Ki gondolta volna, hogy néhány órával az újbelgrádi kínai bevásárló központban kiütött hatalmas tűzezet után valami hasonló történik Bezdában is? Pedig megtörtént: a szörnyű tűzzel égő bezdáni gyógyfürdőről készült felvételek január 24-én este bejárták a sajtót és a világhálót.

Ilyenkor tapasztaljuk meg igazán, hogy bár együtt érzünk a távoli szörnyűségek miatt szenvedő emberekkel, a környezetünkben történt bajok sokkal mélyebben érintenek bennünket, és úgy érezzük, az életünkből vett el egy darabot a sors.

Hogy mi történt Bezdánban, majd kivizsgálják. Mivel a lángok a tetőn csaptak fel, meghibásodott vilannyvezetékekről olvashattunk utalásokat, de ez most, az első döbbenetben nem is fontos. A fontos az a csoda, hogy kimentettek 70 beteget és a személyzetet, s nem történt nagyobb sérülés. Ha figyelembe vesszük, hogy többnyire járóképtelen beteget gyógyítanak itt, az emberek mentésében részt vevők annál nagyobb megbecsülést érdemelnek, mint ahogy a tűzoltók is, akik a környékből összeszaladva mentették a menthetőt. Innentől fogva, ha sikerül is az újjáépítés, és sikerüljön is (!), már nem az a hangulat árad majd közöttünk sem a medencét elhagyva, sem a napsütötte folyosón távozóban a terápiáról... Valami új lesz majd, (s legyen!) és szurkoljunk, hogy a fürdő hangulatát, beteg-bátorító légkörét valamelyest vissza tudják varázsolni.

Orvos ismerősöm bizton állította, hogy a mozgásában sérült emberek rehabilitációjában a környékben a bezdáni gyógyfürdő a legjobb. Aki belépett ott betegként, vagy mozgását javítani és reumatikus fájdalmait enyhíteni vágyó magánemberként, illetve egyszerű látogatóként, csakis mosollyal és biztatással találkozott.

Most, hogy megtörtént a baj, az emberek azt mondják: tönkre ment, oda lett Bezdán utolsó büszkesége. A fogalom, hogy „utolsó” mellbe vágó és elgondolkoztató. Különösen, hogy a faluhoz, a régvolt mezővároshoz még kötődő, ám munkájuk miatt városban élő bezdániakkal épp a minap találgattuk, vajon hány lakosa is van a településnek. Arra jutottunk, hogy ténylegesen talán kétezeren élnek itt, hiszen sokan - magunkat is beleértve - csak heteket töltenek itt, miközben az év nagy részében máshol dolgoznak. A Linz városában szinte intézménynek számító „bezdáni kolónia” sokakon segített munkát találni, de az emberek találékonysága határtalan, hiszen volt mit tanulniuk az őseiktől is, akik között nagy számban az európai nagyvilágban hajósként keresték kenyerüket, vagy pedig kubikosként a környékbeli árterületeken történelminek számító nagy építkezésekkor. Bezdán a 18. századtól gyorsan fejlődő település volt, 1772-től mezővárosi rangot kapott, és lakossága egyre gyarapodott. Úgy tanultam, hogy volt idő, amikor legalább 9 ezren laktak itt, de az 1910-es hivatalos adat sem mellékes: a mezővárosnak 7 623 lakosa volt, ebből 6 607 magyar. A dr. Balla-fivérek a település történetének megírásakor számos érdekes adatot hagytak az utókorra, okot adva némi büszkeségre is. Például, hogy építészeti szempontból is egyedül álló zsilipek épültek a környező csatornákon, hogy Bezdánnak volt téglagyára, gőzhajó-állomása, sőt villanytelepe is... A gyógyfürdő gőzfürdőként 1940-ben kezdett üzemelni, az itt 1912-ben fúrt ártézi kút jótékony hatására alapozva, majd 1955-től gyógyfürdővé alakították. Az 1970-es években folyó beruházások alatt mindenki szurkolt, hogy az új fúrások során legalább olyan gazdag víztartalékokra bukkanjanak, mint amilyen Harkányban van, és Bezdán legyen a második Harkány a térségben. Ha ez nem is sikerült, a gyógyászat és terápia magas szintre fejlődött, amiért sokan csak hálásak lehetünk.

Sajnos, Bezdán történetében a tűzesetek is meghatározóak voltak. Az 1794-es nagy tűzvészeben oda lett a templom és az iskola, ami után az új iskola csak 1804-ben, az új, ma is álló templom 1846-47-ben épült fel. Az Új utcai tűzeset története is ismert: az 1899-es tűzvészben a környéken 30 ház égett le, ami után olyan szélesre építették újjá az utcát, hogy a lángok ne csaphassanak át egyik nádfedeles házról a másikra.

S most itt van ez a pusztító tűz a gyógyfürdőben, ami után ismét fel kell állni, ismét újra kell kezdeni, újra építkezni, hiszen tényleg az egyik, talán utolsó bezdáni büszkeség volt, ahova nem csak gyógyulni, hanem a helyiek közül sokan dolgozni is jártak. S ezen sajnálkozva sorolhatjuk, hogy tulajdonosváltással mi is tűnt el vagy változott meg úgy, hogy egykoron munkát biztosított az emberek sokaságának, ma pedig alig ad egzisztenciát egy-két helybelinek. Hajógyár, nyomda, textil-üzemek, damasztszövő műhely, szövetkezet...? Lévén, hogy a fürdő úgymond „állami tulajdon”, ennek a mostani szomorú történetnek nem lenne szabad hasonlóan folytatódnia.