Hogy megértsük a jelen politikai történéseket, ismernünk kell a múltat, és ajánlatos alaposan tanulmányozni a történelmi és az aktuális térképeket országokról és határokról. A jelek szerint a jövőbenieket is, ámbár a határok elképzelt módosításáról rajzolt térképek inkább tükrözik készítőik határtalan fantáziáját, mint a reális és békés opciókat.

De mi tagadás, érdeklődéssel tanulmányozzuk ezeket a határok újrarajzolását tükröző fikciókat, hiszen valahol a háttérgondolatok között felsejlik az is, hogy netán evilágon vannak olyan éleseszű emberek, akik megtalálják a megoldást évtizedes/évszázados bajokra és egyszeriben – végre – egy tollvonással garantált lesz a béke és a szeretet a nemzetek között.

Ám, mindez csak egy pillanat és jön a kijózanodás, hiszen a területcsere embercsere is egyben.

Így volt ez a napokban is, amikor a mi számunkra hozzáférhető újságokban és portálokon sorra jelent meg egy “nem létező papírra” felrajzolt térkép a diplomáciában “non paper” dokumentumnak nevezett aktából, ahol átrajzolták a volt Jugoszlávia térképét viszonylag elég nagy részletességgel oly módon, hogy gyakorlatilag felosztották Bosznia-Hercegovinát és a horvát enklávét Horvátországhoz, a boszniai Szerb Köztársaságot Szerbiához csatolták. A térképen fontos fókusz volt Koszvó is, amelynek északi része a rajz szerint Szerbiához került, az albán rész (montenegrói és észak-macedóniai albán-lakta területekkel együtt) Nagy Albánia része lett. Lett is ebből szenzáció, és a számomra hozzáférhető portálokon szerbül, magyarul, horvátul, sőt részben németül is azt olvashattam, hogy a térkép Janez Janša szlovén miniszterelnökhöz kötődik, aki a javában készül arra, hogy országa átvegye az EU soros elnökségét. S ha már Janša, akkor „biztosan benne van” jóbarátja, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, ha pedig Orbán, akkor viszont „biztosan ott van a háttérben” az ő barátja, Aleksandar Vučić szerb államfő... Igaz, a sajtó azon része, amely megpróbált okosabb lenni, rögtön észrevette, hogy a térkép szerint semmi sem jutna Magyarországnak, tehát a magyar miniszterelnöknek mégsem lehet köze az ügyhöz, viszont nem kizárt, hogy Putyin orosz elnök keze van a dologban, különösen, hogy a térkép szerint Szerbia jól járna, az oroszok meg közismerten Szerbia jó barátai...

Mi akik megéltük és túléltük a szörnyű délszláv háborút és Jugoszlávia széthullását, ha homályosan is, de emlékezünk az 1995-ös daytoni megállapodás előkészületeire, az amerikai Ohio állambeli Dayton város Wright-Patterson bázisán zajlott tárgyalásokról szóló időnként tudósításokra, és az azokat megelőző más találkozókra, amikor a volt jugoszláv politikusok a határok módosításáról tárgyaltak. „Vidi Slobo!” – mintha ma is hallanám és látnám, ahogy Franjo Tuđman horvát elnök Slobodan Miloševićnek, az akkori kis-Jugoszlávia elnökének magyaráz valamit Bosznia térképére mutatva. Hogy mikor is készült egy ilyen tartalmú tudósítás, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy a rokonoktól, barátoktól kezdve a más-más nemzetiségű szomszédokig és kollégákig mindenki azt mondta: lám, fegyverrel harcoltak határokért, most mégis asztal előtt egyezkednek. Meg is egyeztek, de a volt jugoszláv föderáció tagköztársaságainak határai nem változtak. Hogy Bosznia-Hercegovina mit kapott a belső felosztással, azt az ott élők tudják a legjobban.

Külső határok módosításának tekintetében Koszovó volt a kivétel, az is nagyhatalmi érdekből. De ez a kivétel sem vált szabállyá, és senki sem kötelezheti Szerbiát déli tartománya kiválásának az elismerésére. Igaz, a béke és nyugalom érdekében ez esetben is voltak javaslatok határmódosítára oly módon, hogy a koszovói szerb községek Szerbiához, a dél-szerbiai albánok-lakta területek Koszovóhoz kerüljenek, s ennek a lehetőségnek a felvetéséről három-négy évvel ezelőtt még Ivica Dačić korábbi szerb külügyminiszter is nyilatkozott. De mindez veszélyes precedens lehetne, s így a határok rajzolgatásával való játszadozás nem kerül a tárgyalóasztalra. Ezt korábban Angela Merkel német kancellár üzente meg, most pedig, a legújabb „non paper“ térkép okán szintén német politikusok mondták, hogy minderről szó sem lehet, Heiko Maas német külügyminiszter pedig fontosnak vélte, hogy reagáljon a pristinai sajtóban április 27-én megjelent találgatásokra is, és cáfolta, hogy német háttérrel lenne „még egy non paper“ papír, amely kizárólag a Belgrád és Pristina közötti határokra vonatkozik.

Ha van, amit nem lehet, akkor mi az, amit lehet? Ennek nyílt kimondása is politikusok dolga lenne, pontosan annak alapján, hogy ismerik a múltat és a jelent. Személy szerint nekem tetszett a „mini Schengen“ ötlete.