Macedóniában

Túlzás nélkül drámai események elé nézünk a következő napokban a menekültkérdés tekintetében, nincs az a látnoki képességekkel megáldott politikai elemző, aki meg tudná jósolni, hogy milyen következményekkel jár a szeptember 15-én életbe lépő szigorú magyar határzár, különösen az észak-bácskaiak szempontjából.

A hétvégén minden rekordot megdöntött a délről érkező és a jóléti uniós országok felé tartó közel-keleti menekültáradat, hétfő éjféltől azonban a magyarok berekesztik az illegális bevándorlók előtt a röszkei vasúti „kaput”, amelyen át az elmúlt hónapokban tízezrek jutottak be akadálytalanul a schengeni övezetbe. A már a befogadó központokba szállított migránsokat útnak indítják Ausztria felé, a kerítésnél pedig felvonulnak a készenléti állapotba helyezett rendőrség és a honvédség kézifegyverrel felszerelt tagjai. Az érkezők csak a kijelölt tranzitzónákba léphetnek be, onnan pedig a regisztrálás után kizárólag a tényleges menekültek folytathatják útjukat, a többieket visszafordítják. Az illegális határátlépőkre letartóztatás és kiutasítás vár.

Azt a magyar kormány szóvivője sem zárja ki, hogy az új intézkedések konfliktusokat okozhatnak, fegyverhasználatról azonban szó sincs: a határ védői csak a törvényben előírt eszközöket: vízágyút, könnygázt, pajzsot és gumibotot használhatnak.

Mit fognak tenni a menekültek az új helyzetben, amikor ezrével torlódnak majd össze a határzónában és tumultuózus szituációk állhatnak elő? Arra persze senki sem számít, hogy megfogadják Orbán Viktor tanácsát, és „visszatérnek oda, ahonnan elindultak” (a Szíriával szomszédos országok menekülttáboraiba, „ahol nem voltak veszélyben”), minden bizonnyal sokan próbálkoznak majd illegálisan átjutni a drótakadályokon, dacolva a következményekkel. Az új útirány is számba fog jönni, az, amely ugyancsak a dél-szerbiai Preševón és Belgrádon át vezet, de nem Szabadka, Magyarkanizsa és Horgos felé, hanem a boszniai határra, onnan pedig Bosznián (pontosabban a Boszniai Szerb Köztársaságon), Horvátországon és Szlovénián át közelíti meg az osztrák határt. Az osztrák hatóságok már felkészültek erre a változatra.

Ám időközben a német kormány migránspolitikájában is gyökeres fordulat következett be: hétfőtől felfüggesztették Schengent, és ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést. A Merkel-kormány kénytelen volt belátni, hogy képtelen megbirkózni ekkora menekültáradattal, mint ami az elmúlt hetekben árasztotta el elsősorban Bajorországot. Thomas de Maiziere belügyminiszter indoklása szerint céljuk a Németországba igyekvő emberek „áradatának korlátozása”, és az, hogy rendezett körülmények között történjen a belépés. Erre biztonsági okokból is szükség van.

Ennek az intézkedésnek a következményei is jórészt Szerbiában csapódhatnak el. Mennyire készült fel a belgrádi kormány ezekre az új fejleményekre?

Egyelőre semmi jele a változásnak, a szerb vezetés elkötelezte magát a migránsbarát politika mellet és amellett, hogy akadálytalan tranzitútvonalat biztosít számukra. Az új helyzet, a magyar határ előtt várhatóan feltorlódó tömegek, az itt rekedt emberekről való gondoskodás a téli időszakban, az ezzel járó hatalmas költségek azonban feltehetőleg álláspontjának felülvizsgálására fogják kényszeríteni. Annál is inkább, mert egyre nagyobb az elégedetlenség az érintett közösségekben a rájuk nehezedő terhek miatt. A zömében a kormány álláspontját szajkózó média egyelőre elhallgatja a panaszokat, de így is kiszivárog időnként, hogy a több tízezres tömeg vonulása mennyire elviselhetetlen helyzetet teremt.

A vegyes lakosságú dél-szerbiai Preševóról például eddig csak azt olvashattuk, hogy lakói milyen sztoikus nyugalommal állják a Macedónia felöl érkező közel-keletiek rohamát, kiderült azonban, hogy a helybeliek már-már elviselhetetlennek tartják a helyzetet. Egy helyi albán elöljáró arra panaszkodott, hogy nem mernek kimozdulni házaikból, a menekültek letarolják kertjeiket, behatolnak az épületekbe, elviszik a télirevalót, hogy tábortüzet gyújthassanak. A kisvárost embercsempészek és más bűnözők lepték el, akik hasznot próbálnak húzni a jelen helyzetből. Az utcákat óriási mennyiségű szemét borítja, amit csak Aleksandar Vučić látogatása idejére távolítottak el. A helyzet hosszabb időre egyszerűen tarthatatlan.

Az érintett észak-bácskai községek lakóinak gyötrelmeit pedig mindannyian ismerjük. Ám az a helyi vezető, aki szót mer emelni a Belgrádból barátian erre felé terelgetett tömeg ellen, és hangot ad a helyi lakosság elégedetlenségének, az rögtön megkapja a „rasszista” minősítést a szerb sajtóban. Azt is égbekiáltó bűnként rótták fel például a magyarkanizsai községi vezetőknek, hogy külön autóbuszokat szereztek be a diákoknak, hogy ne kelljen a menekültekkel zsúfolt buszokon utazniuk. Ez állítólag ugyanolyan szegregáció, mint amilyent egykoron Dél-Afrikában alkalmaztak.

A kormányfő azonban még a múlt héten is azzal dicsekedett, hogy Szerbia „az európaiaknál is európaibban” viszonyul a menekültkérdéshez. Szerbiát semmi veszély nem fenyegeti a hatalmas embertömeg beáramlása miatt, hiszen az országon áthaladó 130 ezer regisztrált migráns közül mindössze ketten követtek el bűncselekményt. Ezért nincs semmi okunk panaszra, sem arra, hogy megváltoztassuk magatartásunkat irántuk.

Közben igyekezett propaganda célokra is felhasználni a menekülthelyzetet, szembeállítva a migránsok iránti szerb és magyar hozzáállást. Annak a preševói rendőrnek a magatartását hozta fel pozitív példának, aki szeretettel magához ölelt egy szír kisfiút (a felvétel bejárta a világsajtót), negatív példaként pedig a magyar operatőrnő brutális fellépése szolgált, aki Röszkénél elgáncsolt egy gyermekével futó menekültet (ez a felvétel is „közkinccsé” vált a nemzetközi médiában). Természetesen senki sem vitatja az utóbbi cselekedet embertelenségét, az elkövető megbocsáthatatlan kegyetlenségét, de ilyen egyedi esetekből általános következtetést levonni egy egész országra vagy nemzetre nézve nem több szimpla manipulációnál.

Közben elegánsan elhallgatta azt a körülményt, hogy az emberséges preševói rendőr egészen véletlenül albán nemzetiségű volt, és hogy Belgrádban letartóztattak egy másik rendőrt, aki kifosztott néhány menekültet - aki viszont, ugyancsak egészen véletlenül, a többségi nemzethez tartozott.

Amiből természetesen ugyanúgy nem lehet általános érvényű következtetést levonni, mint a fentebbi esetekből.

A szerb elnök sem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel a kormány menekültbarát politikáját illetően, ám nem lenne hű önmagához, ha nem fejtette volna ki magvas véleményét a jelenség okairól. Ezúttal is a történelmi szálakat kereste, mint ahogyan megszokhattuk tőle, és arra a következtetésre jutott, hogy a gazdag nyugat-európai országok, az egykori gyarmattartók meg is érdemlik, hogy menekültek lepjék el őket. Azért, mert egykor kizsákmányolták azokat a szegény országokat, amelyekből a menekülők érkeznek. Például oly módon, hogy elrabolták a náluk kiásott őslénytani leleteket, a mamutok és dinoszauruszok maradványait, és azokat saját múzeumaikba állították ki. „A nép pedig elindult saját kincseinek nyomában”, jelentette ki szó szerint Tomislav Nikolić.

Szegény elgyötört menekültek, talán még ők is megmosolyognák a szerb elnök bölcs okfejtését az őskori mamutok és dinoszauruszok elhurcolása és a mostani népvándorlás közötti összefüggésekről.

J. Garai Béla