Kultúra
Mindent a Batyuba! A szervezők a 24. délvidéki népművészeti táborra készülnek
Betűméret:             

Július utolsó hetében tartják Zentagunarason a legnagyobb délvidéki népművészeti tábort, a Batyu tábort. A programra idén is majd’ háromszáz fiatalt várnak.

Immár nemes hagyománnyá vált Vajdaságban a Batyu tábor. Idén július 22-28-ig tart a néptánc-népzenei találkozó, amelynek, mint az utóbbi évtizedekben Zentagunaras ad otthont. A Hagyományok Háza vajdasági hálózata szakmai partnerségével megvalósuló esemény célja nemcsak új táncanyag tanulása, hanem egyben ifjúsági találkozó is: fontos szerepet játszik, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hozzájuk hasonló korú, hasonló érdeklődési körű társaikkal. A különböző korosztályok együttléte is a tábor célja, hiszen az ifjak ismereteinek gyarapodását segíti az idősebbektől ellesett példa a táncházakban és a szabadidőben. A hetes program megmozgatja az észak-bácskai település lakóit. Sátortábor, de a foglalkozásokat, táncoktatásokat fedett helyen tartják: az iskola tornatermében a legfiatalabb korosztály, a tűzoltóotthonban az 5-6. osztályosok, a művelődési ház próbatermében a 7-8. osztályosok, a színpadon pedig a legidősebb korosztály táncol. A kiegészítő programok, a tamburaoktatás, a bútorfestés és gyöngyfűzés tanteremben, a nemezelés és a fafaragás pedig az udvari csűrben, úgynevezett „nyitott tanteremben” kapott helyet.

Immár hagyomány a magyarországi táborlakók érkezése, évekig a győri Regös táncegyüttes felnőtt és utánpótlás-csoportja járt a táborba, ebben az évben pedig - második alkalommal - csömöri és soroksári táncosok érkeznek.

A táncoktatásokhoz élőzene dukál, a Fokos és a Csalóka zenekar tagjai húzzák a talpalávalót. A tábort a Fokos zenekar Jókedvemben című lemezbemutató koncertje nyitja, a gálaműsort július 28-án, szombaton este tartják.

A Batyu tábort 1994-ben szervezte meg először a Batyu népzenei együttes Óbecsén. A közösségi együttlét a népzene és a néptánc népszerűsítésére szolgált a becsei fiatalság körében, hiszen akkor még nem működött sem néptánccsoport, sem zenekar, sem énekcsoport a településen. A tábornak köszönhetően 1994 szeptemberében megalakult a Szelence táncegyüttes és a Cimbora táncegyüttes az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, és ez egyben megalapozta az óbecsei néptáncmozgalmat is.

A „Batyu” története igen változatos: 1998-ig Dreán tartotta az együttes a tábort, majd az 1999-es bombázások miatt elmaradt a rendezvény, utána pedig a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ vállalta magára a szervezést. Néhány évig Pacsér adott otthont a tábornak, több mint 10 éve pedig a zentagunarasi Október 18. Általános Iskola lett a rendezvény helyszíne.

Dr. Csermák Zoltán

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Urbán András rendező legutóbb Pintér Béla Parasztoperáját rendezte a Szarajevói Nemzeti Színházban, korábban szintén a boszniai fővárosban Örkény István Tótékját állította színpadra, az idén pedig további magyar szerzők, Végel László és Tasnádi István darabjait tervezi bemutatni a Nyugat-Balkán országaiban. ...
2024. ÁPRILIS 28.
[ 19:39 ]
Kiosztották a legrangosabb magyar könnyűzenei elismeréseket, a Fonogram-díjakat. Rúzsa Magdi karrierje során immáron a harmadik díját kapta. Idén 21. alkalommal osztotta ki az év Fonogram-díjait a MAHASZ. A 25 tagú szakmai zsűri tizenkét plusz egy hazai, továbbá hat külföldi kategóriában szavazott. Az év hazai modern...
2024. ÁPRILIS 28.
[ 11:04 ]
Képregényekről hallhattak az érdeklődők előadásokat a kishegyesi könyvtárban, emellett egész napos képregény-börzét is tartottak. Kishegyesen szervezték meg a sorrendben harmadik Vajdasági Képregény Találkozó a könyvtárban. 2022-ben néhány képregényt kedvelő kishegyesi fiatalember úgy döntött, Vajdaságban is...
2024. ÁPRILIS 27.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban