Nem tudom, másokban milyen reflexiókat keltett a múlt heti belgrádi parlamenti vita, a miniszterelnök és az ellenzéki képviselők heves replikái, nekem például egy pillanatban az futott át az agyamon, hogy vajon nem felejtettem-e el befizetni a legutóbbi villanyszámlát? Komoly lelkiismeret furdalásom lenne, ha miattam olyan kép alakulna ki a magyarokról, hogy elmulasztják ezt a polgári kötelességüket, miközben különféle, talán meg sem érdemelt kisebbségi előjogokra ácsingóznak.

A gondolatot Aleksandar Vučićnak az a megjegyzése ébresztette bennem, amelyet Saip Kamberi dél-szerbiai albán képviselőnek adott válaszához fűzött. Kamberi aziránt érdeklődött, gondoskodik-e a kormány arról, hogy az albán tanulók szeptember elsejéig megkapják az albán nyelvű tankönyveket? Vučić erre azt válaszolta, hogy az állam eleget fog tenni kötelezettségének, majd a tőle megszokott kioktató hangnemben hozzáfűzte: „de tőletek is elvárjuk, hogy teljesítsétek kötelességeteket az állam iránt, amelyben éltek, és fizessétek a villanyszámlát... Nem muszáj szeretnetek Szerbiát, de tiszteljétek és kezdjétek el teljesíteni iránta való kötelességeiteket”. Utána valahányszor szót kért, mindig ezzel a refrénnel fejezte be mondandóját: „Saip, fizessétek a villanyszámlát!”. Szavait a kormánytöbbséghez tartozó honatyák minden alkalommal hangos tetszésnyilvánítással fogadták, így honorálva vezérük „szellemességét”.

Kamberi a maga részéről csak annyi megjegyzést fűzött a kioktatáshoz, hogy sehol sem hallotta, hogy a kisebbségi jogok megvalósítása a villanyszámla befizetésétől függne. És ezzel alighanem mindent megmondott.

A villanyszámla ügy azonban tovább hömpölygött a szkupstinában: Riza Halimi képviselő, a dél-szerbiai albánok legismertebb vezetője pontos kimutatást kért arról, hogy községenként hol, mennyivel tartoznak a villanygazdaságnak. Mint mondta, szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy csak Bujanovac és Preševo lakói szabotálják az áramdíj megfizetését. Borislav Stefanović, az ellenzéki demokraták frakcióvezetője pedig arra figyelmeztetett, hogy Vučić részéről enyhén szólva illetlenség szóvá tenni ezt a kérdést, amikor ő maga – saját bevallása szerint – másfél éven át nem fizette a kommunális illetéket...

Hát igen, nehéz a törvénytisztelő köntösében tetszelegni és másokat ostorozni az állampolgári kötelességek elmulasztásáért azoknak a politikusoknak, akikről, ha kicsit megvakarjuk ezt a felszíni mázt, rögtön kiderül, hogy maguk is sárosak. A villany-, és egyéb számlák és díjak elbliccelése a háborús időkben vált nemzeti sporttá, és azóta sem sikerült megbirkózni vele. Emiatt legnagyobb részben éppen az akkor regnáló pártok és politikusok a felelősek – köztük az aktuális kormány számos tagja -, mert eltűrték, hogy a patriótáknak mindent szabad, még a számlafizetést is elmulasztani. Koszovóban akkor vált általánossá, hogy – szerbek, albánok egyaránt – egyszerűen semmiféle közműdíjat nem fizetnek. Az észak-koszovóiakat ellátó szerbiai áramelosztó nemrég arra panaszkodott, hogy legfeljebb a hátralékok harminc százalékát képes behajtani, mert az emberek most is úgy tartják, hogy a szerb állam köteles ingyen ellátni őket. Ám nem sokkal jobb a helyzet más szerbiai vidékeken, sőt magában a fővárosban sem. Médiabeszámolók szerint a belgrádiak fele rendszertelenül fizeti az áramot, és a cégek fele is milliókkal tartozik.

Érdekes adalék a témához, hogy a magát trónörökösként propagáló Karagyorgyevics Sándor sem fizeti az áramot, pillanatnyilag hatmillió dinárral adós az EPS-nek, mégsem vágják le a vezetékről. Arra panaszkodik, hogy az államtól kapott 40 millió dináros támogatás a dedinjei Fehér Ház fenntartására arra sem elég, hogy a csatornát megjavítsák, nem hogy kifizessék a villanyszámlát.

Szóval tényleg nem a legszerencsésebb érvet hozta fel a miniszterelnök, amikor meg akarta leckéztetni a jogaikért kiálló albán képviselőket.

Persze, hogy a katasztrofális gazdasági helyzet, a tömeges munkanélküliség a legfőbb ok, ami miatt ilyen tömeges a közműdíj fizetés elmulasztása, ám akkor mi magyarázza azt, hogy Vajdaságban, ahol szemernyit sem jobbak a körülmények, az Elektrovojvodina több, mint kilencven százalékban képes megfizettetni az elfogyasztott villanyáramot?

A kérdésre talán a bácsföldvári Muzslaiék adhatnák meg a választ, akiket nagy megtiszteltetés ért a hétvégén: Aleksandar Vučić vezetésével meglátogatta őket a komplett szerb kormány. „Nem találhattunk volna jobb helyet, mint ezt a családi farmot, mert az ő példájuk szemlélteti, hogy Szerbia milyen szorgalmas, felelős és sikeres tud lenni”, nyilatkozta a kormányfő a csapatukat elkísérő tévések kamerái előtt. Ám ehhez a sikerhez évi 365 napi fáradságos munkára van szükség, fűzte hozzá, „náluk nincs víkendezés...”. Majd nyomban azt is megemlítette, hogy az ő kormánya is ugyanilyen buzgalommal gyártotta a törvényeket az első száz nap alatt.

Miközben a kormányfő a tehénistálló előtt felsorakoztatott, alázatosan bólogató miniszterek előtt szónokolt, nekem az volt a benyomásom, hogy Vučić direkt azért hozta el kabinetjének tagjait Bácsföldvárra, hogy vegyenek példát a Muzslai családtól szorgalomból. Mert ez a látogatás is show-műsor jellegű volt, akárcsak az egy héttel ezelőtti nisi exkurzió: ide is busszal érkeztek a kormánytagok, lezser, sportos öltözékben, és mint olvasom, Dušan Vujović gazdasági miniszter még a gitárját is magával hozta, hogy útközben szórakoztassa társait.

Lehet, hogy nem értek hozzá, de szerintem sokkal hasznosabb lett volna, ha a szakminiszterek a kollektív kiruccanás helyett inkább a reformokon dolgoztak volna ezen a hétvégén is, ha már ilyen gyalázatos helyzetbe kerültünk. És ha példát akarnak venni Muzslaiéktől. Ők se járnak kirándulni, amíg tart a munka dandárja, mert akkor ki feji meg a háromszáz tehenet?

J. Garai Béla