Tudomány
Zenta: Véget ért a VII. Kárpát-medencei Kémiatábor
Betűméret:             

Óbecsei kirándulással, valamint az emléklapok kiosztásával zárult a VII. Kárpát-medencei Kémiatábor, amelybe idén a vajdasági fiatalok mellett több magyarországi, valamint erdélyi településről is érkeztek résztvevők.

A táborlakó diákok és az őket kísérő tanárok ma délelőtt látogatást tettek az óbecsei Than-emlékházban, ahol előadást hallhattak Than Károly életéről és munkásságáról, majd az emlékház udvarában elültették a tábor fáját, amit az alkalomhoz illő szavalat után jelképesen egy magyarországi, egy erdélyi és egy vajdasági fiatal közösen helyezett a földbe, ezzel is kifejezve az összetartozás és a közös gyökerek erősítésének fontosságát.

A diákok és tanáraik ezt követően megtekintették Bogdan Dunđerski nagybirtokos kastélyát is, majd visszatértek Zentára, ahol az emléklapok kiosztását és a muffinokból összeállított periódusos rendszer elemeinek elfogyasztását követően hivatalosan is bezárta kapuit az idei kémiatábor.

Kormányos Róbert, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója táborzáró beszédében kiemelte, nagy örömmel tölti el, hogy az általa vezetett intézmény ismét otthont adhatott a kémiatábornak, majd rámutatott a kémia, valamint általában a természettudományok jelentőségére, hiszen, ahogy fogalmazott, egyre több területen alkalmazzák a természettudományok vívmányait és legújabb eredményeit, végül a résztvevőkkel együtt köszönetet mondott a szervezőknek a tábor sikeres lebonyolításáért tett erőfeszítéseiket, külön kiemelve Szórád Endre kémiatanár áldozatos munkáját.

Szórád Endre, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium kémiatanára a Vajdaság Mának elmondta, összességében rendkívül sikeresnek értékeli az idei rendezvényt, amelynek programját igyekeztek úgy összeállítani, hogy figyelembe vegyék a diákok igényeit is, ezért a komoly szakmai előadások mellett ezúttal játékosabb programokat is igyekeztek életre hívni, amelyek közül nagy népszerűségnek örvendett a kvíz és a kincskereső is, amelyek során a diákok tanúbizonyságát adhatták felkészültségüknek és ügyességüknek is. Hozzátette, a jövőben szeretnének életre hívni egy nyári tábort is, amely újabb lehetőségeket nyithatna meg a kémia iránt érdeklődő erdélyi, magyarországi és vajdasági fiatalok előtt.

H. G.

Elhunyt Berend T. Iván, a magyar, amerikai, brit, osztrák, európai, bolgár és egykori csehszlovák tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár. A 95 éves történész 2026. augusztus 30-án, Los Angeles-i otthonában halt meg – közölte özvegye, Radics Katalin. Berend T. Iván 1930. december 11-én született...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 15:21 ]
Sikeresen felbocsátották vasárnap Floridából a NASA új nagy teljesítményű űrtávcsövét, a Nancy Grace Roman űrteleszkópot, amelynek fő feladata a sötét energia és a sötét anyag természetének vizsgálata, valamint a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása lesz. A mintegy 4,3 milliárd dolláros obszervatórium a SpaceX...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:50 ]
A kutatók azonosítottak egy ritka immunsejtet, amely jóval gyakoribbá válik azoknál, akik 100 évnél tovább élnek, új támpontot adva az egészséges öregedéshez. Egyes emberek évtizedekkel tovább élnek másoknál, akár jóval százéves korukon túl is. Mi különbözteti meg őket a többiektől? Az Oszakai Egyetem kutatói...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó