Fotó: RTV 

A szerbiai parlament épülete

A héten sem volt egyszerű kiválasztani a felbontásra kerülő képet, hiszen több téma is szinte kínálta magát. Egyebek között a montenegrói saga folytatása, ahol a kormány, hogy megakadályozza a cetinjei képviselő testületet abban, hogy a helyi pravoszláv kolostort az el nem ismert montenegrói egyházra írassa, nemes egyszerűséggel azt az önkormányzat nevéről a kormány nevére íratta át, vagyis államosította. Talán egy rövidebb misét megért volna a Szerbia és Bosznia-Hercegovina közötti állóháború újabb csatája is, amelyben a szerb rendőrség egy volt nyugalmazott boszniai biztonsági vezetőt tartóztatott le háborús bűnök elkövetésének vádjával, ami után konzultációra hazahívták Bosznia belgrádi nagykövetét. Vagy itt lett volna még Angela Merkel leköszönő német kancellár balkáni búcsúlátogatása, amibe sokan próbáltak sok mindent belemagyarázni, ő azonban nyilván elsősorban saját lelkiismeretét igyekszik nyugtatgatni, mert ha majd egyszer megvonja 16 éves uralkodásának mérlegét, a balkáni történések nyilván nem a sikerek kategóriájába fognak kerülni.

Ilyen kínálat mellett én mégis az európai közvetítéssel folytatott szerbiai választási párbeszéd itteni résztvevőinek megállapodás-tervezete mellett döntöttem, mert azt gondolom, hogy egyelőre ennek lehet a legnagyobb hatása a közeljövőnkre. A Dragan Đilas nevével fémjelzett Szabadság és Igazság Pártja által vezetett, 6 pártból illetve mozgalomból álló csoportosulás ugyanis olyan, már-már ultimátumszerű javaslattal rukkolt elő, amelyről a kommentátor szerint kiötlői sem hihetik, hogy megszerzik hozzá az európaiak támogatását, illetve az itteni hatalmi oldal is elfogadja azokat.

A javaslat lényegében két koordinációs testületre épül, de ezek hatáskörét olyan szintre emelnék, hogy már-már feleslegessé tennék számos állami és a választásokkal kapcsolatos szerv működését is. Az egyik a tájékoztatási koordinációs testület, amelynek résztvevői természetesen a javaslattevő pártok lennének a hatalmi pártok mellett, valamint 3 újságíró-egyesület képviselője. Ez a testület vagy létrehozná a közmédia tájékoztatási műsorainak független szerkesztői csoportját, kiskorúsítva ezzel a szerbiai és vajdasági közrádió és köztelevízió számos szerkesztőjét, vagy pedig szavatolná, hogy ugyanebben a közmédiában hetente 3 alkalommal fél órás műsoridőt kapjon az ellenzék, hetente ugyancsak 3 alkalommal 90 perces vitaműsort szervezzenek a hatalom és az ellenzék képviselői között, a hírműsorokban egyforma teret kapjon az ellenzék és a hatalom, azzal, hogy az állami tisztégviselők megjelenését feles szorzószámmal korrigálnák. Ezenkívül még a független műsorkészítőknek is szavatolni kellene heti kétszer fél órát és a választási kampány ideje alatt gyakorlatilag betiltani az állami tisztségviselők közmédiás szereplését.

Nem kevesebb feladattal ruháznák fel a másik, a választások lebonyolításával megbízott koordinációs testületet sem, amelynek elsősorban a szavazók jegyzékének tisztaságával lenne dolga, de emellett a rendőrséggel karöltve azt is meg kellene vizsgálnia, hogy az év eleje óta kik jelentkeztek át új címre. Ez a testület venné át a köztársasági választási bizottság hatáskörének az egy részét is.

A hatok követelik még a parlamenti-, önkormányzati- és elnökválasztás időbeli szétválasztását, valamint azt is, hogy választási listavezető kizárólag az lehessen, aki szerepel is az adott listán. Mindezt a parlamentnek kellene szentesíteni a Milošević időszakából ismert lex specialisszal, vagyis különleges törvénnyel.

A cikk írásakor ez az információ még annyira friss, hogy a hatalomnak érdemében még nem is volt ideje reagálni, különösen ha helytálló Ivica Dačić parlamenti elnöknek, a szocialisták vezérének a nyilatkozata, hogy még nem is kapták ezt kézhez, de nincs semmi kétségem afelől, hogy kapásból el fogják utasítani. Lényegében mást nem is nagyon tehetnek, hiszen ezeknek a feltételeknek az elfogadása azt jelentené, hogy a kínkeservesen kiépített hatalmuknak egy jó részét dalolva adnák át a gyakorlatilag mindenféle legitimitást nélkülöző ellenzéknek, amely részt sem vett a legutóbbi választásokon. Azonban ugyanígy nincs semmilyen kétségem afelől sem, hogy ezzel tisztában vannak azok is, akik megfogalmazták ezt a javaslatot. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy mi a céljuk. Azt ugyanis határozottan állítják, hogy a feltételeik elfogadása nélkül nem vesznek részt a választásokon, sőt azt is, hogy csak tisztességes választásokat lehet megtartani. Ebben valahol benne van az az üzenet is, hogy az esetleges tisztességtelen választások megtartását ők bizony meg fogják akadályozni. Ezt viszont csak az utcán lehet, és ha már az utcán, akkor valószínű az is, hogy csak erőszakkal. Korántsem vagyok biztos abban, hogy ennek a sokat szenvedett országnak ilyen jövőre van szüksége. Persze tudom, hogy ennek az egész történetnek külföldi szereplői is vannak, akik eddig ugyancsak nem hallatták hangjukat, de abból, amit az elmúlt két évtizedben csináltak, én magam sok jóra tőlük sem számítok. Bár tévednék.