Válasz
Szabadka kincseit nem lenne szabad tovább rombolni!
A város rejtett értékeiről volt szó a VM4K heti rendezvényén
Betűméret:             

Szabadka közismert látványosságai mellett, még a turisztikai célpontokon kívül eső helyszínek is – az azokhoz tartozó történetekkel karöltve – elbűvölik az idelátogatókat. Helyi lakosként mégis közömbösen sétálunk e rejtett kincsek között, melyek ismerete városunk iránti tiszteletünk és szeretetünk mércéje is egyben. Ezen értékek megőrzése közös(ségi) feladatunk és kötelezettségünk. Ezzel a pár mondattal invitálta közönségét a szabadkai VM4Köz.Klub csütörtök esti előadására, amelyen Novák Attila, aki civilben a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója és nem mellesleg a város nagy szerelmese és jó ismerője, Szabadka kincsei címmel idegenvezetőként mutatta be a város ismert és ismeretlen ékességeit.

Az előadást kihasználva kértünk interjút Novák Attilától.

- Szabadka nevét említve az embernek elsőként a városháza képe ugrik be, illetve most már a zsinagógáé is. Milyen rejtett kincsei vannak még a városnak, amire büszkék lehetünk?

- A városházát és a zsinagógát nem lehet kihagyni, amikor a kincsekről beszélünk, már azért sem, habár ezek a legismertebb épületeink, de mindkettőnek vannak olyan részletei, amire a széles közönség még nem figyelt fel, vagy nem ismer. Ezek annyira részlet gazdag épületek, amiket el lehet nézegetni napokig, hetekig, s még akkor is lehet valami új részletet felfedezni. Ezek mellett, ha úgy sétálunk végig Szabadka utcáin, hogy felfelé nézünk, s nyitottak vagyunk, akkor gyönyörű épületdíszeket vehetünk észre. Mondjuk, lehet, hogy egy nem is túldíszített épületnek van egy olyan megfogó részlete, ami egyszerűen kincs.

- Nemcsak a homlokzatok szépek, hanem a belső részei is mondjuk egy-egy palotának.

- Igen, de sajnos ezekbe nehéz bejutni. Ha idelátogat egy nagyobb csoport, egy zárt lépcsőházba nem tudunk bemenni. Kisebb csoportokkal azonban, ha kellő érdeklődést mutatnak, akkor megnézzük, hogy be van-e zárva vagy sem a kapuja.

- Vannak, akik Szabadkán Kosztolányi vagy Csáth szülőházát keresik, illetve a hozzájuk köthető épületeket?

- Legyek őszinte? Sajnos kevesen keresik, az az igazság, de persze vannak kivételek. Kosztolányival kapcsolatban többen vannak képben, érdeklődnek a szülőháza után, s ledöbbennek, hogy nem őrizte meg a város azt az épületet. Csáth már egy más téma, róla a szélesebb közönség keveset tud. Ez eleve probléma. Attól függ, hogy honnan jönnek.

- Mindenesetre vannak, akiket foglalkoztat a kérdés, hogy a varázsló kertje megvan-e még?

- A helye az igen, tudjuk, hogy hol van.

- Lehetne esetleg ebből egy turisztikai látványosság?

- Jaj, nekünk nagyon sok minden van, amiből lehetne turistalátványosság! Most lehet, hogy egymagában nem, de felölelve és csokorba kötve, kiegészítve… Nagyon sok kihasználatlan potenciálja van Szabadkának, aminek egy részét sajnos már tönkre is tettük! A másik részét most készülünk tönkre tenni, de azért még mindig marad valami.

- Ön szerint mit kellene tennie a mindenkori szabadkai városvezetésnek? Szabadkáról azt írja az amerikai sajtó egy része, hogy egy gyönyörű ékszerdoboz, s mégsem használjuk ki ezt a lehetőséget.

- Nem véletlenül mondják, hogy Szabadka a világ legjobban féltett kincse, hisz ezt az értéket ennyi évtizeden át sikerült titokban tartanunk a tág közönség előtt. A legfontosabb az lenne, hogy a mostani állapotot nem lenne szabad tovább rombolni. Fel kell fogni azt, hogy nem minden épület építészeti remekmű, van egy jó pár olyan épület, ami nem látványos. Azonban ezen épületeknek az összessége és együttese egy értéket képvisel, mert ezek együtt árasztják azt a hangulatot, amit szeretünk Szabadkában. Minden egyes nem értékes épület lerombolása is rontja ezt a hangulatot, az igen ritka, harmonikus városmag összképét. Ismert építészek is nemegyszer ledöbbentek, hogy Szabadka magja ritka látványt nyújt európai viszonylatban is. Harmonikus és összeillő a városmag, hisz nagyon rövid időn belül épült ki mindaz, amit látunk és ennek köszönhetően ennek megvan egy kompakt hatása.

- Szabadka központja lehetne a világörökség része?

- Én nagyon hiszem és remélem! Volt már olyan idelátogató diplomatacsoport, akik, amikor meglátták Szabadkát, azt mondták, hogy Szabadka muszáj, hogy egyszer Európa kulturális fővárosa legyen. Most Újvidék lesz az, erről lecsúsztunk, de a jövőben Szabadka is megérdemli ezt az elismerést.

- Mit kellene okvetlenül megőrizni? Most is botrányt okozott több épület lerombolása, hamarosan szétverik a zöld Zsolnay szökőkutat… Hogyan kommentálja mindezt?

- Ne csináljunk Szabadkán egy modern kínai városközponti képet! Bevallom, nem láttam, hogy mi lesz a Zsolnay szökőkút helyén, félek, hogy egy olyan standard, földből kijövő vízsugarakból álló dolog, ami bármelyik modern világvárosban megtalálható. A cél most az, hogy a modern színházépülettel harmonizáljon, de nem biztos, hogy ez a jó útja Szabadkának, hiszen nekünk nem a modern építészetünk a kincsünk, hanem pont az, amit meghagytunk a régiből. Ezt pedig nem lenne szabad tovább rombolni!

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A feszült nemzetközi helyzetben a nyugati elemzők többsége távol maradt a Valdaj Klub idei, október elején Szocsiban tartott ülésétől. Változtak a témák is, már nem az oroszországi, hanem a globális folyamatok kerültek a fókuszba. A magyar újságíró-elemző, Stier Gábor 14 éve tagja a Valdaj Klubnak, és ezúttal arról...
2023. NOVEMBER 2.
[ 23:46 ]
A héten zajlik Horgoson a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának 8. számú cserkésztisztképző tanfolyama. Két kontinens 11 országából összesen 24 magyar cserkész vesz részt a képzésben, hogy csapatvezetőként utána saját országaikban folytassák cserkészvezetői tevékenységüket. A Domus Pacis lelkigyakorlatos házban...
2023. OKTÓBER 19.
[ 15:35 ]
Palicson pénteken folytatódik a kétnapos Connect & Grow elnevezésű szakmai konferencia. A rendezvényt vajdasági magyar vállalkozások vezetőinek szervezték azzal a céllal, hogy egyrészt továbbképzést biztosítsanak nekik, szakmai ismereteket adjanak át, illetve, hogy ismerkedési lehetőséget nyújtsanak a cégvezetőknek. A...
2023. SZEPTEMBER 8.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban