2012. május 17., csütörtök
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Paszkál, Rezeda, Szalók napja
Néha már az az érzésem, hogy magam is bele fogok zöldülni egyes zöldek zöldségeibe. Persze, azt még véletlenül sem gondolom, hogy minden zöld zöldeket beszél. Az idei nagypéntek előtt éppen az egyik német zöld – hogy világos legyek: nem marslakó zöldfülű emberkéről van szó (Minő fantáziahiányban szenvedünk! Még a marslakókat is ember alakúnak képzeljük el!), hanem a Zöldek pártjának tagjáról – akinek az ajánlata ragadta meg figyelmemet. A német zöld úriember azzal az ajánlattal rukkolt elő, hogy meg kellene változtatni a vallási ünnepekkel kapcsolatos német törvényeket. Konkrétan: a nagypénteket el kellene törölni. Nem sikerült felfedeznem, milyen érveket sorakoztatott fel ajánlata alátámasztására, de a reakciók arra utalnak, hogy emberünk sokallja az ünnepnapokat, amelyek visszadobják a termelést. Tehát: ünnep törölve, munkára fel! Kár, hogy nem Szerbiában él. Még csak akkor látná igazán, hogy ünnephalmozás mellett is meg lehet élni.
Azzal nincs gondom, hogy az ünnepnapok számáról minden társadalomnak el kell gondolkodnia, s meghatározni, mi ésszerű és mi túlzás. Inkább az ünnepről alkotott felfogásomat nem tudom összehangolni semmilyen ünneptörlési propagandával. Ezzel nem a saját malmomra akarom hajtani a vizet. Ugyanis, ha több az ünnep – gondolom: vallási –, akkor több munkája lesz a papnak, s majd több fémpénzecske is megcsörren a perselyben... (s nemcsak gombok, amelyeket a keresztény missziók meztelen védenceinek ruháira szánnak). Inkább annak a meggyőződésemnek akarok hangot adni, hogy ünnep nélkül nem élhet az ember. Az ember nem életfogytiglani gürcölésre ítélt masina, s nem a hajsza teszi boldoggá. A hajsza következtében csak kiégünk, és bensőnk sivárrá válik. Hiába halmoz valaki munkaórát munkaórára, vagyont vagyonra, az nem hozza meg a boldogságot, mert a boldogság és annak forrása az emberben van. Nem kívül kell keresnünk, hanem magunkban. A lélek mélyén rejlik. Innen kell kibányászni. Az ünnep erre kitűnő lehetőség. A megállás, a lenyugvás és az ünnephez kapcsolódó meditáció a boldogság forrását fakaszthatja az emberben. Ha önmagunk mélységeibe tudunk merülni, csodálatos világot fedezünk fel. Igaz ugyan az is, hogy sokszor megrettent bennünket ez a világ. Egy kicsit azonban az az érzésem, hogy a mai embernek nincs bátorsága önnön lelki bugyraiba szállni. Fél a lelke mélyén uralkodó sötétségtől. Onnan minden előkerülhet, és az ember sok meglepetésszerű felfedezéshez juthat. Hasonlóképpen, mint az óceánok sötét mélységeit kutató tudósok és búvárok. Elképesztő dolgokat fedeznek fel, s rátalálnak az életre ott is, ahol eddig azt gondoltuk, lehetetlen élni és fennmaradni.
Én az elmélyüléstől való félelemmel magyarázom azt is, hogy miért nem tud korunk embere önfeledten nevetni. A nevetéshez szükséges az elengedés. Aki feszülten éli élete pillanatait, az nem tudja elengedni magát. Nincs öröm ott, ahol a feszültség uralkodik. Vagy netán a nevetés és a humor elhantolására kell készítenünk a temetési palástot? Egyszerűen nem tudjuk átadni magunkat a létezés örömének. Sajnálunk időt „pazarolni” az ünnepi semmittevésre. Görcsbe rándulva fetrengjük végig életünket. Legbántóbb talán az, amikor a keresztények járnak lehorgasztott fejjel. Nem azt mondom, hogy a keresztény hívőt nem érhetik csapások. Bizony abból mindenkinek kijut. A hit nem a kiváltságosok terülj asztalkája. A hívő sem menekülhet el a megpróbáltatásoktól. De a hit erőt ad. Az ember vissza tudja szerezni nyugalmát vagy legalábbis annak jó részét. S ahol van nyugalom, ott megjelenik az életöröm is.
Az ünnepléssel kapcsolatban számomra az is sarkalatos kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán egy olyan társadalom, ami számára semmi sem szent. Hová jut az társadalom, amely csak a munkát és a termelési eredményeket tartja szentnek? Vajon az ember a másik ember nélkül fennmaradhat-e? Ha csak ezek a dolgok a célunk, akkor mi lesz emberi kapcsolatainkkal? Ünnepre van szükség ahhoz, hogy odaforduljunk a másik emberhez.
És arról még nem is szóltunk, hogy vajon a kultúra át tudná-e vészelni az ünnep nélküli társadalmat?
Maradok ünnep-párti, mert úgy érzem, ünnepi örömmel kell örülnöm a létezésnek, mint a Teremtő legnagyobb ajándékának.
Harmath Károly OFM
(Hitélet, 2011. május)
Biztosan tudom, hogy rólam is, mint bárki másról mindenféle vélemények és pletykák keringenek. A legjobb esetben megjegyzések hangzanak el, hogy a megmaradt három... >>
Vannak, akik azt mondják, hogy az Emmauszba tartó két tanítvány esete Jézus Krisztussal a Biblia legidillikusabb beszámolója. Több művészi alkotás is megpróbálta elénk... >>
A nagyböjtöt a haszonelvűség elleni hívői lázadásnak is tekintem. S erre szerintem korunkban nagy szükség van, mert szinte minden arról szól, hogy hogyan lehet a lehető... >>
Magyar nemzetpolitika