Nagy-nagy izgalommal várom, hogy mikor rendezik meg városunkban az újabb kormánypárti mítinget. Lesem a híreket, olvasom az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat, és lelkileg készülök a nagy eseményre.

Hallom, hogy a fő kezdeményező az újvidéki haladópárti polgármester, igazi, meggyőződéses, éber patrióta, aki már számtalanszor bizonyította elkötelezettségét kormányunk és annak vezetője mellett, de rajta kívül több miniszter is lelkesen támogatja az ötletet. Mindazok, akik úgy látják, hogy összeesküvés készül derék vezetőink és általában a felvirágzás felé haladó országunk ellen. Ezért kell sürgősen az utcára vonulnunk, hogy megmutassuk a pimasz ellenségnek, hogy mi igenis a kormány mellett vagyunk! És hogy minket nem lehet megingatni.

Remélem, kitart a viszonylag enyhe idő, nem kell majd fogvacogtató zimankóban végighallgatni a hazafias szónoklatokat. Nehogy még arra kényszerüljenek a szervezők, hogy vidékről szállítsák ide buszokon napidíjért a spontán felvonulókat, mert a helybeliek, mit sem törődve a vezetőinket fenyegető veszéllyel, inkább otthon maradnak a meleg lakásban. Amilyen puhányok sokan közülük.

Engem ugyan speciel nem hívtak, egyrészt, mert pechemre, nem tartozom az államalkotó nemzethez, másrészt mert abban a megtiszteltetésben sem volt részem, hogy felvettek volna a SNS-be. Igaz, nem is igen törtem magam, jól fizető állásra már nem pályázok, elég nekem a tisztes nyugdíjam is, ami legfeljebb csak a németországival összevetve tűnhet mizerábilisnak, Etiópiában már krőzusnak számítanék vele. Sőt, itthon még le is vontak belőle tíz százalékot, hogy ne terheljem túlságosan a költségvetést. Mindegy, a lényeg az, hogy nem vagyok párttag, ám mégis úgy érzem, hogy nekem is ott a helyem a felvonulók között. Annál is inkább, mert mi, újvidékiek egyszer már úgyis csúnyán felsültünk, amikor nem adtunk vizet a szomjúhozó koszovói szerb patriótáknak. Azoknak, akik az utazási fáradalmakkal dacolva egészen a távoli déli tartományból fáradtak ide, az északi tartományba, hogy megszabadítsanak minket a hatalombitorló államellenes bandától. Ne érje hát ismét szó a ház elejét!

Már az is megjelenésre kötelez, hogy a VMSZ országos szinten koalícióra lépett a haladókkal, és ha a kormánypártiak tüntetnek, akkor nyilván nekem is ott kell lennem. Még majd szemrehányást tesznek Pásztor Istvánnak, hogy nem mentünk mítingelni. Gondolkoztam, hogy milyen táblát vigyek a nagygyűlésre, először egy régi, közismert jelmondat jutott az eszembe, ami valahogy így kezdődik: „Ha én, mint magyar, nem félek...”, de túl hosszúnak találtam. Nincs is akkora lezonitlemezem, hogy ráférjen. Talán csak azt pingálom rá, hogy „Le a hazaárulókkal!”, ez sokkal rövidebb, és máskor is felhasználhatom.

Akkor döntöttem el végleg, hogy részt veszek a mítingen, amikor a minap az újságos bódéban megpillantottam egy fővárosi lap címoldalát, rajta a következő nagy betűs címmel: „Diković tábornokot vették célba, de Vučićot akarják megölni!” . Ennek fele sem tréfa, gondoltam, tényleg komoly veszélyhelyzet alakult ki, ha már a hadsereg vezérkari főnöke került célkeresztbe, plusz még a miniszterelnök is. Aztán elolvastam az államelnök nyilatkozatát is arról, hogy Ljubiša Diković tábornok a tisztes, makulátlan hazafi megtestesítője, és az ellene irányuló támadással tulajdonképpen az egész hadsereget akarják lejáratni, ráadásul destabilizálni az országot. Mindezeket az alávaló vádakat azok főzték ki, akiknek nem tetszik, hogy Szerbia modern, fejlett ország legyen.

Megszólalt a kormányfő is, ő is úgy látja, hogy a vezérkari főnök nem lehet háborús bűnös, és hogy az ellene indított kampánnyal tulajdonképpen nyugtalanságot akarnak előidézni az országban. Ivica Dačić külügyminiszter, a szocik vezetője még tovább ment, ő már az egész térség stabilitását látja veszélyben a tábornok ellen folyó rágalomhadjárat miatt!

Pontosan nem tudtam kihámozni az újsághírekből, hogy kik is azok az elvetemült hazaárulók, akik rágalmazzák a hadsereget és akkora erejük van, hogy destabilizálhatják az országot meg az egész Nyugat-Balkánt, de valami olyat sejtek, hogy megint az akadékoskodó civil szervezetekről van szó. A Nataša Kandić vezette belgrádi Emberi Jogi Alapot emlegetik, ők kapartak elő valamilyen dokumentumokat a koszovói háborús bűncselekményekről. Ezekből állítólag arra lehet következtetni, hogy Dikovićnak, aki a koszovói tisztogató hadműveletek idején, 1999. májusában a 37. gépesített brigád parancsnoka volt, köze volt a drenicai vérengzésekhez, ahol több száz albán lakost tettek el láb alól. Pontosabban csak a férfiakat, humánus meggondolásból a nőket és gyerekeket Albánia felé terelték. És állítólag ahhoz is köze volt, hogy Milošević utasítására „megtisztították” a terepet a holttestektől, azaz elszállították és máshol temették el őket, nehogy a bevonuló NATO-erők bizonyítékot találjanak a tömegmészárlásra.

Mindez azután vetődött fel, hogy a koszovói Drenicában tömegsírt tártak fel, amelyből 53 albán holttest került elő. Az Emberi Jogi Alap ennek alapján azt követeli, hogy a háborús bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség kezdjen vizsgálatot a mészárlás résztvevőiről azokat az iratokat is felhasználva, amelyeket az alap a hágai nemzetközi bíróságtól kapott, köztük azokat a napiparancsokat is, amelyeken Diković aláírása szerepel.

Nagyon remélem, hogy a vizsgálat, ha majd egyszer sor kerül rá, megcáfolja az alap rágalmait, már ami a vezérkari főnök felelősségét illeti. És kiderül Diković ártatlansága, amiről különben az elnök már előre meg van győződve. Nem tisztázódott ugyan, hogy az áldozatok hogyan vesztették életüket, ha nem a katonák végeztek velük, de már olvastam olyan feltételezést, hogy esetleg rablóbandák végeztek velük. Sőt, egy ismert elemző nem zárta ki azt sem, hogy egymást gyilkolták le. Csak azért, hogy rossz színben tüntessék fel a tisztogató hadművelet végrehajtóit. Ezekről az elvetemült albánokról sok minden feltételezhető!

Ám mindettől függetlenül vonuljunk fel, és mutassuk meg a galád ellenségnek, hogy támogatjuk a kormányt! Ha netán Nataša Kandić is megjelenne a mítingen, én elsőként pofoznám fel.

J. Garai Béla