivott”, úgy hogy még a hetven oldalas programbeszédét is alig tudta végigolvasni.

Még nem hallottam külföldi miniszterelnök szájából, hogy ekkora önfeláldozásra buzdították volna munkatársaikat, Winston Churchill is csak vért, verítéket és könnyeket ígért a briteknek a háborút követően, de nem kérte az alsóház tagjaitól, hogy ne menjenek haza, és aludjanak a House of Commons-ban. Vagy hogy a kormányelnökök maguk állták volna a parlamenti koktélparti költségeit, mint ahogyan Vučić tette, de hát máshol talán nem is voltak akkora bajok, mint nálunk. Az is beleillett ebbe a populista forgatókönyvbe, hogy vidékről érkezett haladópárti aktivisták „spontán” nagygyűlést szerveztek a parlament előtt, nemzeti zászlókkal, transzparensekkel és egyéb mítinges relikviákkal, hogy az új kormányfő az egész napos megerőltető parlamenti munka után oda állhasson eléjük, és fáradtan bár, de a meghatódottságtól párás tekintettel elmondhassa nekik, mennyire szereti őket, és hogy nem fogja megengedni, hogy „a tolvajok és a tájkunok irányítsák az országot”. Utoljára Slobodan Milošević szájából hangzott el ugyanitt mítinges rajongói előtt az a szállóigévé lett mondat, hogy „volim i ja vas”.

Remélhetőleg nem állami költségen utaztatták a résztvevőket, mint ahogy eddig megszokhattuk, ha már ilyen szigorú takarékossági programot jelentettek be. Például a közszféra dolgozói számára, akiknek aligha nyerte el tetszését az a bejelentés, hogy tíz százalékkal lefaragják fizetésüket. Reform ide, reform oda, azért az ember a családját is szeretné eltartani valamiből. Az sem nyugtathatta meg őket, hogy kiterjedt elbocsátások várhatók a költségvetésből élők körében. Hiszem, hogy a nyugdíjasok sem hatódtak meg a miniszterelnök fogadkozása hallatán, hogy nem nyúlnak járandóságaikhoz, habár a gazdaság talpra állásához tulajdonképpen huszonöt százalékos csökkentésre lenne szükség. Ki tudja, hogy nem gondolja-e meg magát a Nemzetközi Valutaalap unszolására, ha már ilyen sanyarú helyzetbe kerültünk, természetesen az előző kormányok jóvoltából.

A program azonban valóban tartalmazza azokat az elkerülhetetlen reformintézkedéseket, amelyeket az eddigi kormányok a népharagtól tartva igyekeztek elbliccelni. Jól hangzik, hogy a legfontosabb feladatoknak a gazdaság teljesítőképességének javítását, a jobb piaci feltételek megteremtését és a költségvetés konszolidálását tervezik a költségek drasztikus lefaragásával, csak az a kérdés, hogy lesz-e hozzá kitartása, lesz-e rá kapacitása ennek a kormánynak? Nagy kádergondjai lehettek a kormányalakítónak, ha már a korábbi kabinet két minisztere esetében egyszerűen felcserélte a tárcákat: Zorana Mihajlović (SNS) volt energetikai miniszter most a közlekedési, építésügyi és infrastruktúra ügyi minisztériumot irányítja, Aleksandar Antić (SPS) korábbi közlekedési minisztert pedig az energetikai tárcával bízták meg. Aleksandar Vulin, a Koszovó-ügyi kormányhivatal volt vezetője (a Mirjana Marković vezette JUL egykori funkcija) pedig az új kormányban munka-, és szociális ügyi miniszter lett. Ennyire nélkülözhetetlen és univerzális tudású káderekről lenne szó, akik mindenhez értenek, és minden területen megállják helyüket? Vagy ismét a pártkáderek elhelyezéséről van szó.

Nem sokan tapsolnak az új házelnök kinevezésének sem: Maja Gojković annyira lejáratta magát a pártok és vezérek váltogatásával, hogy politikusként teljesen hitelét vesztette. Emlékezetes, hogy Vojislav Šešelj oldalán a háborús uszító Szerb Radikális Párt (SRS) üdvöskéje volt, így került az újvidéki polgármesteri székbe, három millió eurós költségbe verve a várost az új buszpályaudvar építésével kapcsolatos téves döntésével. Ám ahelyett, hogy a korrupcióellenes hadjárat keretében felelősségre vonnák, ügyes manőverrel a SNS elnökségébe tornászta magát. Sőt, a közvélemény legnagyobb meglepetésére még a parlamenti elnöki poszttal is megajándékozták! A sors iróniája, hogy kinevezésével Szerbia három legfontosabb állami posztjára a SRS egykori főalakjai kerültek: Tomislav Nikolić, Aleksandar Vučić és Maja Gojković. Már az sem lepné meg az embert, ha a csetnikvajdát is valami fontos vezetői álláshoz juttatnák, miután hazaengedik Hágából. Természetesen, előbb ő is bejelentené pálfordulását, és felzárkózását az Európa-barát vonalhoz.

Bevallom, nem tudok lelkesedni azon sem, hogy a most beiktatott haladó-szocialista-magyar kormányban (merthogy így illene hívni koalíciós összetétele okán) magyar államtitkárok is tevékenykednek majd. Valószínűleg igaza van a VMSZ-nek abban, hogy kisebbségi párt lévén nem bírálhatja felül a többségiek akaratát, hogy melyik pártot juttatják hatalomra, és a közösség érdekeinek védelme végett a vállalni kell az együttműködést és a kormányzati szerepvállalást. Még akkor is, ha a szóban forgó formáció vezetőinek radikális előélete sokakban éleszt kínos emlékeket. Csak azt nem értem, hogy miért kell emiatt „emelt fővel járni”, ahogyan Pásztor István fogalmazott a haladókkal való koalíciós szerződés aláírása utáni sajtótájékoztatón. És az sem világos számomra, hogy a VMSZ ezzel a koalícióval miként „lépte túl saját árnyékát és szolgálhat mások számára is példával”? Kinek szolgáltatunk ezzel példát? A többi magyar alakulatnak? Netán a szerb ellenzéki pártoknak?

Ám bízzuk az időre, hogy igazolja a döntés helyességét. És várjuk meg 2016 végét, amikor is a miniszterelnök ígérete szerint felvirrad napunk, és javulni fognak életkörülményeink. Addig pedig vessük be minden erőnket, mint a viccbeli skótok. „Apu, messze van még Amerika?” – kérdi a gyerek. „Hallgass, fiam, és csak ússzál tovább”.

J. Garai Béla

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban