Tudomány
Tudományos konferencia a délvidéki népirtás 70. évfordulója alkalmából
Betűméret:             

Az 1944-45-ös délvidéki népirtás 70. évfordulójára emlékezve tudományos konferenciát szervezett a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. Januártól egy olyan honlap válik elérhetővé, amelyen az érdeklődők megtekinthetik az áldozatokkal kapcsolatos adatokat, tudósít a Pannon RTV.

1944 őszén a partizánalakulatok és a szovjet csapatok bevonultak Bácskába, Bánátba és Baranyába. Bevezették a katonai közigazgatást. Több hónapos megtorló hadjáratot kezdtek az ártatlan magyar, német és más nemzetiségű lakosság ellen. A nem kommunista szerbeket sem kímélték. A magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le. Pontos adatok még mindig nincsenek.

A témát kutató tudósok, valamint a magyar-szerb történelmi vegyes bizottság tagjai vettek részt Budapesten, A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségtudományi Kutatási Intézetében megtartott konferencián. Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi kutatóintézet főigazgatója: „Az elmúlt évtizedekben erről a magyarságot ért rendkívül súlyos incidensről gyakorlatilag nem lehetett hallani, nem lehetett tudni. Iskolai oktatásban, közbeszédben teljesen elhallgatták, nem beszéltek róla, csak 1990 után került ismét a figyelem középpontjába, s miután a tudományos kutatások beindultak, az 1990-es évek végétől, 2000-es évek elejétől, úgy éreztük, hogy van mondanivalónk a témában.”

„Az elmúlt évtizedekben a magyarságot ért súlyos incidensről nem lehetett hallani”

A konferencián központi szerepet játszott az áldozatok számának meghatározása, az ezzel kapcsolatos legújabb kutatások adatainak ismertetése. Kocsis Károly: „Az átlagember és a média is szerb-magyar áldozati számháborúként idéz – idézőjelbe téve a számháborút az elmúlt évtizedekben. Ez annak volt köszönhető, hogy pontos adatok nem álltak rendelkezésre, hiszen ezeknek a forrásai a különböző szintű, tehát a szövetségi köztársasági, tartományi és regionális levéltárak nem tették lehetővé az alapos kutatást, ahol név szerint, pontosan be lehetett volna azonosítani ezeket a magyar áldozatokat.”

Januártól a nyilvánosság számára is elérhetővé válik a Délvidéki mártírium honlapja, amelyen az ismert áldozatokkal kapcsolatos feltárt adatok is megtekinthetőek lesznek. Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár levéltárosa: „A januárban induló honlap mindenki számára hozzáférhető lesz, és akkor betekintést fognak nyerni abba, hogy mennyire jutott a kutatás, hány név van helységenként, területi egységenként, tehát Bácska, Bánát, Szerémség. A magyar áldozatoknak a nevét fogja tartalmazni.”

Jelenleg 6524 áldozatról vannak pontos, hiteles adatok, melyeknek nagy részét több forrás egyeztetésével jegyezték fel.

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]
Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média. A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat...
2026. MÁJUS 24.
[ 20:10 ]
Új kígyófajt azonosítottak kínai kutatók a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területen található Huaping Nemzeti Természetvédelmi Rezervátumban. Az állat különleges védekezési módszerével hívta fel magára a figyelmet, mivel farkával egy második fejet utánoz a ragadozók megtévesztésére - jelentette a kínai állami...
2026. MÁJUS 10.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó