Két héttel ezelőtt már a Luca széke készítésének folyamatához hasonlítottam a szerbiai ellenzék helyben járását, de utólag bocsánatot kell kérnem azoktól, akik a sámlihoz hasonló alkalmatosság szabályszerű készítésébe fognak, hiszen az nem tart még két hétig sem. Az itteni ellenzéknek viszont ebben a két hétben jottányit sem sikerült elmozdulnia a választások ügyében. Sokszor leírtam már, hogy számukra nincs jó megoldás, sőt, úgy néz ki, hogy minden lapleosztás után rosszabb helyzetbe kerülnek. Mindannyian emlékszünk még a tavalyi bojkottra és az azt követő dörgedelmes nyilatkozatokra, hogy újabb választásokra csak jobb feltételek között kerülhet sor. Ezeknek a feltételeknek a javítását szolgálták a kétvágányos tárgyalások, amelyek több mint szerény eredménnyel zárultak. Egészen pontosan, a nemzetközi közvetítők által folytatott egyeztetés teljes csődöt vallott, míg a másik vágányon sikerült valamilyen megállapodást megkötni a két kormány- és a hét ellenzéki párt képviselőinek, de nagy bátorság lenne azt állítani, hogy ez az egyezség valamilyen javulást jelentene a választási folyamatban.

Természetesen nem fogom pontról pontra elemezni a mintegy 15 oldalas okmányt, csak néhány olyan dologra fogom felhívni a figyelmet, amelyekben az ellenzéki követeléseknek egyáltalán nem, vagy csak szimbolikusan tettek eleget. Az első és talán legfontosabb: a választások szétválasztása. Ezzel szemben, a megállapodás harmadik szakasza úgy szól, hogy a jövő év április harmadikán egyidejűleg tartják meg a rendes elnökválasztást, az ugyancsak rendes időben történő fővárosi önkormányzati választást és a rendkívüli parlamenti választást. Hasonlóan, még csak nyoma sincs annak az ellenzéki követelésnek, hogy a választási lista elnevezésében csak az a személy szerepelhessen, aki jelölt is azokon a választásokon. Nem lett a megállapodás tárgya az az elképzelés sem, hogy az éppen szabadon levő 5. nemzeti frekvenciát kapja meg az ellenzék, még kevésbé, hogy egyfajta párhuzamos szerkesztést vezessenek be a közmédiában. Arról sincs szó, hogyan tudnák megvédeni a közalkalmazottakat a hatalmi párt immár burkolatlan befolyásától.

Bizonyos kérdésekben sikerült részeredményeket felmutatni, de ezek több mint szerények. Így például a megállapodás tiltja a tisztségviselői kampányt, de csak a választási kampány utolsó 10 napjában. A köztársasági választási bizottságba beengednek néhány ellenzékit is, a 23 közé hármat a hatalommal egyezkedő pártokból és további 3-at azok közül, akik a nemzetközi közvetítőkkel tárgyaltak. A tömegtájékoztatást egy koordinációs testület fogja ellenőrizni, de a 12 tagból 6 az ellenzék által közutálatnak örvendő Az elektronikus médiumokat ellenőrző testület, szerb betűszóval és ismertebben a REM soraiból fog kikerülni. Ezek után az ellenzéknek tényleg nehéz lesz megmagyaráznia, hogy miért indul most a választásokon, és miért döntött a bojkott mellett tavaly.

Közben Dragan Đilas, az ellenzék koronázatlan királya, miután semmilyen eredményt ért el az európai közvetítőknél, a napokban az Egyesült Államokban kopogtatott. Hogy milyen eredménnyel, azt majd csak az idő fogja megmutatni, azt viszont már most látni, hogyha lehet, akkor ezek után még nagyobb a vele szembeni gyűlölet a hatalom birtokosainak részéről.

A címben egy értékelhető ötletet említettem, így ideje, hogy felbontsam az erről szóló képet. Vesna Rakić-Vodinelić jónevű jogászprofesszortól származik, aki a legutóbbi elnökválasztás idején az Új Párt képviseletében Saša Janković ellenzéki elnökjelölt csapatát erősítette. Az ő véleménye szerint a tavaszra esedékes választások közül az ellenzéknek vállalnia kellene a rendes időben történő elnök- és önkormányzati választáson való fellépést, ugyanakkor bojkottálni a rendkívüli parlamenti választást, amit a professzor asszony nem mellékesen alkotmányellenesnek tart. Az ötlet tényleg megfontolandó, nem is annyira a parlamenti választás alkotmányossága vagy alkotmányellenessége miatt, hanem azért, mert az ellenzék egyáltalán nincs olyan jó erőben, hogy vállalja a háromszintes megméretést. És ezzel meglehetősen világos üzenetet intézne a hatalom irányába is, hogy nagyon is tisztában van vele, hogy gyakorlatilag semmit sem tudott elérni a választási feltételek javítására irányuló követeléseivel. Ugyanakkor meglehetősen kellemetlen helyzetbe is tudná kényszeríteni a haladókat, akik nyilván nem szívesen vágnának bele egy újabb, ellenzék nélküli választásokba, hiszen azzal, hogy gyakorlatilag a tavalyi választások másnapján bejelentették, hogy másfél év elmúltával rendkívüli választásokat tartanak, maguk ismerték be, hogy minimum kétséges a jelenlegi parlamenti összetétel legitimitása. A kilátásba helyezett parlamenti választások elhalasztása viszont szinte egy választási győzelemmel érne fel az ellenzék számára. Mindenesetre a labda megint az ő térfelükön pattog.