Már a múlt héten is fontolgattam, hogy megírom véleményemet a Szerbia és Koszovó közötti legújabb válságról, de akkor még abban reménykedtem, hogy gyorsan lezajlik ez a mérkőzés, anélkül, hogy komolyabb hullámverést váltana ki. Nem lett igazam, most már tíz napja tart a patthelyzet az egyesek szerint állam-, mások szerint csak adminisztratív határon, anélkül, hogy bármelyik fél is a visszalépést tervezgetné. Azok számára, akik nem foglalkoznak behatóan a problémával, arról van szó, hogy Pristina, egy korábbi megállapodás lejártával, elkezdte alkalmazni a reciprocitás elvét. Vagyis kivonja a forgalomból azokat a gépjárműveket, amelyek a koszovói szerb többségű községeknek a szerb hatóságok által kiadott rendszámtábláit használják, illetve koszovói próbatábla kiváltására kötelezi a szerbiai rendszámtáblával rendelkezőket. A reciprocitás abban van, hogy Szerbia már legalább tíz éve ugyanígy jár el a koszovói rendszámtáblák esetében. Ezáltal sok ezer koszovói szerb polgár számára lett nehezebb az élet és azóta is folyamatosan tiltakoznak és zárlat alatt tartják a legnagyobb átkelőket Szerbia és Koszovó között.

A belgrádi hatóságok megpróbáltak megmozgatni minden nemzetközi fórumot, az Európai Uniótól kezdve a NATO-n át egészen a világszervezetig, nem sok sikerrel, valamennyi megszólított csak a feszültség csökkentésére és a párbeszédre szólított fel és a jelek szerint ez utóbbira most már látszik is némi esély, attól függetlenül, hogy a szerb hatóságok ettől mereven elzárkóztak a korábbi állapotok visszaállításáig, sőt még a brüsszeli megállapodás felmondásával is fenyegetőztek. A körülmények nem könnyítették meg a helyzet kezelését, mindkét oldal a durvább arcát mutatta. A pristinai hatóságok azzal vezették be az egész akciót, hogy a határ közvetlen közelébe vezényelték fegyveres erőiket, amire szerb oldalról repülők felszállásával válaszoltak és erre már a KFOR is megmutatta a helikoptereit. A kemény retorika ellenére, egyelőre a józan ész uralja a helyzetet, komolyabb atrocitásra nem került sor. Az idő múlásával azonban nagyobb teret kaphatnak az idegek és egy meggondolatlan lépés súlyosabb következményekkel is járhatna. Azért mondom, hogy járhatna, mert azt gondolom, hogy az Észak-Atlanti Katonai Szövetség mégiscsak komolyabb szervezet annál, hogy megengedje magának azt, hogy katonái szeme láttára véres szerb-albán összecsapások robbanjanak ki.

Sajnos, mindaz ami történik, nem tesz jót sem Belgrád, sem pedig Pristina uniós felzárkózásának, hiszen ki akarna soraiban olyan tagállamokat, amelyek még egymással sem tudnak szót érteni. A jelek szerint azonban jelenleg egyik országban sem prioritás az uniós tagság, hiszen mindkét helyen választásokra készülnek, Koszovóban már ebben a hónapban, Szerbiában pedig tavaszra. Márpedig választások előtt senki sem mutatkozhat gyöngének, kerüljön az bármennyibe, meg különben is, a keménykedés következményeit úgysem az uralkodó garnitúrák, hanem az egyszerű polgárok fogják elviselni, ebben az esetben minden bizonnyal a gyakran kétlaki életmódot folytató koszovói szerb polgárok, akiknek ezek után mindenképpen többletköltséget fog jelenteni ez a kétlakiság.

Mindenesetre ez a feszültség a végtelenségig nem tartható fenn és valakinek engednie kell, gyanítom hogy ez Belgrád lesz, még ha nem is így fogja ezt kommunikálni. Közben, és ez lehet, hogy nem volt az eredeti terv része, repedés keletkezett a Belgrád és Tirana közötti kapcsolatokban is. Eddig ugyanis meglehetősen szilárdnak látszott Edi Rama albán miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő együttműködése, hiszen Zoran Zaev macedón kormányfő mellett ők voltak azok, akik rendületlenül kitartottak a Mini-Schengen, majd pedig a Nyitott Balkán projektuma mellett. Rama időnként még koszovói honfitársait is az ehhez való csatlakozásra biztatta. A múlt héten kirobbant válság esetében azonban nem volt semmilyen dilemmája, egyértelműen koszovói kollégája, Albin Kurti mellé állt, háborús színészkedéssel vádolva a szerb felet. Most kíváncsian várom, hogy ezek után mennyire marad nyitott a Balkán.

És bejött a közlekedő edényekkel kapcsolatos elméletem is. Régóta rögeszmém, hogy abban az esetben, amikor bármi is történik Koszovó függetlenségének erősödése körül, azonnal emelgetni kezdik fejüket a boszniai szerbek is. Milorad Dodikék ezúttal sem okoztak csalódást, előbb államcsínynek nevezték, hogy a boszniai alkotmánybíróság államosította, értsd megvonta a Szerb Köztársaság tulajdonjogát az erdők felett, majd pedig belengették, hogy visszavonják beleegyezésüket a közös hadseregről illetve az igazságügyi intézményekről. A boszniai szerbek vezére azonban minden, csak nem naiv, mielőtt továbblépne ezekben az ügyekben, amelyek gyakorlatilag Bosznia-Hercegovina végét jelentenék, teljes konszenzusra szeretne jutni a szerb entitáson belül. Még egy kérdés, amire érdemes lesz odafigyelni a következő hetekben.