Fotó: Lehőcz László 

Szilágyi Péter átadja a díjat Markovics Annamáriának

Fotó: Lehőcz László 

Fotó: Ótos András 

1. 
2. 
3. 

A három fődíjból kettő a Vajdaságba került. Külhoni magyar alkotásokat díjaztak az I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón, Visegrádon csütörtök este, a rendezvényen a televíziós, a rádiós és a nyomtatott sajtó képviselői vehettek át elismeréseket. A nyomtatott sajtó kategóriájának első díját Markovics Annamária, az MTI belgrádi tudósítója kapta, a rádiós riport kategóriában pedig Ternovácz Istvánnak, az Újvidéki Rádió szerkesztőjének, a Kossuth Rádió délvidéki tudósítójának, a Vajdaság Ma munkatársának a munkája lett a legjobb. Az első díjasokkal beszélgetünk két különálló interjúban.

Markovics Annamária munkabírása elképesztő. Pár perccel azután, hogy befejeződik egy-egy rendezvény, az MTI már hozza is a tudósítását. Minden jelentős eseményen ott van annak ellenére, hogy főállásban még egy karonülő baba édesanyja.

- Egy hírügynökség munkatársa gyors, érthető és pontos kell, hogy legyen. Ez a díjazott interjú egyféle kirándulásnak tekinthető csak vagy gyakran írsz hasonlóakat?

- Kirándulás inkább. Nagyon szeretek interjúkat készíteni. A televízióban is az volt a kedvenc műfajom. Leülsz valakivel, és 20-30-40 percen át, vagy akár annál hosszabban is beszélgetsz vele az életéről, a munkájáról, valamilyen aktuális sikeréről vagy gondjáról. Lehetőséged van csak rá figyelni. A legjobb – és egyben legnehezebb – feladat mindig az első kérdés kitalálása, hiszen attól függhet az egész interjú sikere, de az bizonyosan ettől a kérdéstől függ, hogy merre fog vezetni a beszélgetés. A pályázat jó lehetőség volt arra, hogy ismét leüljek valakivel beszélgetni.

- Harmath Károlyt választottad a beszélgetés alanyául. Mi fogott meg leginkább a tevékenységei közül?

- Harmath Károlyt a vajdasági Böjte Csabának is szokták nevezni. Érdekelt, hogy mi van ezen az elnevezésen túl. Hiszen sok ugyan a hasonlóság, de számos különbség is van. Az utóbbi években többször is egészen váratlanul szembejött velem a neve, és rácsodálkoztam, hogy ehhez vagy ahhoz a szervezethez, intézményhez, tevékenységhez is köze van. Vezeti a több mint 40 éves Agapé Kiadót, a Domus Pacis lelkigyakorlatos házat, a Bonaventurianum fiúkollégiumot Újvidéken, a Lurkóházat Dreán, Óbecsén és Hajdújáráson, tanít, publikál, vezeti a többnemzetiségű egyházközösségét, és mindezek mellett, ha kéred, interjút is ad. Szóval, szerteágazó a tevékenysége, és mindenre egyszerre tud figyelni. Az interjúban el is mondja, hogy ötlete még rengeteg lenne, de nincs annyi idő, és annyi lehetőség, hogy ezek mindegyike megvalósulhasson.

- A visegrádi találkozón nagyon sikeres volt a díjak tekintetében Vajdaság. Vannak jó újságírók, de szerinted hogyan lehetne a vajdasági magyar média egészének a színvonalán is emelni?

- Képzésekkel. Be kell vallani, hogy nincs újságíróképzés Vajdaságban. Nem tudom, hogy jelenleg az Újvidéki Egyetemen van-e zsurnalisztika magyar nyelven, de tudom, hogy néhány éve az ottani képzések csak névleg voltak magyarok, nem voltak tanárok, szerbül kellett a legtöbb előadást hallgatni. Volt néhány próbálkozás arra, hogy a vajdasági újságírók különböző szemináriumokon vegyenek részt, ahol képezhetik magukat, ám ezek jószokáshoz híven inkább bulizásba és barátkozásba csaptak át, kevés igazi tudásra lehetett szert tenni. Valószínűleg régimódi vagyok, de én úgy gondolom, hogy valamilyen formában intézményes keretek között kellene képezni az újságírókat. Akár a már dolgozókat továbbképezni, akár lehetőséget teremteni arra, hogy a középiskola befejezése után valaki újságírást tanuljon az egyetemen. Ebből a szempontból a Pannon RTV példaértékűnek számít, hiszen a dolgozóit az MTVA-ban és a Dunaversitas Egyesületen keresztül is képezi, vagy lehetőség volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az MTVA együttműködésének keretében közszolgálati médiaszerkesztő diplomát szerezni.

- Szerinted a kisebbségi közösségekben mi a sajtó legfontosabb feladata?

- Szerintem ugyanaz, mint nagy közösségekben, de azért némileg mégis több. A sajtó elsődleges feladata mindig és mindenhol a tájékoztatás. Nem feltétlenül csak a hideg, távolságtartó hírközlés, hanem a szép, lelkesítő, megmosolyogtató történetek vagy a tragédiák bemutatása is. Kisebbségi létben ehhez jön még az a feladat is, hogy meg kell őrizni azt a közösséget, meg kell mutatni, hogy van remény a fennmaradásra, hogy érdemes őrizni a hagyományokat, ápolni a történelmet, megtartani mindazt, ami – esetünkben például – magyarrá tesz bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy mindig néptáncoló csoportokat és bajuszos, népviseletes bácsikat kell mutogatni. Nemcsak úgy őrizhető meg a magyarságtudat kisebbségben, ha népdalokat éneklünk, és befonjuk egymás haját. Máriás Endre a médiatalálkozón különdíjat kapott a zentai Mészáros Keceli Ágnessel készült interjújáért. Ez a fiatal lány élhetne bárhol a világon, és ő úgy döntött, hogy az a bárhol, az a szülőföldjén, Vajdaságban legyen. Csodálatos kerámiákat készít, környezettudatosan él, és példa lehet azok számára, akik azon gondolkodnak, hogy külföldre menjenek-e vagy sem, hazatérjenek-e vagy sem. A sajtó feladata például az ilyen történetek bemutatása.

- Hogyan látod az egységes magyar médiatér megvalósításának az esélyét, amiről a visegrádi találkozón szó volt?

- Hiszek abban, amit jelenlegi magyar kormány is vall, hogy minden magyar, éljen bárhol a világon, ugyanolyan magyar, mint az, aki az anyaországban él. Ezen analógia alapján minden magyar újságíró, tevékenykedjen Magyarország területén vagy az úgynevezett határontúlon, ugyanannak a nemzetnek az újságírója, és az általa megírt hírek, felvett hanganyagok, leforgatott filmek igenis megérdemlik, hogy eljussanak a világ magyarságához, és a befogadó azokból csemegézhet. Az internet lehetőséget teremtett arra, hogy bármilyen tartalom azonnal eljusson bárkihez. Szerintem az újságírás a jövőben teljesen áttevődik az internetre – amivel nincs is gond, ha csak annyit változtatunk a gondolkodásunkon, hogy nem nyomtatott, hanem írott sajtóról beszélünk ezentúl -, és a filmezési szokások megváltozásához hasonlóan teljes mértékben megváltoznak a hírbefogadási szokásaink is. A podcastok, az on-demand videók, a blogok, vlogok és társaik jelentik a jövőt, hiszen mindenki mindent azonnal akar. És ha már minden az interneten van, akkor a médiatér is egységes. Hogy az magyar vagy az egész világra kiterjedő, az ebben az esetben már részletkérdés. Ha nem szaladok ennyire előre, akkor is úgy látom, hogy az egységes magyar médiatér nem elérhetetlen cél, hanem valami olyan, ami ha eddig nem is valósult meg teljes mértékben, valamilyen formában már létrejött, és ez csak tovább fejlődhet.