Nem megyünk szinte sehova. Nem csak a felülről hozott előírások és javaslatok, hanem valamiféle belső kényszer miatt sem, amikor pedig emberek között vagyunk, a maszk, a kézfertőtlenítés, a kellő távolság az elsődleges, és maga a cél is másodlagossá válik, hogy éppen kenyérért indultunk... Ilyen körülmények között a nagy utazások tervezése, egy szebb új világról és elérhető távolságba kerülő távoli mesés helyekről csak álmodozni tudunk azzal a reális intelemmel kísérve, hogy „az ábrándozás az élet megrontója” nem csak Vörösmarty Mihály gyönyörűszép versének üzenetéből kiindulva, hanem a vers mögött rejlő reális pszichológiai értelmezés szerint is, hogy amikor ábrándozunk, keveset foglalkozunk realitásokkal és a jelen azon pillanataival, amelyek egyébként örömet nyújtanának. Így válhat a merengés inkább frusztrálóvá, mint jó érzések forrásává.

De persze, mostani bezártságunkban a merengés egyfajta menekülés is a szürke hétköznapokból. Így volt ez velem is a minap, amikor egy távoli ismerősöm váratlanul felhívott és kérdézett valamit, és csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy még a nagy korlátozások előtt valamikor augusztus elején Albániában nyaralt egy Durres közeli kis faluban. Elképedve kérdeztem, hogy hogyan is bátorkodott ilyen tettre, mire ő: már hogyne bátorkodtam volna, amikor a saját nyaralómban töltök több hetet többször is májustól egészen októberig, ha tehetem, már két éve! S elmesélte a maga kis kalandos történetét, hogy Montenegróban nyaralva egy kevésbé meleg napon beültek a férjével az autóba és úttalan utakon bejárták Albánia tengerpartjának egy részét, ahol egy kis faluban ráakadtak egy kis eladó nyaralóra, ami miatt később visszatértek és 25 ezer euróért meg is vették. Azóta van hol nyaralnia a családnak, mondta, és hogy a lelkes hangulatot fokozza, azt is elmesélte, hogy a helyiek kedvesek, a környék biztonságos...

Nos, ezek után jött az internet és az eladó tengerparti nyaralók keresése. 25 ezerért nem találtam, de nem is fontos, hiszen ez csak egy játék volt a részemről, ami gondolatban elvezetett a Durres irányába Ništől Priština érintésével épülő autópályáig. Ilyen út még nincs, de kiépítése része a szerbiai-koszovói gazdasági kapcsolatok rendezéséről szóló, Aleksandar Vučić szerb államfő és Abdullah Hoti koszovói kormányfő szeptember elején Washingtonban Donald Trump aktuális amerikai elnök jelenlétében született megállapodásának. S minden józan ész szerint ez része lehet a leendő „mini Schengennek” is. Emlékezünk, ugye, a „mini Schengenről” Újvidéken született megállapodás múlt év októberében, amikor Aleksandar Vučić szerb államfő, Zoran Zaev, Észak Macedónia kormányfője és Edi Rama albán kormányfő megállapodást írt alá a három országot felölelő szabad övezet létrehozásának szándékáról, ami megegyezik az Európai Uniónak a tőke, az áru, a szolgálatatások és az emberek szabad mozgására vonatkozó négy alapelvével. Mindez 2021-től. A washingtoni megállapodás is harmonizál a politikai ellentéteket áthidaló, elsősorban gazdasági érdekeket érvényesíteni szándékozó javaslattal, hogy Szerbia, Észak Macedónia és Albánia polgárai szabadon utazzanak és munkát vállaljanak ezeknek az országoknak a területén, és természetesen adott legyen a szabad kereskedelem, a tőke, a szolgáltatás és a munkaerő szabad áramlása. Mint a tankönyvekben. Különösen, hogy a legújabb hírek szerint eredményes tárgyalások folynak Koszovónak a „mini Schengenbe“ történő bevonásáról.

Ha megvalósulna, minden bizonnyal hozzájárulna a normálisabb élethez is a múlt terheinek nyomása alatt itt élők életében. És persze, minden politikai magyarázkodást mellőzve, szükség van a partnerségre a járvány miatt is, amely ellen együtt védekezve és a tudományos-egészségügyi feladatok ellátásában egymásra utalva (függetlenül a személyre szabott izolációktól) talán a mindenkire egyformán leselkedő bajt érezve közelebb kerülnének az emberek a megbékélés folyamatában is.

Így a tengerparti nyaralóról merengve a „mini Shengen realitásáról” álmodozva eljutunk a képig, hogy kiépülnek az autópályák, a vasutak, és egyre több embernek lesz munkája, továbbá erősödik a biztonság érzete is, és a járványon túljutva a közeli jövőben a ma fiatalok nemzedéke valóban gond nélkül utazik majd egy eddig részünkről mellőzött tengerpartra is.

Abból a szempontból, hogy az emberek a mindennapi életben megszabaduljanak a politikai feszültségek okozta akadályoktól, rossz közérzettől és bizonytalanságtól, az albániai nyaralás kérdése talán a legkevésbé fontos. Mégis érdekes mozzanat, ami, ha valóság lesz, sokaknak hozhat – és hozzon is – szép pillanatokat.