Pillanatnyilag a török az első számú ügyeletes ellenség Szerbiában.

„Ki fog előbb török vért ontani?”, hergelik egymást a nemes nemzeti indulattól fűtött fociszurkolók a lelátókon kifeszített molinókkal, miközben törökellenes jelszavakat skandálnak. A kialakult feszült helyzet miatt a hétvégén még a szandzsáki Novi Pazar csapatának belgrádi vendégszereplését is elhalasztották. Igaz, hogy Szandzsákban (szerb állampolgárságú) bosnyákok élnek és nem törökök, de a szurkolók szemében nyilván ők is „török fajzat”-nak számítanak, így alkalmasak az indulatok levezetésére. Ki tudja, hogy megúszták-e volna ép bőrrel a találkozót?

Hihetetlen, hogy mekkora indulatokat gerjesztenek nálunk a sporttal kapcsolatos incidensek! Jelen esetben egy szerencsétlen belgrádi szurkoló tragédiája Isztambulban, ahol a C. Zvezda—Galatasaray kosárlabda-mérkőzést követő, a drukkerek amúgy szinte szokásosnak mondható összetűzése során egy ismeretlen helyi garázda halálos késszúrással végzett vele. Válaszul a belgrádi szurkolók vasárnapra tiltakozó megmozdulást jelentettek be, ami miatt a belügy kénytelen volt teljes készültséget elrendelni a fővárosban: a parlamentet, a városházát és a török nagykövetség épületét rohamrendőrök vették körbe, golyóálló mellénnyel, gumibottal és füstbombákkal felszerelkezve. Szerencsére csak kevés fiatal jött össze, így a demonstrációt lefújták.

A haláleset kormánykörökben is felzaklatta a kedélyeket. Ivica Dačić külügyminiszter tiltakozó jegyzéket intézett a török kormányhoz, amelyben követeli „a teljes igazság felderítését ebben a gaztettben”, Aleksandar Vučić kormányfő pedig telefonon fejezte ki mély aggodalmát Ahmet Davutoğlu miniszterelnöknek, sürgetve az elkövető mielőbbi felkutatását és példás megbüntetését. Azt is közölte vele, hogy a Galatasaray vezetőedzőjét kitiltották Szerbiából, amiért nyilatkozatában terroristáknak minősítette a rendőrökre támadó, gyújtogató szerb szurkolókat.

Természetesen teljesen igazolt és jogos a felháborodás egy fiatalember értelmetlen halála miatt, ám az mégiscsak túlzás, ha a drukkerháborúból diplomáciai ügy kerekedik. Az embernek az a benyomása, hogy nálunk a szélsőséges fociszurkolók adják meg az alaphangot a külpolitikai intézkedésekhez, ahelyett, hogy a kormány kellő komolysággal és az indulatokat nem fokozva reagálna. Ráadásul a mostani hivatalos tiltakozásoknak annál kevésbé van értelmük, mivel a törökök legmagasabb szinten azonnal elnézést kértek a súlyos incidens miatt, és részvétüket fejezték ki. Miért lenne érdeke az országnak, hogy komoly ok nélkül kikezdjék a jó viszonyt egy balkáni partnerrel? Alighanem ugyanúgy túllőtt a célon a kormány, akárcsak a közelmúltban a szerb-albán futballmérkőzésen történt drónos incidens esetében, aminek csak a vétlen hazai albán pékek itták meg a levét: a „nemzet becsületén esett csorba” miatt önérzetes huligánok sorra beverték pékségeik kirakatát. Az sem tartotta vissza őket, hogy máskülönben ott szoktak jókat reggelezni túrós burekból. De ha már a vezető politikusok is ekkora hajcihőt kerítenek, kézenfekvő, hogy ők se akarnak lemaradni.

Hazafias kötelességüknek tartották, hogy egy-két féltégla erejéig nyomatékot adjanak a kormány diplomáciai akciójának.

Ám nemcsak a török szurkolók agresszivitása vert hullámokat az elmúlt héten Belgrádban, hanem a hágai vendég nyilatkozata is. A gyógykezelés céljából ideiglenesen hazaküldött csetnik vajda továbbra sem nyugszik: a tőle megszokott nyersességgel tálalt ki volt cimboráiról, Tomislav Nikolićról és Aleksandar Vučicćról az egyik bulvárlap hasábjain. Azt állítja: az előbbi azért fordított neki hátat, mert a 2008-as szerbiai választások után megsértődött, amiért nem őt szemelte ki kormányfőjelöltnek, hanem Vojislav Koštunicát (a Szerbiai Demokrata Párt elnökét). Šešelj szerint ha nem megy Hágába, Nikolić és Vučić sohasem alakít új pártot, hanem megmarad a radikálisok soraiban. Vagyis nem jön létre az azóta két választást is megnyert Szerb Haladó Párt.

Nikolićról meglehetősen lekicsinylően nyilatkozik, megkérdőjelezve vezetői képességeit, Vučićról pedig azt állítja, hogy bár intelligens, ám megbízhatatlan, és jelleme sem az a sziklaszilárd: emellett szól, hogy többször járt nála Hágában, és beárulta neki társát. Mindezt állítólag azért tette, hogy kiszorítsa riválisát a radikális párt alelnöki posztjából. Maja Gojkovićról (a képviselőház jelenlegi elnökéről, aki korábban ugyancsak buzgó radi aktivista volt) szintén megvan a véleménye: a háború idején annyira harciasan viselkedett, hogy kis híján őt is csetnikvajdává ütötte, akárcsak Nikolićot. Csak a csetnik hagyományok tartották vissza attól, hogy egy nőt tüntessen ki ezzel a címmel.

Merő véletlen, hogy Tomislav Nikolić éppen ezekben a napokban tett kétnapos magánlátogatást fiai társaságában a görögországi Hilandarban, a szerb pravoszláv egyház ottani kolostorában... Persze, távol áll tőlünk a rosszindulatú belemagyarázás, hogy ez összefüggne a vajda vádaskodó nyilatkozatával. Nem, szó sincs róla: „tihovanje”, csendes elmélkedés céljából utazott oda, közölte az elnök tanácsadója. Vagyis azért, hogy (amint az elnöki iroda közleménye fogalmaz) „a szerzetesekkel folytatott beszélgetés nyomán elgondolkodjon a Szerbiát sújtó nehézségekről, és lelkileg megerősödve térjen haza”.

A nehézségek közé nyilván a vajdát is besorolhatjuk.

Minderről az egyik belgrádi bulvárlap a következő címmel számolt be: „Nikolić a szerzetesekkel keres megoldást Szerbia megmentésére”. („Nikolić sa monasima trazi spas Srbije”). Nem is igazi hívő patrióta, aki ettől nem könnyebbül meg.

Ha voltak is eddig kételyeink az ország előtt álló problémák megoldását illetően, most már megnyugodhatunk. Ha semmi más, de Hilandar biztosan segíteni fog.

J. Garai Béla