Levelek a Rózsa utcából
A Ruszwurmnál

Voltam a Ruszwurmnál. Turistát játszottam, s budapesti tartózkodásom alatt egy délután fogtam magam, és fellépcsőztem a budai várba. Nem voltam egyedül, a sok külföldi nyomába szegődtem, alkalmanként meg-megálltunk és a látványban gyönyörködtünk, ahogy alattunk elhalkul a Clark Ádám tér forgalma, de még jól láthatók a 0-ás kilométerkő köré ültetett virágok, szépen csillog a Duna és tisztán látszanak Pest tornyai.

Azon gondolkodtam, hogy az emberek több ezer kilométernyi távolságból ide vágynak, ezt a képet akarják látni legalább egyszer életükben, miközben az igazi pestbudaiak bizonyára ritkán járják a vár lépcsőit. A hétköznapi munka, a sok rohanás, a szaporodó kötelezettségek lekötik őket, este fáradtan bebújnak pici lakásukba vagy beülnek a közeli kis lokálba, és sétálgatni, szépségeket felfedezni talán már csak a nyugdíjasoknak van idejük. Valamikor régen, amikor még Budapest szépségeiről a rádióból, versekből és a ritkán kapott képeslapokról vagy könyvekből értesültem, a képzelet adott határtalan lehetőséget képet festeni a városról, ahol “annyi a romantika”. Mert a rádióban hallott dalok ezt sugallták. Ajtay Andor lágy hangján többek között azt, hogy “A vén budai hárfák békésen suttognak, elpihen a lombokon a szél…. “ és “Oly jólesik a légyott este a Ruszwurmnál, mint a mese, lágy muzsika száll…”. Annak idején, ötven-hatvan évvel ezelőtt, a rádiót hallgatva nem lehetett beírni a Google-ba, hogy mi is az a Ruszwurm, ezért számomra talány maradt évtizedeken át.

Nos, a gyerekkoromban a szüleim által is szívesen hallgatott dalban hallott Ruszwurmról ma már tudom, hogy micsoda. Egy cukrászda, meg is van jelölve a vár térképén, és amikor oda értem, meglepődve tapasztaltam, hogy ezt a helyet a messzi földről, főleg Ázsiából jött turisták már rég felfedezték. Nem is volt hely sem a benti két kicsi teremben, sem kint az utcai asztaloknál, de amíg nézelődtem a bútorok és szekrények között, mégiscsak felszabadult egy kis asztalka, és én megkóstolhattam az eredeti Ruszwurm krémest. Maga a cukrászda Szamos Miklós tulajdona, a híres Szamos cukrász család egyik tagjáé, aki élete nagy sikerének tartja, hogy meg sikerült szereznie ezt a legendás cukrászdát, ami a budai várban a Szentháromság utcában a Mátyás templom közelében 1827-ben kezdte meg működését. Schwabl Ferenc cukrász alapította, és miután meghalt, özvegye férjhez ment egy Richter Lénárt nevű emberhez, akinek irányításával készült a ma is meglévő, védetté nyilvánított cukrászdai berendezés, Buda régi fényes világát idézve. Richter igazi művésze volt iparának, amit halála után a segédje Müller Antal folytatott, s az ő lánya ment férjhez a náluk inaskodó Ruszwurm Vilmoshoz, aki által Ruszwurm lett a cukrászda neve, és így is marad immáron örökre, még dalban is megörökítve. Mindezt Szamos Miklósnak, a mostani tulajdonosnak az Apám királysága című, sorsregényként aposztrofált művéből tudom, amelyből betekintést nyertem a cukrászat nehéz világába és nem mellékesen abba, hogy mi mindenen múlik egy családi vállalkozás sikere, mint Szamosék esetében is, ahol minden az akkor még szerb nevű Szavics, és Szamosra csak később magyarosított Szamos Mátyással és a “szamosmarcipánnal” kezdődött, és ahol az utódok is sokat hozzátettek - erővel, ügyességgel, szorgalommal, kitartással - a vállalkozás sikeréhez.

Cukrászoktól hallottam, hogy esetükben a családi vállalkozás nemzedéken át tartó sikere attól függ, hogy mindig legyen valaki, aki reggel felkel és megsüti a friss pogácsát…. Ezt a Ruszwurm-Szamos féle történetet is emiatt írtam le, hogy láttassam: családi összefogáson és az elődök munkájának megbecsülésén múlik, hogy több generáción át is megmaradjon egy vállalkozás és olyan híressé váljon, hogy még dalban is megénekeljék. Kell persze jó szakmai tudás, a munka és a körülmények iránti tisztelet, szorgalom és erő a felemelkedéshez a mélypontoknál is. Ez a Ruszwurm-féle példa egy csodálatos mese helyszínekről, egyazon célon dolgozó családtagokról és az ő munkatársaikról, egyszóval a szakmájukat magas szinten művelő emberekről. Történetüket megismerve talán erőt is lehet meríteni egy-egy vállalkozói ötlet valóra váltásához, amennyiben megvan hozzá a közösségi háttér is. Persze, fogyásnak indult közösségünkben, kicsivé váló családjainkban a jövő szempontjából nagyon fontos az is, hogy legyen bővülő család és több utód, hogy „mindig legyen valaki, aki reggel felkel és megsüti a friss pogácsát”.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kegyelet - illusztráció
2019. JÚNIUS 12.
[ 15:03 ]
Varázslatos kincs - illusztráció
2019. JÚNIUS 4.
[ 16:00 ]
Egy találkozóról - illusztráció
2019. MÁJUS 14.
[ 13:42 ]
Hiába igyekszem, sehogyan sem tudom elkerülni az elvándorlással és a kétlaki élethelyzetekkel való szembesülést és az ezzel kapcsolatos jövőképről bevillanó sejtelmeket: az egyik Rózsa utcai szomszéd most várja haza a párját Ausztriából, a másiknak a felesége a napokban utazott el Németországba, a rokonom a jövő héten...
2019. MÁJUS 9.
[ 13:51 ]
Belgrádból jött – szerintem – napjaink legfontosabb május elsejei üzenete, aminek mentén haladva hasznos dolgokat cselekedhetnének az egész térség, s nem csak Szerbia politikusai. A szakszervezetek szervezésében tartott felvonulás mondandója a legtalálóbban foglalja össze a hétköznapi emberek élethelyzetét és az...
2019. MÁJUS 2.
[ 22:41 ]
A minapi locsolkodós élőképek lassan-lassan összemosódnak a régi emlékek homályában megmaradt jelenetekkel, amikor az utca szinte tele volt a kisfiúk kisebb-nagyobb csoportjával, ahogy óvatosan benyitják a lányos házak utca-ajtóit, kapuit és visszafogottan kérdezik: szabad-e locsolni? Akkoriban a locsolás fejébe...
2019. ÁPRILIS 24.
[ 14:45 ]
Beolvasás folyamatban