A politikában és gazdaságban immáron minden összefügg, ha pedig részeire bontjuk e két fogalom mögötti jelentéstartalmat, akkor adott a következtetés, hogy az egyszerű emberek mindennapi – alacsony szintű – életére minden pillanatban hatással vannak magas szintű politikai és gazdasági érdekek, amelyek mögé nem is láthatunk.

Mondhatjuk például, hogy felszín az, ahogy mostanában a gázárakat alakítják az érdekeltek – annak ellenére, hogy megkönnyebbülés, amikor a politikusok kialkudják az árak maximalizálását. A járvány alatt arra is ráláthattunk, mi minden áll amögött, amikor hirtelen nagy összegeket fordítanak kutatásokra és új technológiákra: itt is felfedezhető a geopolitika, és a közvélemény előtt néhány láthatatlan hatalmas cég még csak körvonalazódó terve, ami talán nem is a kisember, hanem egymás ellen irányul inkább, de ami romboló is lehet másokra nézve.

Mindez ismert már Róma uralkodása óta, különösen amióta kimondták, hogy “Karthágónak vesznie kell”. Ahogy tanultuk, sokakkal egyetemben az idősebb Cato szenátor nem akart békét az ellenséges várossal és időszámításunk előtt talán kétszáz évvel teljesen le akarta romboltatni, és szónoklataiban – ha kellett, ha nem – szófordulatként mindig kiejtette a mondatot, hogy “Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”. Vagyis a célja (ami később valóra is vált), ott settenkedett minden állami ügyben kapcsolatos gondolatában, ha kellett, ha nem.

Ezeket a “ha kell, ha nem” összefüggéseket éljük korunkban is.

Alig zárult le a második világháború, máris lokális háborúk robbantak ki. Ki is számították, hogy a Földünkön 26 napot kivéve mindig volt valamilyen háborús gócpont a világban. Az én generációm nem gondolta volna, hogy háborúban fog élni Európában, de a múlt század 90-es éveiben bizony háborút kellett elszenvednie. Amikor Magyarország EU-tag lett, egy kicsit talán irigykedtünk is mi, akik külhonban élve kimaradtunk a nagy bővítésből, most meg azt látjuk, hogy folytonos a csata pénzek és jogállamiság okán, és a jogállamisággal kapcsolatos Szerbiának szóló figyelmeztetések is azt mondják, hogy ez az a (jogi útvesztők miatt sokszor megfoghatatlan) téma, ami alapján számos állam sebezhető és előállítható a “megfelelő” pillanatban.

Fegyver nélkül is vannak csaták tehát, de könnyen kialakulnak valós háborús körülmények is, amelyek most a lengyel-fehérorosz határon uralkodnak. Közben – ha csak elhessegetve is – jutnak eszünkbe hírek karácsonyi vásárok elleni terrortámadásokról is, amilyenekre az elmúlt években több példa volt Európa-szerte.

Magyarországon tavaly júniusban hozták meg az új katonai stratégiát, amely természetesen magában foglal nemzetbiztonsági kérdéseket is. Nyilvános dokumentum, belenéztem, hogy ott hogyan definiálják jelenlegi helyzetünket, és most megosztanám, hogy “globális és regionális háborúk esetén a szemben álló felek korlátozás nélkül, minden rendelkezésükre álló eszközzel és minden hadszíntéren képesek a fegyveres küzdelem egyidejű megvívására”. Továbbá, hogy a kibertér is háborús színtér lehet, hiszen a támadások irányulhatnak nem csak a kormányzati informatikai rendszerek, hanem stratégiai jelentőségű vállalatok, a közlekedés és a társadalom működéséhez nélkülözhetetlen szervezetek digitális hálózatai ellen. Kárt okozhatnak a közrendre nézve, és magától értetődően megzavarhatnak mindannyiunkat az olyan egyszerű eszközeink használatában is, mint a mobiltelefonunk, ami fontos számunkra a családjainkkal való kapcsolattartásban.

Az összefüggések nyilvánvalóak, mintha valóban a Nagy Testvér irányítaná az életünket valahonnan. Talán ezért éljük az összeesküvés-elméletek sokaságának a világát (is) olykor, miközben mégiscsak figyeljük a napi híreket, mert az egészséges lelkiállapotunkhoz szükségünk van információkra élelmiszer-ellátásról, árakról, fizetésekről, utazási lehetőségekről, gyógyszerekről és persze, országunk és közvetlen környezetünk biztonságáról is, mindenek előtt. S ami jó hír e tekintetben: egyre több gondolat fogalmazódik meg a fenntarthatóságról politikai és gazdasági értelemben is, hogy a rombolás és károkozás világából egy szebb felé induljon el az emberiség. Az óvatos optimizmusra is ráfázhatunk, de így advent kezdetén – ha már valóban minden összefügg – a rombolásról szóló hírek helyett a mi kis hétköznapi életünk fenntarthatóságára fogok fókuszálni, a gondolat erejében bízva.