Válasz
XXI. századi tudás XXI. századi oktatási módszerekkel
Nyílt napra készülnek a szerbiai Logiscool programozóiskolákban

A gyerekeknek ma már természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Jó lenne viszont, ha ezeket az eszközöket olyan módon tanulnák meg használni, ami azután egész életükre pozitív hatással lesz.

Nem téved a szülő, ha gyermekét informatikai pálya felé irányítja, hisz például a programozás is biztos állás, jövedelmező munkahely. Egy-két évtized múlva azonban ezen szakmákban is jóval nagyobb lesz a verseny. Jó döntés tehát, ha a gyerek minél korábbi életkorban megismerkedik az informatikával, hisz a digitális írástudás egyre inkább a 21. század alapkövetelményévé válik.

Ebből a megfontolásból 2014 januárjában Budaörsön elindították az első Logiscool programozóiskolát, amely ma már 15 országban működik. A foglalkozásokon részt vevő diákok nem csak passzív befogadóként használják a számítástechnikai eszközöket, hanem aktívan alakítják is azokat.

Vajdaságban is mind több településen lehet megismerkedni ezzel a módszerrel, mondja Rózsa Zsombor, az egy éve működő szerbiai Logiscool egyik igazgatója, akit az egy év tapasztalatairól, a terveikről kérdezzük.

- Élményalapú programozásoktatást ígérnek a gyerekeknek. Ez mit jelent, hogyan próbálják játékossá tenni számukra tanulást?

- A mai gyerekek legkedveltebb időtöltése a játék, méghozzá a virtuális térben megvalósuló számítógépes, játékkonzolos vagy telefonos játékok. A mi oktatási programunk pont ebbe a miliőbe csempészi bele a képességfejlesztés és az ismeretszerzés lehetőségét. Ugyanis nálunk a gyerekek játékokat terveznek és programoznak, e folyamat mentén elsajátítják a programozás rejtelmeit, magas fokú digitális írástudáshoz jutnak, fejlesztik a szellemi képességeiket, felhasználják az iskolában elsajátított lexikális tudást, illetve kreatív alkotó tevékenységet végeznek, miközben az egészet játékként élik meg. A Logiscool oktatási programja nemzetközileg elismert és díjnyertes, komplex fejlődést biztosít a gyerekek számára. Azok a tudatos szülők, akik számára fontos, hogy gyermekük tartalmasan töltse el a szabadidejét, illetve eközben használható és korszerű tudást sajátítson el, biztos nem fognak csalódni ebben a programban.

- A tervezett nyári táborokat sikerült-e megtartaniuk?

- A nyár folyamán óriási érdeklődés mellett öt tábort tudtunk megszervezni. Videó Production, Minecraft és Programozó Hacker témakörökben. Rendkívül tartalmas és színvonalas vezetett foglalkozásokat és szabadidős programokat tudtunk biztosítani a táborozó gyerekek számára. A tábor keretében ellátogattunk a bowling terembe, a Szabadkai Városi Múzeumba, illetve több érdekes tematikus kihívást (challege-t) szerveztünk, amelyet óriási siker övezett.

- Új programokkal indul őszre a Logiscool, milyen újításokat terveznek?

- Szabadkai iskolaközpontunkban pont egy éve folyik az oktatás, az első tanév során a gyerekek megismerhették a programozás alapjait, illetve mélyrehatóan fejlesztettük a strukturált gondolkodásukat, erre tudunk most építeni és új lehetőségeket felkínálni számukra. Így az előttünk álló tanévben a Scoolcode-os programozás mellett elérhető lesz két új fejlesztő környezet a Unity és a KODU, amelyben a hallgatók már 3D-s játékokat is tudnak tervezni. Például a C programozási nyelvre épülő Unityben olyan világsikerű játékok készültek, mint a Temple Run, az Angry Birds 2 vagy a Pokemon GO. A KODU pedig a játékalkotás és a programozás teljes szabadságát biztosítja a gyerekek számára. Szintén elindítjuk a Video Production elnevezésű kurzusunkat is, amely során a gyerekek megismerhetnek különböző filmes műfajokat, megtanulnak videót vágni, illetve olyan szerkesztési technikákat és filmes trükköket, mint a feliratozás vagy az effektezés, amik igazán profivá tesznek egy videót.

- Hány gyermek számára lesz hely? A járványügyi előírások hogyan befolyásolják az oktatást? Tantermi foglalkozásokat terveznek vagy ez átkerül az online-térbe?

- Minden érdeklődő számára tudunk helyet biztosítani. A mi oktatási programunk tantermi foglalkozás keretében és online-térben is megvalósulhat, mind a két lehetőséget fel tudjuk kínálni. A tantermi oktatás során a járványügyi előírásokat, rendkívül komolyan vesszük és minden vírus védelmi protokollt alaposan betartunk, ebből kifolyólag tantermeinkben egyszerre hat gyermek tud részt venni a foglalkozáson, természetesen kötelező a szájmaszk viselete, illetve érkezéskora a lázmérés, a kézmosás, valamint a kéz és a cipőtalp fertőtlenítés.

- Az oktatás kiterjesztését tervezték más városokra. Ez megvalósulhat-e?

- A szerbiai Logiscool az elmúlt tanévben két iskolát működtetett, Szabadkán és Zentán. Ettől a tanévtől újabb iskolákat fogunk nyitni Újvidéken, Belgrádban és reményeink szerint Óbecsén. Így a szerbiai Logiscool hálózatát öt iskolára fogjuk bővíteni. Vajdasági iskolánkban magyar és szerb nyelven is elérhetők lesznek a kurzusok, míg Belgrádban szerb nyelven szervezzük meg a foglalkozásokat.

- Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen szintre sikerült a gyerekeknek felfejlődni a programozás terén? Vannak-e esetleg a számukra ilyen versenyek?

- A szülői, tanári és hallgatói visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a program módfelett sikeres. A digitális írástudást, a tavalyi digitális online-térben megvalósuló oktatás azonnal próbára tette, ahol tanítványaink kimagaslóan helytálltak. Ez mellett a képességfejlesztés terén is remekeltek a gyerekek, ugyanis is több szülőtől és iskolai tanártól, kaptunk olyan visszajelzést, hogy a programunk által a gyerekek óriási fejlődést mutattak, sőt többen tantárgyi versenyeken is remekeltek. Természetesen országon belül és nemzetközi kitekintésben is készen állunk versenyeken részt venni, tavaly a vírusvédelmi helyzetre való tekintettel a rendezvények többsége elmaradt, így bízunk benne, hogy az előttünk álló tanévben lesz alkalmunk ezen a téren is bemutatkozni.

- Az érdeklődök, hogy tudnak beiratkozni az iskolájukba?

- Szeptember 7. és 26. között ingyenes nyílt napokat szervezünk, amely keretében a gyerekek kipróbálhatják a számítógépes játékalkotás folyamatát, míg a szülőknek egy tartalmas előadás keretében bemutatjuk az oktatási programunkban rejlő páratlan lehetőségeket. Nyíltnapra a www.logiscool.com szerbiai oldalán lehet regisztrálni. Őszi kurzusainkat Szabadkán és Zentán szeptember 28-án indítjuk, míg Újvidéken november 1-től.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabadka közép-európai jellegének a megőrzését ígérte a választási kampányban dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség polgármester jelöltje. Úgy látszik, a program nagyon beletrafált abba, amit a polgárok szeretnének, hiszen a párt megkettőzhette képviselői számát a városi képviselő-testületben, a...
2020. AUGUSZTUS 27.
[ 11:20 ]
Pál Gajódi Olivér mindössze nyolc hónapos, máris az életéért küzd. Ebben a harcban hatalmas anyagi és lelki támogatásra van szüksége a családnak. A bajmoki kisfiúnál két hónapos korában spinális izomatrófiát, vagyis gerinceredetű izomsorvadást állapítottak meg az orvosok, annak is a legsúlyosabb fajtáját, az 1-es...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 16:35 ]
Az idén részben az online térben került megrendezésre a III. Vajdasági Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztivál, amelyen vajdasági és magyarországi zenekarok versengtek a díjakért. A jelenlegi járványügyi szabályozások miatt egy időben, két helyszínen került megrendezésre a délvidéki területi verseny. A vajdasági bandák...
2020. AUGUSZTUS 7.
[ 15:59 ]
Beolvasás folyamatban