Válasz
Sövény Ferenc: Az ország visszatérését a helyes útra csakis a 3-as számú Egyetemista Lista biztosíthatja 
Interjú a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnökével 
Betűméret:             

A jelenlegi szerb kormányzat nyakig merült a korrupcióban. Ennek eredménye a leomlott előtető és a halálos áldozatok. Az ország egyre jobban elszigetelődik. A horvátokkal, bosnyákokkal szinte hadi helyzet állt elő. A hatalom egy jogerősen elítélt háborús bűnöst, Ratko Mladićot élteti, akit több mint 8000 ártatlan ember halála terhel. És ehhez a VMSZ is csatlakozik, nyilatkozta portálunknak Sövény Ferenc, a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnöke.

A politikus szerint csakis az egyetemisták által létrehozott 3-as számú választási lista győzelme jelenthet fordulatot, a jelen helyzetből kiutat. Ugyanúgy szükséges szerinte a változás a vajdasági magyar politikai térfélen is. A politikust arról is megkérdeztük, hogy szerinte hogyan alakulhat ki valódi bizalom a külhoni magyarok, azok politikai szervezetei és az új magyar kormány között.

- Tavasszal alakult meg a Vajdasági Magyar Újrakezdés. Miként sikerült a szerveződés? Mennyire tudják lefedni helyi szervezetekkel vagy aktivistákkal Vajdaságot?

- Ez a néhány hónap igazolta, hogy igény van egy megújulásra, egy alternatívára a vajdasági magyar politikai színtéren. Örömmel jelenthetem ki, hogy a VMÚ tagsága folyamatosan növekszik, amit pedig külön szeretnék kiemelni, hogy nagyon sok fiatal csatlakozik hozzánk. Közöttük nem kis számban vannak képzett, friss diplomás szakemberek, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat, de a jövőjüket itthon képzelik el. Ennek megfelelően a területi lefedettség is folyamatosan bővül. Jelenleg aktív csoportjaink vannak olyan településeken, mint Szabadka, Palics, Csantavér, Zenta, Magyarkanizsa, Óbecse, Törökbecse vagy Nagybecskerek, de még sok helyen mozgolódnak a helyi emberek.

- A vajdasági magyar ellenzék addig nem tekinthető valódi politikai alternatívának, amíg nincs legalább egy közös lista, közösen elfogadott minimumprogram és valamiféle szervezeti együttműködés. Egy választópolgár posztolta ezt a véleményt a Facebookon. Mit gondol erről?

- Egyetértek vele. Hamarosan nyilvánosságra hozzuk az Újrakezdés MNT-választási listáját, akkor sok minden kiderül majd azzal kapcsolatban, hol is van az igazi magyar összefogás.

- Milyennek látja a vajdasági magyar közösség jelenlegi állapotát?

- Azt gondolom, mindent elárul a közösség állapotáról az a kép, amikor a kishegyesi Szabadegyetemen, ami eredetileg a fiatalok fóruma, az első néhány padsorban a VMSZ tisztségviselői ülnek. Vagy amikor egy Szamárverseny nevű népünnepélyt elárasztanak ennek a pártnak az emberei, akik még pihenni, kikapcsolódni se hagyják az embereket. A politika a vajdasági magyarság minden pórusára rátelepedett. Nem lehet levegőt venni a politikusok nélkül. Azt gondolom, ennek véget kell vetni, a politikának ki kell vonulnia azokról a helyekről, ahol nincs létjogosultsága. És akkor az óvodákról, iskolákról még nem is beszéltem.

- 70 ezerrel csökkent a vajdasági magyarok létszáma. A vajdasági magyar közösség saját erejéből meg tudja-e állítani ezt a folyamatot? Milyen lépésekre lenne szükség?

- A fenti okfejtés részben magyarázat a közösség állapotára. A politikusok nyomasztják az embereket, miközben valódi, előremutató megoldásokat nem adnak. Szép és fontos eredmény, például, hogy megőrizzük a 2-3 létszámú iskolai tagozatokat. De mi a stratégia? A hosszú távú elképzelés? A jelenlegi politikai elit máról holnapra oldja meg a dolgokat. Egy olyan alternatíva, amely választ ad az ilyen kérdésekre, amelynek víziója van, ami nem a hatalomhoz való dörgölőzésről és a politikai alapon leosztott pénzekről szól, hanem a szakértelemről és a valódi gazdasági ösztönzésről, sokat tud tenni a folyamat visszafordításáért.

- A köztársasági parlamenti választásokon az egyetemisták listáját támogatják. Melyek a legfontosabb érvek, amelyek szerint a 3-ast kell bekarikázni október 25-én?

- A jelenlegi szerb kormányzat nyakig merült a korrupcióban. Ennek eredménye a leomlott előtető és a halálos áldozatok. Az ország egyre jobban elszigetelődik. A horvátokkal, bosnyákokkal szinte hadi helyzet állt elő. A hatalom egy jogerősen elítélt háborús bűnöst, Ratko Mladićot élteti, akit több mint 8000 ártatlan ember halála terhel. És ehhez a VMSZ is csatlakozik. Ráadásul a másik háborús bűnössel, Vojislav Šešeljjel közös listát indít a Szerb Haladó Párt, a VMSZ pedig ezzel a szövetséggel szándékozik közösen kormányozni.

A VMSZ ma már nem a magyarság érdekeit képviseli. A hatalommal lojalitást vásárolnak. Államtitkárok, igazgatók, tartományi titkárhelyettesek. A legtöbbjükről azt se tudják a magyar emberek, hogy a világon vannak, a munkájuk eredménye pedig még kevésbé segít a magyarságon.

Emellett, elfogadhatatlan, hogy az a VMSZ, amely a kilencvenes években a szabad, reformpárti erőkkel állt szövetségben, most azokkal csókolózik össze, akik a délszláv háborúk idején is uszítottak és akik idejében politikai gyilkosságok történtek.

Ilyen felállás mellett valódi változást és az ország helyes útra történő visszatérését csakis a 3-as számmal induló Egyetemista Lista biztosíthatja. Három, tekintéllyel rendelkező magyar ember található ezen a listán, befutó helyen, akik egészen biztosan a magyarság érdekében fognak ténykedni a parlamentben.

- Az egyetemisták nem nyilatkoztak arról, hogy szeretnék-e Szerbia uniós csatlakozását, viszont elfogadtak egy rezolúciót Koszovóról. Sokakban ez dilemmát kelt. Önnek erről mi a véleménye?

- Az egyetemisták a nép, a többség akaratát képviselik. Az első és legfontosabb feladat ennek a rezsimnek a menesztése. Utána napirendre kerülhetnek ezek a kérdések is. Minden uniós ország népszavazást tartott a csatlakozás kérdésében, nyilván nem lesz ez másképp itt sem.

- Időközben kiírták a nemzeti tanácsi választásokat is. Ön szerint a nemzeti tanácsok által biztosított autonómiával meglehet-e valósítani a szerbiai magyarság tényleges önkormányzatiságát vagy további jogkörökre lenne szükség?

- Az MNT-t irányító erők semmit sem tettek azért, hogy ez az intézmény fejlődjön, erősödjön. A VMÚ azért fog síkraszállni, hogy a nemzeti tanácsok jogköre újabb területekkel gazdagodjon. 16 pontos programunk mindenki számára elérhető honlapunkon.

- A VMÚ milyen kampányra készül a nemzeti tanácsi választások kapcsán, s mik lesznek a program legfőbb elemei?

- Mivel nincs 1,2 millió euró értékű székházunk, pénzünk és paripánk, ezért a lehetőségeinkhez mérten kampányolunk. Az online térben erőteljesen jelen vagyunk, de a tervek szerint a terepen is, ahova tudunk, elmegyünk, bekopogunk minél több magyar háztartásba.

- Az új magyar kormány megalakulása után fogadták a VMÚ képviselőit az Országházban. Azóta volt-e valamiféle kommunikáció a Tisza Párttal?

- A VMÚ folyamatosan dolgozik a megfelelő kapcsolatok kiépítésén. A hivatalos kommunikációról minden esetben tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

- Ön szerint hogyan alakulhat ki valódi bizalom a külhoni magyarok, azok politikai szervezetei és az új magyar kormány között?

- Teljes mértékben újra kell gombolni a kabátot. Meg kell várni, milyen eredményekkel zárul az elmúlt 10 éves időszak átvilágítása. Bízunk benne, hogy nem vetül rossz fény a vajdasági magyarságra esetleges felelőtlen, vagy tisztázatlan pénzköltések miatt.

- A valódi bizalom alapja a nyitottság, hogy a kormány minden határon túli szervezettel kapcsolatot tartson. Ez pedig túlmutat a politikai pártokon. Tehát, nem a VMSZ-szel, vagy a VMÚ-val való kapcsolatra gondolok kizárólag. Egy közvetlen kapcsolatápolásra van szükség, a magyar kormány illetékes intézményei, testületei és az itteni civilek, művelődési, kutató és egyéb szervezetek között.

Németh Ernő
Sámliról színpad, színpadról iskolapad - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 13:05 ]
Dr. Harmath Károly ferences szerzetest 1976-ban szentelték pappá, így idén ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. Életét kezdettől fogva meghatározta a ferences hivatás, a rendi közösség, valamint az oktatás iránti elkötelezettsége. A szabadkai Teológiai-Katekétikai Intézetben végzett oktatói munkája...
2026. AUGUSZTUS 18.
[ 18:24 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a célja a Magyar Nemzeti Tanács depolitizálása. Amikor depolitizálásról beszélünk, nem apolitikus MNT-re gondolunk, hanem olyan Magyar Nemzeti Tanácsra, amely nem egyetlen párt érdekeit, hanem a teljes vajdasági magyar közösséget szolgálja, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csonka...
2026. JÚLIUS 22.
[ 16:26 ]
A Magyar Polgári Szövetség az elmúlt években elsősorban zentai helyi ügyek kapcsán nyilvánult meg. A párt elnöke, Rácz Szabó László egy ciklusban a Magyar Nemzeti Tanácsnak is a tagja volt, majd egyre inkább visszaszorult az MPSZ tevékenysége Zenta község területére. Ugyanakkor, amíg a vajdasági magyarság több politikai...
2026. JÚLIUS 14.
[ 12:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó