Abban az időben is sok mindent megtanultunk a világ dolgairól, amikor még nem volt internet, és egy kattintással a Wikipédia sem állt rendelkezésre. Abban az időben talán több idő jutott a részletekre, a részleteken való tűnődésre és a saját, egyéni következtetésekre.

A bezdáni iskolában például viszonylag korán megtanultuk, hogy a kis hősiesség is köveket mozgathat meg, viszont a nagy hősi tetteket elhomályosíthatja, sőt semmissé teheti egy későbbi téves gesztus, vagy egészen egyszerűen a hiúság képében megjelenő emberi gyarlóság. Tanítónk mindezt Ludwig van Beethoven Eroica szimfóniájának a történetével vezette le. A neves zeneszerző, aki szárnyaló, fenséges akkordjaival a mi egyszerű falusi gyerekfantáziánkat is megmozgatta, a politikai állásfoglalások fontossága kapcsán is az emlékezetünkbe vésődött.

Tanítónk ugyanis elmesélte, hogy a 3. szimfóniát Beethoven eredetileg Bonaparte Napóleonnak ajánlotta. Azt az embert látta Napóleonban, aki szabadságot hozott a franciáknak, hősiességével (harcával) rendet teremtett, de dicsőségre nem vágyott. Egy ilyen szerény hős megérdemli tehát az ünneplést. Ám, mire az 1803-ban elkezdett a szimfónia 1805-ben bemutatásra került volna, 1804-ben jött a politikai csalódás, hiszen Napóleon császárrá koronáztatta magát. Ezek után Beethoven törölte az ajánlást a kottáról, és a mindenkori hősnek ajánlotta a művet, ami így Eroica (Hős) szimfóniaként a művészetek királynőjének az útján magával ragadja a mai hallgatót is.

Magával ragadja, mint a minap, szeptember 2-án is a Hősök terén Budapesten, ahol a Pestből, Budából és Óbudából lett város 150. születésnapja alkalmából tartott koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével, a szabad ég alatt. Utólagos beszámoló szerint több mint kilencezren lehettünk a téren, hogy az Eroica hangjaira netán a politika viszonylagosságáról, de az emberi boldogsághoz elvezető hősies tettek értelméről is elmerengjünk.

Szeptember 2-a este volt tehát a koncert azon a helyszínen, ahol egykoron, a délszláv háború lezárásában reménykedve a szerb-horvát-bosnyák szembenállások idején szerb, horvát és boszniai kórus énekelte együtt Beethoven 9. szimfoniáját, pontosabban az Örömódát. Most pedig a hősök viszonylagosságáról üzenő, az egész világhoz szóló zeneművet hallgattuk olyan időpontban, amikor (mint később kiderült) már bizonyára „hősi tettükre” készülődtek azok a vandálok, akik szétverték a magyar nemzeti színekben a város bejáratainál feállított Szabadka-feliratokat.

Tettüket megtették, most a minősítések és következmények sorozata következik, de mindenek előtt a „hősiességük” megkérdőjelezése és átminősítése. Ehhez hasonló a munkácsi II. Rákóczi Ferenc középiskola esete, ahol a minap a városi vezetés menesztette a magyar igazgatót és olyant tett meg, aki magyarul sem tud, de első dolga volt betiltani a magyar nemzeti szimbólumokat. Ám, mint ahogy Napóleon fején sem maradt meg örökre a császári korona - pedig ő mégiscsak a világtörténelem jelentős alakja volt - reményeink szerint úgy tűnnek el ezek az újabbkori visszás „hőstettek” elkövetői is a szintérről, hogy a helyüket az élettérben igazi hősök vegyék át, azok, akik a mindennapi életünk gördülékenységéért munkálkodnak. Ők sokan vannak - ahogy Fischer Iván karmester is utalt rá az Eroica szimfóniát átmesélve -, hiszen ők a pedagógusok, ápolók, orvosok, buszsofőrök, villanyszerelők, bolti eladók... de - mondjuk ki - a politikusok is, akik képesek csillapítani az ellenségeskedést, érdekeket érvényesíteni a többség körében, kijelölni a felemelkedés útjait és kijózanító mondatokkal jobb belátásra bírni az elborult agyú gyűlölködőket.

Mindezt azért, hogy legyen hely, ahol otthon s biztonságban érezzük magunkat.

Ezért tartom egyaránt közelinek a VMSZ és a VMDK üzeneteinek a lényegét. Előbbi üzeni, hogy a Szabadka névtáblát visszaállítják, és az ilyen vandalizmus hatására a magyarok nem mennek sehova, utóbbi pedig józanító szándékkal utal a keresztény egységre, közös bajainkra és a ránk váró közös munkára. Világviszonylatban és történelmi távlatokban apró mozzanatok, de helyi szinten hősies megnyilvánulások, amellyel lépésről lépésre (jó reménykedni!) élhető, félelemmentes élet teremthető.