Nagyon érdekeset mondott a horvát elnök május 23-án Šibenikben a megyei közgyűlésen, amikor a horvát EU-tagság tíz évét értékelte. Zoran Milanović azt mondta, hogy országa nem haladt előre megfelelő mértékben az európai tagság tíz éve alatt, s itt lenne az ideje felhagyni az EU „idealizálásával és bálványozásával” (idealizirati i idolizirati). Ez a felismerés, hogy nincs értelme idealizálni azt, amit régen nagyon vártunk, bennünk, hétköznapi emberekben is naponta feltör sok más hír kapcsán, s meg is tapasztaljuk, látjuk és érezzük, ahogy a kirekesztő és ad-hoc intézkedések lecsapódnak ránk, aminek leglátványosabb megnyilvánulása a határhelyzet. Mindaz, amit a szerb-magyar határ közelében tapasztalunk a határon átjutni akaró idegenek - városainkban és falvainkban olykor számunkra is fenyegetőnek tűnő - mozgását szemlélve, és a magunk nyomorán, amikor lecövekelve várakozunk, hogy legálisan bejussunk az schengeni övezetbe. Azt látjuk ugyanis, hogy helyzetünk megkönnyítése szerb-magyar lépésekre korlátozódik, miközben tudjuk, hogy a schengeni országok a maguk határellenőrzési kódexének a teljesítését, ha lenne bennük empátia irántunk, a maguk erejével is támogathatnák „okos európai megoldásokkal”.

De most mással vannak elfoglalva, nem csak a schengeni országok, maga az EU is. Milanović figyelmeztetett, hogy az EU a döntéshozatali mechanizmusai nem demokratikusak. Élet-halál kérdéseiről, háborúról és békéről olyan emberek beszélnek, akiket nem maguk a választók tettek pozicióba, s ők nem kérdezik a nemzetek véleményét, válságos időkben szinte meg is hiúsul a nemzeti érdekek védelme.

Tegyük hozzá, a mostani válságban például a magyaroké.

A különböző hírportálokon böngészem a némi szenzációnak is számító Orbán-interjút, amit a katari gazdasági fórumon a Bloomberg főszerkesztője készített május 23-án a magyar kormányfővel, elsősorban az ukrajnai háborúról. Az angol nyelvű tudósításokban hiába keresem azt az üzenetet, ami a magyar nyelvűek szerint a magyar álláspontot magyarázza. Nevezetesen, hogy a háborút azonnal le kell állítani, mert abban emberek halnak meg, s mivel Ukrajnában a Kárpátalján magyar kisebbség is él, és az ukrán állam elviszi őket, a háborúban az ukránokon és oroszokon kívül magyarok is halnak...

Az interjú ezen része szinte minden magyar nyelvű tudósításban benne van, de az angol nyelvű szövegekben hiába keresem a „Hungarian minority”-vel kapcsolatos aggódást, annál inkább megjelenik a szókép a magyar „illiberal democracy”-ról, az „anti-immigrant” és az LGTBQ populációval kapcsolatos magyar politikáról.

Ez is egy politikai megközelítés, hiszen egy interjút átmesélve a szerzők azt emelnek ki és adnak hozzá, amit fontosnak tartanak. De itt van egy másik aktuális összefoglaló az Európai parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottság egy héttel ezelőtti budapesti látogatásáról, amely azért utazott Magyarországra, hogy megvizsgálja a költségvetési pénzek felhasználását és a korrupciót. Mint kiderült, ez a delegáció azért is vizsgálódott, mert több német multicég a bizottsági elnök, a német Monika Hohlmeier elé vitte a panaszát, hogy a magyar állam diszkriminatav velük szemben és megnehezíti létüket a magyar piacon. Olvasni lehetett arról, hogy talán a nagy német kereskedelmi láncolatok panaszkodtak, vagy esetleg a budapesti repülőtér, a lényeg, hogy a delegáció a gazdag cégek versenyképessége, a következő generáció sorsa és az „európai projekt” sikere miatt aggódott. Persze, ez jogos, ám, mivel az európai projektbe a nemzeti közösségek léte is beletartozik, gondoltam, talán némi empátiával azt is megnézték, hogy mi a helyzet például a kisebbségi közösségek támogatásának a módjával Magyarországon, konkrétan a németekével, vagy úgy általában 13 elismert kisebbséggel. Mert ez is európai érték, és ha Ukrajna kapcsán a kárpátaljai magyarok helyzete nem éri el az európai politika ingerküszöbét, talán a Magyarország elleni állandó kritikák sorában az itteni kisebbségeké igen. De nem. Ez a kérdés a nemzetek/nemzeti kisebbségek megmaradását, fennmaradását érinti és a jelek szerint vizsgálódó uniós politikusoknak egyáltalán nem fontos.

S itt jön a képbe ismét Milanović és a megállapítása: le kell számolni az illúziókkal, és a saját nemzet státuszát bátrabban kell képviselni, mert az önzés a túlélés módja.